|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Zarándokként Magyarország búcsúnapján Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szentbeszéde a Szent Jobb előtt A főpásztor zarándok testvéreinek szólította hallgatóit, és rámutatott: a zarándok mindig a cél felé halad, de néha megáll erőt gyűjteni. Mi is most megállunk, hogy "megtisztítsuk magunkat a történelmi közelmúlt és jelen divatos sarától." Vannak, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Szent István művének gyökerében az áll, hogy hittel befogadta a háromságos egy Istent és Jézus Krisztust. Hajlamosak erre vállrándítással kérdezni, egy politikus szavával: "Na és?"
A pécsi püspök ezután így folytatta: "Amikor azt mondom, Szent István legalapvetőbb műve az, hogy az egy és egyetlen Megváltót személyes Istenként elfogadta, többet jelent, mint egyszerűen a sámánok helyébe egy másik istenséget helyezni. Ezért e kifejezés bármennyire érvényes, hogy átvette a kereszténységet, többet jelent, mint vallásváltást! Szent István ezzel elfogadta mind a maga, mind alattvalói részére, hogy létezik Felső Hatalom, aki felé számadással tartozik. Nem a személyes önkény, nem az egyesek által fellázított pogányok lázadása a törvény, mert van objektív törvény, az erkölcs tudománya is létezik, amely ma is felette áll a társadalmi erkölcsnek. Ma a parlamentarizmus korában sem haszontalan ezt tudatosítani. Amikor Nossol érsek úr, a lengyel püspökök egyike Brüsszelben az EU-nál járt, beszédében kérte, hogy ne a tagok személyi felfogása legyen a törvényhozás mércéje! A törvényhozásnak a parlamentekben sem a képviselők korlátai szerint kellene szavazni, hanem az annyira hangoztatott szakértelem, szaktudomány szerint. Ezért oly nehéz a döntés, vagy könnyű? - egyházi kérdéseknél. Az Isten kegyelméből való országlás, uralkodás szolgálatot jelentett. A bitorlás, az önkény a felvilágosult királyoknak, az abszolút királyoknak a sajátja, akik maguk felett nem akartak Istent elismerni, hanem akik a királyi trón helyett Isten trónjába ültek! Az Isten kegyelméből való királynak méltó szobra, a tavaly augusztus 15-én átadott esztergomi Melocco-mű, amely valódi szimbólum. Első pillanatra nem is Szent István a főalak. A püspököt látjuk főszereplőnek, aki nem a maga személyében cselekszik, hanem Isten uralmát, hatalmát és méltóságát szimbolizálja. István király Isten kezéből fogadja el a királyi méltóságot. Isten kegyelméből király! De nem egyes történelemkönyvek hamisítása, manipulálása szerinti értelemben. A Szent István-i művet nem mindenki érti. Ha valaki ezt bevallja, becsülendő, de ha a zarándokokra sarat dobál, az nem tisztességes eljárás. Szeretnék visszatérni a Melocco-szobor megáldásához. Csak azért, mert szerintem alig érthette meg valaki, legkevésbé azok, akik a hivatalosnak mondott véleményeket alakítják. Minden jelentős felekezet megáldotta a szobrot, rajta keresztül a Szent István-i művet, amelynek gyökere Jézus Krisztus, a mi Megváltónk. A pécsi rabbi úr is - akit nagyon becsülök - odaállt a megáldandó szobor elé. Nem áldást mondott, nem olvasott szokása szerint az ószövetségi Szentírásból, hanem azért könyörgött, hogy István király művét ő is megértse! Őszinte és egyenes volt, mint máskor is! Kiben tudatosult ez? Ki idézte? A hívő zsidó ember őszinte imája volt! Vannak vádaskodók, pedig nem a vádaskodás a szabadság csúcsa! Szekszárdon történt plébános koromban. Valaki üzent az egyik nagyobb városból, hogy rokona súlyos beteg. Lássuk el. Megtörtént. A következő nap bejött a fia panaszt tenni. Micsoda dolog, hogy elláttuk az édesapját, aki egész életében meggyőződéses ateista volt. Azt válaszoltam: édesapja megköszönte, hogy pap volt nála. Hálás volt. Inkább azon gondolkozzon el, hogy édesapjának miért kellett egy életen át hazudnia, még a családjának is. Miféle nyomás alatt volt? Tudom, hogy sokan nem kapták meg a keresztény örökséget az elmúlt évtizedekben. A privát szférába szorított egyház megalázottságának és a hivatalos ideológia privilégiumának egymásra feszülésének gyümölcseit ma is érezzük. Azt mondja az egyik hetvenéves beteg a kórházi gyónása és áldozása után: olyan szívesen elmennék vasárnaponként szentmisére, de félek, hogy a lányom kigúnyol! Az elmúlt idő ideológiai áldozatai ma is szülik áldozataikat. Ne az áldozatokat marasztaljuk el, hanem az áldozatgyártókat! Zarándokolunk, éspedig közösségben, és nem privát módon. Közösségben - amint említettem -, a vallásszabadság adta jogaink tudatával. Ez nem olyan egyszerű kijelentés, mint ahogyan az elmúlt időben beadták és átvettük. A vallásszabadság az alapvető emberi jogok része. Mit jelent ez? Azt, hogy ugyanúgy nem kérdőjelezhető meg, mint más alapjog. Nem az állam kegye és nagyvonalúságának ajándéka. A vallásszabadság nem az Istennek való hátatfordítás, az istentagadás szabadsága és privilégiuma. A vallásszabadság szabad út az Isten felé és nem az Istentől. Ezért minden zarándok Isten felé megy, és mindenki, aki tagadó, az út szélén ülő bámészkodó. A vallásszabadságot élő és gyakorló ember a keresztény társadalmi tanítás szerint az Istentől értelmezett ember. Ez az ember a társadalom része, és nem színezője. Ezért kollektív jogai vannak, és nem lehet a privát szférába szorítani. Az ateizmus, az istentagadás a személyes jogon alapul és nem a vallásszabadság jogán. Ez a felfogás valóban a privát szférába tartozik! Ha ők ott vannak, ne akarjanak minket is oda szorítani, mert akkor ismét a sekrestyébe szorítanak minket. Mi nem privilégiumokat akarunk, hanem élni a vallásszabadság jogával. Nem szeretnénk ezután is a "privát" jog privilégiumait elszenvedni. Zarándokok vagyunk ma itt, a Szent István-bazilika előtt. Istentől értelmezett zarándokok. A vallásszabadság jogán körmenetbe sorakozunk. Nem elfogadható számomra az az érvelés, hogy egyesek, legyenek akár miniszterek vagy államtitkárok, a köz szereplői nem mernek részt venni a körmeneten, mert elvesztik semlegességüket. A kereszténység nem állott víz, nem pocsolya! Ha Istentől értelmezett az ember, ha a vallásszabadság szabad út az Istenhez, akkor a katolikus vallású állami tisztviselőnek ki tilthatja meg a jelenlétet? Párt? Akkor nem semleges, hanem ideológiától fertőzött. Akkor világnézetileg túllépi a kompetenciáját. A választások előtt ígéretet kaptam, hogy a hívő tagozat meg fog szűnni, mert mindenki eldöntheti párton belül, hogy milyen világnézet, vallás elkötelezettje. E kis tagozat ugyanis azt sugallja, hogy a többség vallástalan, ez pedig nem a valóság. Kérem, a következő száz nap programja közé fel lehet venni e tagozat eltörlését a semlegesség dokumentálásaként. Remélem, szeretném remélni, hogy a kisebbik kormánypárt sem kifogásolja! Zarándoklásunk ma - itt, Budapesten - legyen köszönet első szent királyunk iránt, hogy nekünk adta Jézus Krisztust. Zarándoklatunkban Jézus Anyjához, a Magyarok Nagyasszonyához fordulunk. István király halála előtt neki ajánlotta fel az országot, hogy a király a reménybeli jövő tudatában lépje át a földi élet küszöbét. E felajánlás jelentőségéről már sokat hallottunk. Én a lényegét abban látom, hogy Mária egyszer s mindenkorra adta fiát, a Megváltót a világnak, az embereknek. Szent István is Jézus Krisztust adta a korona alá tartozó népeinek. Az ország jövőjét Jézus Krisztus biztosítja. A király eltávozik e világból, de maradjon meg mindörökre legfőbb, legalapvetőbb műve, a Megváltó vállalása, az iránta való elkötelezettség, Mária által, a Szent Korona népei között."
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|