Homíliavázlat

Nézzük a napot...

"Az ízeltlábú nézi a napot" - írja Pilinszky egyik versében (Gótika). Meghökkentő feszültség rejlik ebben a költői képben, melyet magunkra, pontosabban Istennel megélt kapcsolatunkra is vonatkoztathatunk. Mert minden megvető hangsúly nélkül, de be kell ismernünk, hogy a Végtelen Szeretet és a véges emberi teremtmény viszonyában - azzal együtt is, hogy értelmet, szabad akaratot és szeretet-képességet kaptunk ajándékba Istentől - bizony, nemcsak hasonló, hanem valójában még szélesebb szakadék tátong. Teljes egészében Isten szeretetétől vagyunk, amik vagyunk, s érezzük is, hogy ő létünk forrása, feléje törekszünk... Lényéből és lényegéből azonban alig fogunk fel valamit, ahogy a rovarnak sincs esélye megérteni, mi a nap, csupán a fény vonzását érzi, amely felé repülnie kell.

Az üdvösségtörténet során valóban átélt már az ember olyan fordulópontokat, melyek után visszatekintve azt kellett mondania: eddig valójában mit sem értettem Istenből - most látom csak, ki az, aki megszólított engem. Ilyen határpont lehetett Ábrahám szövetségkötése az Úrral, Jákob álma, Mózes élménye az égő csipkebokornál... De ilyesféle érzés foghat el bennünket akkor is, amikor a mai olvasmányokat hallgatjuk. Amikor Izajás próféta azt próbálja megértetni a választott néppel, milyen nagyszerű is lesz a végső időkben az Úr felkentjének megjelenése, arra gondolunk: mennyire igaz ez Jézusra - ugyanakkor ennél is mennyivel gazdagabb és feltáróbb erejű volt már az Üdvözítő eljövetele is a betlehemi istálló újszülöttjeként. Keresztelő János a "lélekkel és tűzzel keresztelő" Krisztus eljövetelére próbálja felkészíteni a zsidókat, s nekünk az jut eszünkbe: milyen hatalmas prófétai ajándék birtokában volt a Keresztelő, hogy így beszélhetett Jézusról és a Lélekről, mégis mennyivel felülmúlta az ő szavait az Úr valóságos viselkedése.

"Mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták" - mondja Szent Pál. Isten minden korban úgy beszél magáról, hogy hallgatói érthessék őt, miközben örök érvényű tanítást ad szeretetéről - mely később talán sokkal mélyebben érthető lesz. Földi életünk készület, folyamatos advent, melynek során nem szabad soha azt gondolnunk, hogy már "megértettük" Istent, vagy akár csak azt, mi a terve rólunk. Ugyanakkor mégis szilárd a reményünk, hogy egyszer majd eljutunk az ő színének látására. A szeretet nyitottságával és alázatával kell tehát életünk eseményeiben az Úr vezetését kutatnunk, hogy létünk határpillanataiban a betlehemi emberséget vagy az örök fény ragyogását megtapasztalva hittel ki tudjuk mondani: "Most látom, ki az, aki megszólított engem."

Nobilis Márió

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu