Uj Ember

2002.04.19
LVIII. évf. 16. (2803.)

A hivatások világnapján köszöntjük papjainkat és szerzeteseinket.

Főoldal
Címlap
A keresztény értékek védelmében...
A püspöki kar választási körlevele
A hivatás választása
Mi az igazi tét?
Pápai Lajos püspök homíliájából
Meghívás az életszentségre
Pápai üzenet az egyházi hivatások világnapjára
"Ne hagyjatok magunkra"
Testükkel védik a bazilikát és embertestvéreiket
Lelkiség
Az ország felajánlása a Magyarok Nagyasszonyának
A kapu és a pásztor
Húsvét 4. vasárnapja
Az anyaszentegyház fogalmának születéséről
A hét liturgiája
A év
Mégis...
Katolikus szemmel
"Kell a hit, a közösség, szeretet..."
Szülőföld, külföld
Lelki ismeret
Költői levél Ortutay Gyulához
A naptár
Budapest Ukrajnában?
Élő egyház
Korzenszky Richárd OSB kitüntetése
Krisztust jelenvalóvá tenni
Egyetemi lelkészség Pécsett is...
Új jezsuita tartományfőnök
Püspöki áldás az otthonra
Orgonaavató hangverseny Szegeden
Az Olvasó írja
A templomgondnok halálára
Élő egyház
Minden gyermek Isten gyermeke, csak nem mindegyikben tudatosul
Hat új boldog
Világegyház
Az evangélium terjedése a Távol-Keleten
"Menjetek, és tegyetek tanítványaimmá minden népet" - mondta Jézus apostolainak Galilea hegyén (Mt 28, 19). Azóta járják
Pécsi Egyházmegye
Azon emberek sorából való volt, akik szálegyenesen éltek
A jóság gyakorlása
Irgalmas kórház - közösen az egyetemmel
Otthon lenni
Fórum
Ostyaként Isten kezében...
A Szűzanya a papok édesanyja
Köszöntjük papjainkat, szerzeteseinket!
Fórum
Félúton két valóság között
Az egyházban senki sem idegen
Felszentelték az indiánok magyar püspökét
Bátran, tiszta szívvel
A második forduló elé
Ifjúság
Küldetésünk a közéletben
Regionális ifjúsági találkozó Szombathelyen
Neonpassió
Segítünk, hogy te is ott lehess!
Pályázat!
Rejtvény
Megkevertük
Kultúra
Harminc novella és egy töredék
Túljutni az ártáson
Hazám
Földi és égi kertek
Mese a szabadságról
Fórum
A zene megtisztít, fölemel
Kiállítás
Mozaik
Sérülten is teljes értékű élet
Hit és fény-találkozó
25 éves a főváros első új temploma
Vércsék a városban
Április 23.: Szent Adalbert napja
Szoborleleplezés

 

Illés Sándor

Mese a szabadságról

Szeretem a tanyavilág sok színes csodáját, ami gyermekkorom óta a szívemben muzsikál. Sokat tűnődtem életem során, hogyan lehetne ezt a különös világot méltóképpen megörökítve az utókorra hagyni. Talán ha festő lennék - tűnődtem gyakran. Akkor lefesteném egy alkonyatkor, amikor az éjszaka elől menekülő sejtelmes csendben csak a kutyaugatást hallani. Arra is gondoltam, talán egy nagy-nagy fekete semmit kellene szétmaszatolni a vászon felületén, s aláírni: csend. Aztán rájöttem, hogy ez a nagy semmi nem is csend, hanem élő, örök muzsika.

Elnéztem: a felhők itt tanultak röpülni, előbb csak alacsonyan vergődve kavarogtak, aztán felkapta őket a szél. Sokszor el-elnéztem, milyen igéző a kútágas sziluettje az alkonyatban, milyen szomorú a tehén bőgése, ha borjakat hívják, és milyen értelmetlen az istálló jászlához kötött lovak semmitmondó dobbantása.

Aztán néztem a közeledő éjszakát. Előbb a dűlőutakat ette meg az este, aztán futott tovább habzsolva, hogy felfalja az ólakat, szalmakazlakat. A mama ilyenkor meggyújtotta a petróleumlámpát, és mi egymást fürkészve a sárga fényben, körülültük az asztalt a szobában.

Ilyen estéken fakadtak fel a szívek csendjéből a mesék, elődeink ránk hagyott történetei. Hordozok belőlük néhányat a tarisznyámból, s amikor este lehunyom a szemem, a szereplőket is sorra felismerem, bár egyiküket sem láttam. Van egy mese a tanyai kutyáról és gonosz gazdájáról. Sokszor meg akartam már írni, de nem volt hozzá erőm. Vagy szívem? Most elmondom:

Élt egyszer, nagyon régen, a falunkban egy Gergő nevű magányos gazda. Fösvény volt, "karórágó", ahogy mifelénk nevezték az ilyen embereket. Özvegy volt ez a Gergő, akiben megsavanyodott az élet. Még a kenyérhéjat is sajnálta a kutyájától, pedig az hűen kitartott mellette. Szegény Bodri ha nagyon éhes volt, akkor kinyalta a malacok vályúját, így tengődött a szegény pára máról holnapra.

Történt aztán, hogy egy éjszaka betörők látogattak el a gazda portájára. Cigányok járták ponyvás szekerekkel a határt, azok lehettek. De hát hogyan is történhetett? - mérgelődött, amikor ő olyan ébren alszik, akár a mezei nyúl. A kutya az oka! - jött dühbe. Ha Bodri ugatásával felébreszti, akkor nem viszik el a kamrából a kolbászt és a szalonnát az átkozott tolvajok.

A kutya talán megérezte a gazdi dühét, elbújt a szalmakazal mögé, s csak másnap sompolygott elő. Gergő csak ezt várta. Leakasztotta a szögről az egyik kötőféket, s azt sebesen a kutya nyakára hurkolta. Előbb arra gondolt, hogy felhúzza egy fára. Aztán másképp cselekedett. Kocsiba fogott, s elvitte magával Bodrit a kis patakig. Ott egy nagyobbacska követ kötött a kötőfék szabad végére, és bedobta a kutyát a vízbe. S mint aki jól végezte a dolgát, hazakocsikázott.

Csakhogy úgy van az: a gazdagok szívében is van egy rejtett kis zug, lappang ott valami halvány kis lelkiismeretfurdalás-féle. Így történt aztán, hogy mire kifogta a kocsi elől a lovakat, már érezte is tettének szorongató fojtogatását. Amit tett, az közönséges gyilkosság. Bodri nem érdemelte meg az ilyen bánásmódot, hű kutya volt. Megbánta tettét.

Csak toporgott az udvaron, aztán nagy elhatározással leakasztotta a szögről a másik istrángot is, és annak végét a nyakába hurkolta. Az istállóban, a lovak fogasára akasztotta fel magát.

Időközben azonban a kutya nagy nehezen kievickélt a vízből. Nagy elszántsággal elrágta a nyakára kötött, ázott kötelet, majd futott vissza, a házhoz. Érezte, hogy valami nagy baj érte a gazdát. A kapu előtt kétségbeesetten vonított, amíg a szomszédoknak feltűnt. Azok aztán betörték a kaput, és az istállóban még időben levágták a kötélről az öreg Gergőt. Vízzel locsolgatták, élesztgették, s amikor végre kinyitotta a szemét és felült, sírva ölelte magához Bodrit, megmentőjét. Simogatta a fejét, bocsánatot kért tőle, ígért neki minden jót, hurkát, kolbászt, szalonnát, boldog, gondtalan életet. De a kutya az első adandó alkalmat kihasználva kiszökött a nyitva hagyott kapun, és világgá ment. Sosem tért vissza. A szomszédok lehajtották a fejüket, és komoran hallgattak az esetet mesélve. Csak Veronka néni csapta össze a kezét, amikor véleményt nyilvánított: "A kutya nem olyan, mint ti vagytok - mondta nagy hangon - sose felejti el a megaláztatást..."

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu