|
Földi és égi kertek Tamási Áron egyik novellájában a havasi legelőt mint "csodálatos templomot", mint a természet pazar szépségű templomát említi, és szinte litániaszerű sorokban festi tovább az áhítatot keltő látványt a Hargita vidékén, melyhez szorosan fűzik gyermekkori élményei. Rónay György érett kori versciklusában "a kertről" szól, arról a fogalmat is jelentő kertről, melynek nemcsak külső díszei, szépségei vannak, hanem ránk háruló és vonatkozó kötelmei is. Mint emberi tevékenységünk színterén, itt keményen kell helytállnunk egész életünk során. Minden évszak változatos, dús színekkel ékesíti föl ezt a kertet: a tavasz ígéretes rügyei és bimbói a nyár érlelő sugaraiban válnak virágokká és gyümölcsökké; az ősz levélhullásos időszaka pedig már összegezésre és számvetésre serkent, hogy aztán a tél beálltával végleg egyenleg készülhessen hasznos és lelkiismerettel végzett tetteinkről, működésünkről. Ha a Teremtő úgy rendelkezik életünkkel, újabb kikeletre készülhetünk föl testben és lélekben, s akkor ránk köszönt az új tavasz megunhatatlan varázsával, jóravaló intésével, hívásával. Hány és hány kert villan elém, ha fölidéződik személyes múltam az ifjúság szivárványos színeiben. Nagyapám mintagazdaságának díszkertje; az ősi családi kert a gödöllői Fácánsor öreg platánjaival; a balatoni tusculánumok belső kertjei, ahol sűrűn előforduló vendégként szippantottam be a gyümölcsfák s a ház körüli virágok esti illatát - és végül az anyai örökségként rám szállt Duna-parti kertet említem, ligetjével és dús lombú, édes termésű diófáival, mely vénülő testemnek-lelkemnek oltalma, álmokat szövő, tünde ébrenléte. Beszívom a hajnali harmat ízét, a délelőtti szellő áramát, belepillantok a késő délután aranybarna sugaraiba, úgy érzem, mintha az elíziumi mezőkön járnék. És mintha az Isten kinyújtaná felém a kezét... Szeghalmi Elemér
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|