Túljutni az ártáson

Az önmeghatározás az én-tudat fontos összetevője. Ki vagyok, mit gondolok magamról, hol helyezem el önnön lényemet a tér és idő adott pillanatában - s ez múltbéli, időbéli kiterjesztést is jelent. Az önmeghatározás azonban - mégha úgynevezett objektivitásra törekszik is - mindig hordoz valamiféle személyes elfogultságot, amely elfogultság ebben az esetben nem kell, hogy azonnal pozitív vagy negatív tartalommal telítődjék.

Önkörünkből, hogy ne bezárjon, hanem éppenséggel kiterjesszen, ki kell lépnünk - s így van ez, ha nemzeti életünkről gondolkodunk is. Ehhez különösen is hozzájárulhat, ha higgadt, értő figyelemmel fordulunk azon gondolkodók - gondolkodók, tehát erkölcs-emberek - nézetei felé, akik rólunk vélekednek, másféle nézőpontból.

A magyar történelemoktatás immár hosszú évtizedek óta "elfeledkezik" arról, hogy közvetlen környezetünkre ebből a szempontból is rávilágítson. Nevetségesen szomorú, hogy a bennünket körülvevő népek életéről, gondolkodásáról, kultúrájáról jóval kevesebbet tudunk, mint mondjuk a Hondurasban vagy Tasmánián élőkéről.

Bátorság kell ahhoz, természetes értelmiségi bátorság - jellem- és kultúr-bátorság -, hogy szembenézzünk a környezetünk által rólunk alkotott képpel. Vajon mennyien ismerik Rudolf Kucera tanulmányát, amely a következő címet viseli: A szlovákok magyarságképének összetevői. Érdemes ebből egy-két gondolatot idézni: A szlovákokban a magyarok nemzeti és általánosan jellemző tulajdonságairól élő képet illetően a felmérések azt mutatják, a lakosság egyharmada elutasítja, hogy a magyaroknak lennének tipikus tulajdonságai, és hangsúlyozzák az emberek egyéni megítélésének fontosságát. A szlovákok egynegyede nem tudott felsorolni semmilyen tipikus magyar jellemvonást.

Vajon egy hasonló felmérés milyen képet mutatna a szlováksággal kapcsolatban? Ha ilyen alapon tudnánk egymással értekezni, mennyi fölösleges feszültségtől szabadulhatnánk meg kölcsönösen - s talán azt is tisztábban látnánk, hogy a történelem folyamán az egymás mellett élő népeket hogyan fordította szembe az egyszer Nyugatról, másszor Keletről jövő nagyhatalmi politikai diktátum, a régi, jól bevált, ťoszd meg és uralkodjŤ elv alapján - s ami ennél is fontosabb, hogyan lehet a kívülről jött, de azóta belül romboló ártáson emberben, nemzetben megmaradva, egészséggel túljutni.

A tanulmány más helyütt - napjainkra kihatóan - így fogalmaz: A kölcsönös tolerancia és intolerancia felmérésére számos ok és lehetőség akad. Eredményeit befolyásolják a szlovák politikai változások, föként a kormányváltások és az adott kormányok által folytatott magyarpárti vagy magyarellenes politika és politikai retorika is. Trendnek tekinthető azonban, hogy a magyarokkal együttélő szlovákok a magyarok irányában jóval toleránsabbak, mint a ťmagyaroktól mentesŤ, tiszta szlovák területek szlovákjai. A nacionalista ideológiákat hirdető pártok és mozgalmak hívei is nagyobb számban kerülnek ki a tiszta szlovák területekről, mint a vegyes lakosságúakról."

Mi egyebet jelentene ez,mint hogy ember az emberrel - tartozzék bármilyen nációhoz is - képes megbékélni. Csak ne akarják folytonosan "magasabb szempontok" miatt szembeállítani őket. Ennek a felismerése lenne az igazi szlovák, román, magyar stb. értelmiségi magatartás.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu