A többpillérű híd

Évközi 22. vasárnap

A mai vasárnap mátéi evangéliumszakasza világosan két részre tagolható. Az első egységben Jézus nyíltan szól az előtte álló szenvedésről, szembetalálva magát, Péter alakjában, a tanítványi értetlenséggel. A második a Jézust követő tanítvány szenvedésekkel kikövezett útjáról szól.

Ha a szinoptikus evangéliumok bemutatását komolyan vesszük, akkor számolnunk kell azzal, hogy Jézus, működése első, sikeres korszaka után, egyre inkább szembesül szenvedésével és halálával, a próféták sorsával. Ebben iránymutató számára az ószövetségi prófétai tradíció, amely kihangsúlyozza a prófétai küldetés erőszakos, tragikus végét (vö. Mt 13,57). Őt azonban nemcsak az emberi, vallásos tapasztalat vezeti. Küldetésében számol Isten messiási terveivel, melyekhez titokzatos módon hozzákötődik a Messiás szenvedése, halála. Ezt fejezi ki a szenvedés-logionban a "kell" (hogy így történjék) megfogalmazás. Mivel a korabeli messiási várakozások a "diadalmas eljövendő" képét ápolták, érthető Péter ellenkezése. Jézus válasza Péternek meglepően éles hangvételű. Joggal következtethetünk belőle Mesterünk valóságos emberségére, a halál és szenvedés gondolatának egzisztenciális mélységű megélésére. Itt szembesülünk mi is emberi létünk alapvető kérdésével: "Nem arra van gondod, amit Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak". Ez a döntő kérdés, ez a világnézeti választóvíz: mire van gondunk! Keressük-e Isten útjait, akaratát, vagy megelégszünk a magába zárt, szokványos emberi gondolkodásmóddal? A mi Isten-tapasztalásunk nem mérhető a jézusihoz, mégis megvan a módja annak, hogy Isten akaratához igazítsuk életünket. Olyan ez, mint a többpillérű híd, amely átvezet a túlsó partra. Az egyik pillért maga az élet adja. A különféle élethelyzetekről van szó, amelyekbe belekerülünk, esetleg irányítói lehetünk. Többnyire nem rajtunk múlik, hogy mi adódik. Azonban döntenünk kell, hogyan cselekedjünk, milyen megoldást válaszszunk. És itt jön a második pillér: Isten igéjének ismerete. Ismerni a benne rejlő élettapasztalatokat, látni az isteni üzenet útjelzőit, iránymutatóit! Ez nem merev szavakhoz kötődés, hanem a benne rejlő lelkület felfedezése. A harmadik pillér az az igény, hogy minden döntés, cselekedet az önzetlen szeretetet gyarapítsa, annak szolgálatában álljon. Konkrét recept nincs, ez egy tanulási folyamat, de ha komolyan vesszük, igaz reménnyel lehetünk hídépítők az isteni akarat titka felé.

A második egység általánosabban fogalmaz, Jézus követésének értékrendjéről szól, amely magával hozza a kereszthordozás fájdalmas tényét. A kereszthordozás itt nemcsak a Jézus-tanítványnyal szembeni ellenségeskedés következménye (mint a Mt 10,38-ban), hanem általánosabb értelmű: minden önmegtagadás, amelyet megkíván az értékrend, az élet megőrzése. Mint a szavak is mutatják, a fő téma a megőrzés-megszerzés, illetve az elvesztés témájában csúcsosodik ki. Az élet szó (jobb így fordítani a héber antropológia alapján a pszüché-lélek szót) kettős értelemben szerepel: egyrészt a földi, természetes életet jelzi, másrészt utal az örök életre. A lényeg az, hogy földi életünket úgy éljük, hogy az önlegyőzés és kereszthordozás révén elnyerjük a másikat, az örök életet.

Mi, hívők valljuk, hogy az emberi szív mélyén ott élnek az örökkévalóság vágyának csírái. Azonban azt is tapasztaljuk, hogy milyen könnyen háttérbe szoríthatók e belső vágyak a világ sokfajta gondja, törekvése közepette. A teremtett világ részeiként életérzésünk a földi teremtett rendhez köt. Hogy milyen erős ez bennünk, mutatja az eltávozás, a halál riasztó kényszere. Azonban azt is látnunk kell, hogy törés van ebben a világban, a bűn és a gonoszság miatt. Döntenünk kell hát: a megőrzés vagy az élet elvesztése útját járjuk-e, csak e világ érdekel, vagy az örökkévalóság gyermekei vagyunk. A döntésre Jézus kettős motivációval figyelmeztet. Egyrészt az ő személye áll a középpontban: aki őérette vesztes e földi életben, örök életre talál. A személyes, megélt szeretetkapcsolat Üdvözítőnkkel nélkülözhetetlen ebben az értékszolgálatban. Másrészt, és ebben letagadhatatlan a figyelmeztető, intő jelleg: ő az ítéletkor "megfizet mindenkinek a tettei szerint". Aki felelősen gondolkodik földi életéről, az nem felejti el a számonkérés, a számadás egykori bekövetkezését. Úgy tűnik, a modern nyugati életérzés meggyengült, elhomályosult mindkét területen. Olyan könnyen vesszük a személyes kapcsolatokat. Felszínesen kötünk, még könynyebben oldunk emberi kötelékeket. Az elkötelezettség, a hűség nem igazán érték a mai világban. A tetteinkért való felelősség sem tűnik megbecsült, elfogadott szempontnak. Kudarc vagy sikertelenség esetén előszeretettel okolunk másokat, a körülményeket, mindenki más felelős, csak mi magunk nem. A Jézus-tanítvány, éppen azért, mert "ellenszélben" él, még nagyobb figyelemmel törekszik Mesterével az elmélyült személyes kötődés kiépítésére és a tetteiért felelősséget vállaló személyiség kibontakoztatására.

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu