Őrzés és művelődés

Napjainkban sok fiatal anya érzi úgy, hogy férje, mint társ és édesapa alig van jelen életükben: reggel elsőként indul el otthonról, este pedig későn és fáradtan tér haza. Bár volna mit megosztaniuk egymással, ilyenkor családi életre már nem futja. Gyakran a szabadnapok sem kárpótolnak, hiszen alig térül-fordul, már csörög a munkából kimaradt férj mobiltelefonja.

Majd´ minden családban vannak olyan időszakok, amikor a munka a családi élet, a személyes kapcsolatok rovására megy. De vajon mi a helyes egyensúly? Lehet-e és kell-e egyensúlyt teremtenünk munkahelyi elfoglaltságunk és a magánéletünk, családunk között?

Először is, vizsgáljuk meg, mi a munka szerepe, illetve célja az életünkben.

Noha sokszor azt érezzük, hogy a munka nyűg, teher, kényszer (erre mutat rá a szó etimológiája is, ugyanis a szláv nyelvekből átvett munka szavunk eredeti jelentése: kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés, vesződség), melynek egyedüli célja a létfenntartáshoz vagy az általunk áhított életszínvonal fenntartásához szükséges pénz megszerzése; azt is érezzük, hogy ha nincs mit tennünk, nincs munkánk, feladatunk; életünk üressé, céltalanná válik, hiába rendelkezünk esetleg a luxushoz is elegendő anyagi javakkal. A munkához való viszonyunknak ez a kettőssége - azaz, hogy a munka egyszerre nyűg, teher, valamint életünk kiteljesedésének tere, eszköze - fogalmazódott meg mintegy két és fél ezer évvel ezelőtt a Biblia első lapjain.

A munka értékét jelzi, hogy Isten maga is "dolgozik": munkálkodik a teremtésen, és ezt az Isten által megkezdett munkát kell az embernek folytatnia itt a földön: "Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg." Itt még nincs szó a munka keserűségéről, csak felemelő voltáról; amennyiben az az ember uralkodásához kapcsolódik, valamint az Isten által megkezdett teremtés folytatásaként az isteni alkotótevékenységben való részesedés. A munka lehetőségével tehát Isten felemeli, magához hasonlóvá teszi az embert.

De a Teremtés könyvének harmadik fejezetében már megjelenik a munka keserves, sziszifuszi voltának tapasztalata is: "...átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot,... Arcod verejtékével edd kenyeredet...!" A munka tehát kihívás is: olyan feladat, melyet az ember régtől fogva arca verejtékével, azaz nehézség és fáradság árán tud megoldani, de amikor megoldja, azt érezheti, hogy Istenhez hasonlóan ő is alkotott, és ez értelmet ad életének.

De a mértékletesség - mely, mint tudjuk, a sarkalatos főerények egyike - jelen kell hogy legyen az alkotásban is, ahogy az még az Isten teremtő tevékenységében is jelen van: "A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett." Az Ószövetség népe felismerte a pihenés, a nyugalom, a sabbat fontosságát, melyet évezredek óta megtart, és melynek fontosságát már az is hangsúlyozza, hogy a Biblia első lapjain kapott helyet. A munkától való tartózkodás nem egyedüli lényege, de szükséges eleme. Célja az ember megújulása, melynek feltétele a hétköznapok monotóniájából való kiszakadás, az Istenre, a felebarátra és az önmagunkba való figyelés. A munkanapoknak és az ünnepnapoknak ez a szabályos váltakozása, lüktetése biztosítja az ember számára a kiegyensúlyozott életvitelt, mely alapja annak is, hogy az ember a lehető legtökéletesebben tudja betölteni hivatását: az Isten által megkezdett teremtésen való munkálkodást. De ez a lüktetés nemcsak hetekre, hanem kisebb egységekre lebontva is kell hogy működjön. Hiszen nemcsak hétvégén, de mindennap kell tudnunk odafordulni Istenhez (anélkül, hogy arra gondolnánk, mi az, amit meg kell vagy kellett volna csinálnunk aznap a munkahelyen), kell időt és figyelmet szentelni embertársainknak, különös tekintettel a családnak, és végül kell hogy legyen időnk magunkba nézni nap mint nap.

Azt már tudjuk, hogy mi a munka célja (tudniillik létfenntartás, és modern szóval élve önmegvalósítás), de tegyük fel azt a kérdést is: ki a munka célja?

Mivel a munka célja - mint már kifejtettük - az ember létfenntartása, az ember kiteljesedése, ezért a munka célja csakis az EMBER lehet. Ezt a II. János Pál pápa által kiadott Laborem Exercens kezdetű enciklika így fogalmazza meg: "...a munka szolgálja az embert, és nem az ember a munkát." A megfogalmazás kísértetiesen hasonlít Jézusnak a szombat napról szóló tanításához: "A szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért." (Mk 2,27) Ahogy tehát a farizeusok kétezer évvel ezelőtt legfontosabb helyre tették életükben a szombati pihenő aprólékos, szőrszálhasogató, adott esetben embertelen betartását, azt hívén, hogy kötelességüknek, az isteni parancsnak maximálisan eleget tesznek, úgy korunk embere hajlamos legfontosabb helyre tenni a munkát, megfeledkezvén Istenről, felebarátról és önmagáról. Ezzel korunk embere - a Jézus korabeli farizeushoz hasonlóan - a bálványimádás bűnébe esik, hiszen megfeledkezik a fontossági sorrendről, arról, hogy ki vagy mi van az első helyen az életében. Törvény vagy munka - ez utóbbit motiválhatja akár pénz, hatalom, megbecsülés utáni sóvárság, vagy akár félelem - mindegy. A lényeg az, hogy az Isten helyét valami más foglalja el az ember életében.

Fontos tehát, hogy a munka megmaradjon eredeti helyén, azaz az ember kezében eszközként az őrzésre és művelésre. Ha a munka nem eszköz, hanem cél, akkor nem tudja betölteni eredeti rendeltetését, a munkát végző személy felemelését, kiteljesítését.

Varga Tímea

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu