A Sziget - nővérek szemével

A július-augusztus fordulóján immár hagyományosan idén is megrendezett Pepsi-szigeten most is volt Közös Pont, azaz a katolikus, református és evangélikus egyház sátra, amelyben ebben az évben is meg lehetett találni különböző szerzetesközösségek tagjait. Idén a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, a klarissza, illetve a domonkos nővérek képviselői vettek részt a Sziget, illetve a sátor életében. Vajon milyen tapasztalatokat, élményeket szereztek a szerzetesek? Erről vall Laura és Margit nővér, akik mindketten a domonkos rend tagjai.

Ha élményeinket kellene összefoglalnunk, első megközelítésben talán ezt a jelzőt használnánk: "megdöbbentő, váratlan". De ha átgondoljuk, netán átimádkozzuk őket, rájövünk, hogy inkább "csodálatos, de érthető" mindaz, amit tapasztaltunk - mondják a nővérek.

A Szigettel kapcsolatos előítéletek, sztereotípiák - akarva-akaratlanul - bennünk és környezetünkben is éltek - folytatja Laura nővér. - "Nagyon vigyázzatok, sötétedés után ne menjetek sehová, egyáltalán, minek oda kimenni?" - hangzottak a jóindulatú figyelmeztetések. Megvallom, amikor szerzetesi ruhámban leszálltam a HÉV-ről a Filatori-gátnál, engem is elfogott a félsz: most vajon mi lesz? De lám, a vártnál sokkal kevesebben bámultak meg, sőt, a távolból hallani véltem egy-két "Dicsértessék a Jézus Krisztus"-t. Egyszer csak érzem, hogy valaki elkapja a kezem, és csókot nyom rá. Döbbenten meredtem a színes hajú fiúra, de arcán semmiféle gúnyt, viccelődni akarást nem láttam, inkább tiszteletet. Ezt a kapcsolatfelvételi módot az ott töltött két nap alatt még ötször átéltem, és rájöttem: a "gesztus" nem nekem, hanem valaki másnak szól. Persze volt olyan fiatal is, aki vidáman megkérdezte, hol szerezhetne ilyen jelmezt.

Kétnapos jelenlétünk legnagyobbrészt a Közös Pont sátor "stábjával": evangélikus, református, katolikus fiatalokkal (részben teológiai hallgatókkal, részben ifjúsági közösségek, például a Fokoláre, az Antiochia közösség és plébániai csoportok tagjaival) együtt dolgozva telt el - folytatja beszámolóját a két szerzetesnő. - A fiatalok négy csapatban, napi huszonnégy órában látták el a szolgálatot, amelynek lényege - a festés, gyurmázás, teázás, éjszakai ügyelet és a liturgia keretében - a fiatalokkal való kapcsolatteremtés, a velük való közös pont megtalálása volt, és annak diszkrét vagy egészen nyílt jelenvalóvá tétele, aki a közös pontban a Közös és a Pont. Valahogy így: az egyik fiú, akivel valamelyikünk beszélgetett, a papír helyett saját arcát festette be, de e művelet közben eljutottunk oda, hogy ő ismeri Jézust, és szokott vele beszélgetni. A fiú vetette fel azt a kérdést, hogy vajon mit csinálna Jézus, ha megjelenne a Szigeten. Először azt a választ adta, hogy biztosan sírna. A beszélgetés során kiderítettük, hogy nem sírna, hanem átölelne mindenkit. A fiú a festék alatt ragyogó arccal távozott.

Volt sok visszatérő vendégünk, akik a Közös Pont-sátorban nyugalomra, békére, megpihenésre leltek. A református, evangélikus istentiszteleteken és a katolikus szentmisén is aránylag szép számmal vettek részt, többen kívülálló, akár csak egy ideig jelen lévő szemlélőként, de voltak a misét, istentiszteletet bensőségesen átélők is. A nehézség csak a környező színpadokról jövő - acélgyári főműszakhoz hasonlító - "zene", illetve zaj legyőzése volt, de a liturgia tiszta hangjai győzedelmeskedtek a kaotikus hangzavaron, mint a Fény a sötétség felett.

A sátoron kívüli sétáinkon sok barátra leltünk, rendi ruhás jelenlétünk legtöbbször pozitív visszajelzéseket váltott ki - vallja a két nővér. - Volt, aki halaszthatatlan kérdéseket tett fel Istenről, az egyházról, a Bibliáról, volt, akinek a hivatásunkról kellett mesélni, volt, aki maga elé engedett minket a vízre váró sorban; a legrosszabb tapasztalatunk az volt, amikor közömbösséggel, fejünk felett való elnézéssel találkoztunk. Kaptunk persze provokáló, polgárpukkasztó kérdéseket is. Álláspontunk az volt, hogy a legfurcsább kérdéseken, megjegyzéseken sem ütközünk meg, hiszen komoly kommunikációs igény, értékkeresés mutatkozhat meg mögöttük. A személy feltétlen elfogadásának talaján állunk, még akkor is, ha gondolataink, nézeteink párhuzamosan haladnak, és lehet, hogy sohasem fognak találkozni. Tulajdonképpen ezekkel a gondolatokkal készültünk fel a Szigetre, még jövetelünk előtt.

A Közös Pont-sátorban dolgozóknak egyik alapvető elve az elfogadás volt. Elfogadni az embert, az elképesztő ruhák, a hajtaréjok, az orr-, fül- és köldökkarikák "mögé nézni és látni", meghallani a fiatalok csendjét vagy kiáltását a harsogó "buli" mögött. Úgy láttuk, sikerült. De a jó hír nem egyedül ez - mondják búcsúzóul a nővérek. - Hanem az, hogy nemcsak a sátor fogadta el a Szigetet, hanem a Sziget is elfogadta a sátrat. Erről szerettünk volna tanúságot tenni.

- só -

Fotó: Bugnyár

"Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére." (Róm 15,7)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu