Egyház, nevelés-oktatás, politika

Szerzetes a minisztériumban

Beszélgetés Farkas István piaristával

Nyár közepén nevezte ki Magyar Bálint oktatási miniszter Farkas István piarista szerzetest a tárca egyházi oktatási ügyekkel foglalkozó titkárságának élére, amely Hiller István szocialista politikai államtitkár hatáskörébe tartozik. Tapasztalatairól, hivatali munkájáról kérdeztük a kegyesrendi tanárt, aki új munkakörét eredeti hivatásának gyakorlása mellett vállalta el. Igaz, ezen a téren szintén változást él meg: szeptembertől a mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatói tisztét is betölti.

Hogyan kerül egy szerzetes a minisztériumba?

- Egy barátom felhívott az Oktatási Minisztériumból, hogy az egyházi oktatási ügyek titkárságának vezetésével szeretnének megbízni. Természetesen megkérdeztem erről tartományfőnökünk véleményét: örömmel járult hozzá. Mivel nemcsak a katolikus intézményeket képviselem, ezért a minisztérium kikérte mind a négy történelmi egyház vezetőinek a véleményét, akik elfogadták jelölésemet erre a tisztségre. Tulajdonképpen azt a munkát folytatom most, amelyet annak idején Korzenszky Richárd kezdett el, és amely az elmúlt évtizedben is zajlott. A titkárságon az előző kormány idején is dolgozó négy munkatárs továbbra is folytatja tevékenységét, így egy összeszokott csapatnak lettem a vezetője.

Mivel telt az elmúlt két hónap?

- Számomra alapvetően tanulással. A közoktatásban huszonhat éves tapasztalattal rendelkezem, a felsőoktatás ügyeivel eddig viszont csak érintőleges kapcsolatom volt, ezért először ezt a témakört kellett áttekintenem törvényi szinten, illetve azt, hogy az utóbbi két-három évben milyen konkrét ügyek voltak e téren. Különösen fontos része volt a hivatalban töltött időm kezdetének a személyes kapcsolatok felvétele.

Milyen szinten vesz részt a minisztériumi munkában?

- Például a törvényalkotással kapcsolatban is kikérik a véleményemet. Jóllehet a Közoktatás-politikai és az Országos Köznevelési Tanács tagjaként eddig is részt vettem ebben a munkában, most egy kicsit belsőbb szempontból látom az ügyeket, mert már a legelső fogalmazványokat megkapom, illetve nemegyszer a tervezet létrehozásánál is szóvá tudom tenni az általam legfontosabbnak tartott kérdéseket, saját tapasztalataimat. Az egyházi intézményeket érintő beadványokat én is mindig megkapom, és a velük kapcsolatos döntés kialakításában is részt veszek.

Szakmai véleményét mennyire veszik figyelembe?

- Eddig csaknem kilencvenöt százalékban. Van aztán olyan eset is, amikor én látom be, hogy egy enyémtől eltérő nézőpont jogosult. Ez nem pusztán kompromisszum, hanem - ha szabad ezt mondanom - kollektív bölcsesség kérdése.

Milyen konkrét ügyekkel találkozott eddig?

- Egy régóta vajúdó kérdés - a pedagógiai szakértői munka komolyan vétele - remélem meg fog oldódni. Ez azért is szívügyem, mert két évvel ezelőtt én is részt vettem a szakértői irányelvek kidolgozásában. Egy másik - nagyon nehéz - kérdés a tankönyvek piacosítása. Ezen a téren eddig is voltak fékek, maximálták a tankönyvárakat, de azok így is nagyon magasak. Ezzel kapcsolatban azt ajánlottam, hogy mivel az idegen nyelvi tankönyvek a legdrágábbak, ezeket központi támogatásból vásárolják meg az iskolák számára, és ha ezek nem munkatankönyvek, akkor egy jó tankönyvet egymás után nyolc-tíz diák is használhat. Sokkal gazdagabb nyugati országokban - például Ausztriában és több német tartományban is - az iskola tulajdona a tankönyv. A diák elenyésző hozzájárulást fizet, és jobban meg is becsüli a könyvet. Teljesen értelmetlen dolog évente gyakorlatilag a szemétbe dobni az egész tankönyvcsomagot.

Nemrég egyházi részről felmerült az az aggodalom, hogy a felekezeti iskolák pedagógusai, illetve a nem egyházi iskolákban tanító hitoktatók megkapják-e a kormány által ígért másfélszeres fizetést.

- Jóllehet a konkrét kivitelezés még előttünk áll, a kormány valószínűleg az idei naptári évben juttatott bértömeg másfélszeresét tudja biztosítani a következő esztendőre, így a hittanárok és hitoktatók bére is megemelkedik. Végső döntés még nem született ez ügyben, de a közelmúltban tárgyaltam erről a kérdésről is az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárral, Szalay Istvánnal, és beszélgetésünk nyomán felelősséggel állíthatom, hogy a hittanárok és hitoktatók is megkapják az ötvenszázalékos béremelést.

Ön szerzetes pap, tanár és most már minisztériumi dolgozó is egy személyben. Sajátos szemszögéből nézve mit gondol, milyen az "egészséges" viszony politika és oktatásügy között?

- Természetesen vannak politikai irányelvek, de a közoktatás alapvetően nem lehet a politika játékszere. Egy személyes példa jól megvilágíthatja, mire gondolok. A Horn-kormány idején a kecskeméti oktatási bizottság munkatársa voltam. Mivel a bizottságban mindannyian a szakmai kérdéseket tartottuk elsődlegesnek, gyakorlatilag teljes összhang volt a különböző politikai beállítottságú tagok között. A Bokros-csomag révén akkoriban minden területen elindult a pénzmegvonás, és a polgármester engem kért meg arra a nem könnyű feladatra, hogy látogassam végig Kecskemét iskolaigazgatóit, és egyezkedjek velük: milyen összegről tudnak lemondani, hogy ne omoljék össze a város költségvetése. A város iskolái túljutottak e válságon, és amit a legfontosabbnak tartok: az utcán azóta is minden igazgató köszön nekem. - Nehéz kérdéseket is lehet úgy rendezni, hogy tudomásul veszünk egy közös nyomorúságot, és közös megértéssel, a lehető legkisebb rosszat vállalva tudjuk előregördíteni a közoktatás szekerét. Remélem, egyre ritkábban kell nyomorúságokat tudomásul vennünk.

Nagy vonalakban mi jellemzi jelenleg az egyházi iskolákat?

- Nagyon fiatalok oktatási-nevelési intézményeink, leszámítva azt a tíz iskolát, amely 1950 után is működhetett. Az elmúlt évtized nagyon fontos időszak volt. Az igazán igényes szakmai fejlődés, a saját karakter megtalálása remélhetően a következő tíz év feladata lesz. Ezt a fejlesztést szolgálja például a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet által elindított komplex intézményértékelés. Úgy gondolom, hogy egy tisztulási folyamat után vagyunk, és remélhetőleg egy szép, virágzó korszak elején. Anélkül mondom ezt, hogy a gondokat el akarnám leplezni. Nagyon sok helyen megfordultam az elmúlt években pedagógus-továbbképzéseken vagy érettségi elnökként, és ottani tapasztalataimra támaszkodva merem ezt megfogalmazni.

Milyen fejlődési lehetőségek állnak az egyházi iskolák előtt?

- Úgy látom, a mostani oktatási tárcának szívügye az infrastruktúra fejlesztése is. Ezen a területen az egyházi iskolák számára különösen fontos az állami támogatás, hiszen - az önkormányzati intézményekkel ellentétben - nem rendelkeznek jelentős saját forrásokkal. Azon 1948-ban államosított intézmények révén, amelyekkel kapcsolatban sem természetbeni, sem anyagi kárpótlás nem történt, létrejött egy alap, amelynek a kamataiból az egyházak folyamatosan részesülnek. Ez a forrás segítheti például az épületek renoválását, fejlesztését. A másik fontos lehetőség azokkal az államosított egyházi ingatlanokkal kapcsolatos, amelyeknek a visszaadása még folyamatban van. Ha ezek visszaadásához az állam nem köt funkcióvállalást (új óvoda, iskola vagy szociális intézmény létesítése), akkor az épületek értékesítéséből már meglévő intézményeink rendbehozása, fejlesztése válik lehetségessé.

Vajon lépést tudnak-e tartani az egyházi iskolák a számos helyen jobb feltételekkel rendelkező önkormányzati intézményekkel?

- A teljes közoktatási rendszer neuralgikus pontja az iskolák megfelelő felszereltségi szintjének biztosítása. Erről évekkel ezelőtt szakmai döntés született, és néhány év múlva csak az az iskola működhet, amely rendelkezik az összes előírt eszközzel. Az igényes oktatói munkához komoly felszereltség szükséges, ugyanakkor tény, hogy anyagi források híján nagyon sok egyházi iskola a megadott néhány éven belül nem fogja elérni a kitűzött szintet. Úgy gondolom, alaposan utána kell néznünk a szükséges forrásoknak, hogy emiatt iskoláink működési engedélye ne kerüljön veszélybe. Ez ügyben is tárgyaltam Szalay István államtitkár úrral, hogy határidő-módosítást, türelmi időt kérünk.

Nem érheti vád emiatt vagy más, hasonló esetek nyomán az egyházakat, hogy kivételes bánásmódot kívánnak maguknak, netán "nyomulni" akarnak?

- Sohasem szabad szem elől téveszteni, hogy a közoktatásban mindössze hét-nyolc százalékot jelentenek az egyházi intézmények, tehát szó sincs valamiféle túlterjeszkedésről. Ugyanakkor a munkámhoz tartozik annak előkészítése, hogy az egyházi oktatás valóban szerves része legyen a magyar közoktatásnak. Természetesen nem külön jogokat kérünk, viszont a teljes magyar közoktatás gyarapszik, ha nevelésünk-oktatásunk saját értékei mind szélesebb körben közkinccsé válhatnak.

Szigeti László

Fotó: Keönch László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu