Szentírás-magyarázat

Szó-fogadás

(Advent 2. vasárnapja - Mt 3,1-12)

Máté evangéliuma szerint Keresztelő János Isten eljövendő uralmának prófétája. Nem egy a messiásjelöltek és politikai lázítók közül. Hirtelen és előzmények nélkül lép elénk, úgy jelenik meg, mint egy remete. Ruházata és tápláléka kifejezi meghívását és küldetését. Noha zsidó emberként ősi kultúra áll mögötte, mégis - mint a beduinok - teveszőr ruhát visel, Illés prófétához hasonlóan (vö. 2Kir 1,8). Tápláléka szegényes: sáska és vadméhek gyűjtötte méz.

De éppígy beszédes fellépésének helye is: Júdea pusztasága, ahol szél süvít a nád fölött (vö. Mt 11,7). Ősidők óta ilyesféle tájakhoz kapcsolódtak Izrael végső reményei, mert régi az a hit, hogy az idők vége olyan lesz, mint amilyen a kezdet volt. Az elvilágiasodás városaitól messze, távol az istentisztelet megszentelt helyeitől, a pusztában kell Izraelnek Isten utolsó kinyilatkoztatására is felkészülnie, mint ahogy egykor tette negyvenéves vándorlása idején. Nem csoda, hogy a puszta a zsidók számára titokzatos hely, rejtélyes senki földje, ahova érdemes újra és újra kipillantani, ahova megéri újra és újra kihallgatni: vajon nem készülődik-e ott valami új?

Efféle kietlen területen hangzik fel János szava, amely összeköti a próféták igehirdetését Jézuséval. Üzenete részben az előbbiekkel rokonítja. Megtérésre szólítja az "egész népet" (vö. Mt 3,5; ApCsel 13,24; 19,4) és a "megtérés gyümölcseit" (Mt 3,2-8) kéri tőle számon. Szavainak ugyanakkor azonban olyan vonása is van, amely már az Újszövetség látóhatárát bontogatja. Amíg ugyanis az Ószövetségben a megtérés szükségszerűségére a múltban elkövetett bűnök szolgáltatnak okot (például bálványimádás, szociális igazságtalanság), addig most Isten országának beköszöntése (Mt 3,2) ad alkalmat erre.

Megtérésre hívó szó Isten országának szemhatárán belül hangzik el, akárcsak Jézus igehirdetésében. Jelentése tehát nem valamiféle fanatikus, szent ünnepre szóló toborzás, hanem felkínált üdvösség, amely - ha rejtetten is - jelen van már a mostani időben, és amelyért mindent oda lehet adni, mégpedig örömmel (vö. Mt 13,44-46). Hiszen éppúgy villanásnyi idő van csupán a felemelt fejsze és a fa gyökere között, mint az ítélet és a jelen között - hirdeti János. "Dominus prope est" - vagyis közel van az Úr - énekeljük adventben -, és egyre hallhatóbbá válnak igéi. A meghívó szó mindig az övé, a miénk csak az elfogadása, a szó-fogadás.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu