Szabó Ferenc kalandozásai

Emlékszem még arra a nyári délelőttre, amikor Szabó Ferenc meglátogatta édesapámat Balatonszárszón. Rómából jött szabadságra, szülőhelyére igyekezett. Beugrott Szárszóra. Ültek a kertben, a gesztenyefa jótékony árnyat vetett rájuk, s talán Prohászka Ottokárról beszélgettek. Kellene róla egy Vigilia-szám. Utóbb megszületett, nem kis ingerültséget keltve a felülről irányított irodalom berkeiben.

Csak úgy beugrott. Telve tervekkel, elképzelésekkel, kielégítetlen szomjúsággal. Azóta sem változott. Filozófusokat, költőket olvas, fordít. Rendszerint a pillanat ihletében. Abban a hitben, hogy a szépség, a termékeny gondolatok azért vannak, hogy másokkal is megismertessük őket. Világnézeti és irodalmi tanulmányok, versfordítások, korunk gondolkodóinak arcképei. Könyvek hosszú sora. Most eggyel bővült. Francia, olasz és német versfordításokkal. Kedves költőivel szembesült ismét, egybeválogatta régebbi, jobbára Rómában megjelent tolmácsolásainak javát, elénk tette világirodalmi kalandozásainak eredményét, az összegyűlt tekintélyes anyag válogatását. "Ezt igen, ezt nem". Miért nem? Ki láthat egy költő lelkébe? Most éppen ezek kedvesek. Holnap, holnapután jönnek azok, akik most szomorkásan várakoznak.

Szavak alkímiája az új kötet címe. "Játékból és gyönyörűségből", Szabó Lőrinc fordítói magatartását idézve játszik el szavakkal, mondatokkal, versekkel, drámákkal, ízlelgeti őket, próbálgatja, miképp tehetné a magyar olvasók tulajdonává valamennyit. Mégis komoly játék: a majdnem lehetetlen megkísértése. Hiszen a fordítás nyaktörő mutatvány. Más nyelvre, más hagyományvilágba kellene áttenni az eredetit, megőrizve ízeit, finomságait, elhatolva egészen a szavakig, majd a hangokig, hogy az új nyelvi mezőben is engedelmesen szolgálják a költő eredeti mondanivalóját, sőt, annak finom árnyalatait is.

Mindegyik nyelvterületről bőséges a válogatás. A francia lírikusok előtt megvilágosító tanulmány is a modernség lényegét érinti. És micsoda névsor! Rimbaud, a csodagyerek; Valéry, a szavak mágusa; Claudel monumentalitása; Emmanuel küzdelme a transzcendencia megragadásáért; a homályosnak mondott Hölderlin; Rilke; Montale... Még véletlenül sem találunk olyan költőt, aki megelégedett volna a közhelyekkel, a kényelmes megoldásokkal. Mindnyájan valami nagyobbra, szebbre törekedtek. Meg akartak mutatni valamit, amit a közember csak sejt, de a vers szárnyán közelebb juthat hozzá. S velük szárnyal tolmácsolójuk is. Egyre följebb, mindig magasabbra. (Szent István Társulat).

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu