Vidor Miklós

Trófeagyűjtemény a nagy vadász kastélyában

Megrendülést, korhű áhítatot, egy életérzés megragadó pátoszát keressük-e a történelmi emlékhelyeken? Van, amikor magunk sem sejtjük előre, utólag tudjuk csak meg az értelmét. A tárgyilagos kíváncsiság az érdeklődő tudós magatartása. A látvány nem zárkózik el. Az élménnyel szembekerülő látogató azonban ritkán elfogulatlan. Legtöbbször előre fölkészült, mit szeretne a helyszínen találni, a hívő áhítatával vagy a tagadó önigazolást váró ellenérzésével lép be.

Közeledőben a cseh fővárostól alig egyórányi buszútra eső konopistei kastélyhoz, semmi sem zavarta belső egyensúlyomat. Nem vártam különösebb meglepetést, inkább afféle rozsdás semlegességre hangolódtam a szelíden őszülő tájban, amint a tavas parkkal övezett, hajdani Ferenc Ferdinánd-kastély elé értünk.

Látszott, hogy rendszeresen rendben tartják. A lépcsős teraszról tágas kilátás nyílik a szakszerűen óvott kertre; a nyírt sövények között a maguk dísznövényi életét élő pávák. Lélegző nyugalom, az időből kiragadott fejedelmi idill édessége. Az épület előtt a gyepágyáson klasszicizáló vadászszobor.

Az előcsarnokban tucatnyi főnemesi család címere, a kastély korábbi tulajdonosaié. Kivétel nélkül beszédes nevek a cseh történelemben. A folyosókon meghökkentő kép: mintha az erdők népe betévedt volna a lépéseinket visszhangzó falak közé, százával a parádés, dús agancsú, elejtett, kitömött szarvasfők. És szinte tolongón antilopok, farkasok, vaddisznók, medvék, sasok, nagy ragadozó madarak. Meg távolibb tájakról idetévedt tigrisek.

A tágas termekben óriási méretű olasz, holland, cseh üvegcsillárok. A falakon képek, gobelinek - javarészt csendéletek és portrék, inkább másodrendű mesterek alkotásai. A finom faragású vitrinekben s a padlón sevresi, meisseni, altwien porcelánok. A kandalló is porcelánköpenyben.

Az ősök, a család arcmásai. A nagy hagyomány: Mária Terézia és Marie Antoinette. Majd a hattyúnyakú Chotek Zsófia grófnő, akivel a trónörökös morganatikus házasságot kötött, tehát gyermekeik - két fiú, egy lány - nem örökölhették volna a trónt. Íme, az egyetlen magánemberi megnyilvánulás Ferenc Ferdinánd életében.

A helyiségek: dohányzó, fogadó, szalon, ebédlő, a hálók. Egyikben széles, XIX. századi rézágy, állványos mosdókészlet, porcelán mosdótállal. Utolsó vendégként Vilmos császár szállt meg itt, kíséretében Tirpitz admirális. 1914 nyarán látogatta meg otthonában a Monarchia trónörökösét, közvetlenül annak emlékezetes szarajevói útja előtt.

Az egyik festményen a ház ura kislányával. Az arcot szinte elmeríti a vaskos, túlméretezett bajusz. Szolgálatos arc: minden vonása az önellenőrzés méltóságos merevségében. Semmibevesző, világos szempár, mélyét hiába kereste a festő, s hasztalan igyekszik meglelni a kései ráfeledkező. Mellette a gyöngéd lányalak maga az engedelmes kiszolgáltatottság.

Egy végképp elsüllyedt életforma, amint bebalzsamozott, utolsó pillanataiban rajta éri az ámuló tekintet. A múlt egy idefagyott jelenete, megdermedt mozdulatok: a besüvítő forgószél elröpítette mögüle az embereket, akik otthonosak voltak itt.

Fönn az emeleten irdatlan méretű, külön e célra tervezett teremben fegyvergyűjtemény. Túlnyomórészt keleti kardok, jatagánok, pisztolyok. Külön tárlókban a díszes vadászfegyverek, tőrök, kések, ékkövekkel kirakott tokban, gondosan csoportosítva. Az ablakok közében néhány félelmetes középkori páncélöltözet, ember és ló számára. Állnak üresen, mereven, hatalmasan, a hiábavalóság mozdíthatatlanságában.

Visszafelé a lépcsőn megpróbálom fölidézni az egyik szoba sarkában megpillantott, aránytalanul szerény könyvtárt, de nemigen hagyott bennem emléket.

A monomániás, marciális gyűjtőszenvedély elképesztő hordaléka viszont csak nyomatékolja a mennyiségért rajongó vadász fárasztó árnyékát.

Hiába találkozom vele ismét az előcsarnok oszlopain, falain, most már tablónyira nagyított korabeli fényképeken tábornoki díszruhában, a szarajevói merénylet egy-egy kockája sem növelheti meg, amint feleségével, még a kocsiban ülve, fogadja a vezérkariak snájdig tisztelgését. Majd az ismert, véres uniformis, végül Princip, a merénylő, akinek lábnyomát ma is őrzi a szarajevói aszfalt: a végjelenet naturalisztikus kelléktára. Dokumentumnak ködös legenda már, hagyománynak poros, magyarázó oknak ürügy.

Aztán ismét a park, a szélesen tükröző tó, a kavicsos utak. Új látogatók érkeznek csoportosan a trófeamúzeumba.

Idekinn derűsen süt a nap, kifelé már hűsítőket és szuvenírt kínáló bódék, a látnivaló világszerte hasonlatos áruforgalmával.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu