Az evangélium terjedése a Távol-Keleten

"Menjetek, és tegyetek tanítványaimmá minden népet" - mondta Jézus apostolainak Galilea hegyén (Mt 28, 19). Azóta járják a világot, hogy teljesítsék parancsát. A feladat óriási, és 2000 év elteltével is még csak megvalósításának kezdeténél tartunk.

Ázsia hatalmas földrészén ma 3 milliárd ember él - közülük alig 110 millió keresztény. Miért vannak ilyen kevesen? Ennek megértésére vázoljuk fel röviden Ázsia evangelizálásának viszontagságos történetét. Látni fogjuk, hogy szinte mindig kezdeti ígéretes virágzásra csapott le az elnyomatás dermesztő fagya. Nemegyszer pedig a nyugati kereszténységen belüli széthúzások és értetlenségek rovarai rágták meg a sarjadó palántákat.

Mise a mai Kínában

A kezdet valóban ígéretes volt. A kereszténység már a Krisztus utáni első századaiban terjeszkedett kelet felé. A perzsa birodalomban virágzó egyházak születtek, és kezdték evangelizálni Ázsia térségeit. E keresztényeket "nesztoriánusoknak" szokták nevezni, de amint II. János Pál pápa és az ő pátriárkájuk, Mar Dinkha közösen elismerte, nem a Krisztusba vetett hitben, hanem csak teológiai szakkifejezésekben különböztek az igaz hitű egyháztól. Az ő papjaik már az ókorban bejárták Közép- és Kelet-Ázsia tágas vidékeit, és még Kínában is virágzó keresztény közösségeket teremtettek. Mindezekből a közösségekből azonban alig maradt fenn valami a mongolok, arabok és egyes kínai császárok üldözései miatt.

Japán keresztény család 1895 körül

Kedvezőbben alakult a helyzet Indiában, ahová már a II-III. században eljutott a hit. A dél-indiai egyház hívei azt állítják, hogy maga Szent Tamás apostol hirdette őseiknek az evangéliumot. Ezért hívják őket ma is Tamás-keresztényeknek.

Apácák növendékeikkel Hong-Kongban

A VII. századtól kezdve a muzulmán vallás rohamos terjedése következtében, képletesen szólva, egy hatalmas fal választotta el a keresztény Európát Ázsiától. A muzulmánok által uralt területeken alig lehetett áthatolni. Csak a legnagyobb nehézségek árán sikerült 1294-ben egy csoport ferencesnek a Kínát uraló mongol Kubilai kán meghívására Beidzsingbe jutnia, és ott egy keresztény közösséget alapítania, de a mongol dinasztia bukásával ez is elpusztult.

Ázsia evangelizálására csak akkor adódott új lehetőség, amikor a portugál és spanyol hajósok a XV. században nekivágtak az óceánoknak. VI. Sándor pápa döntése a Brazíliától nyugatra fekvő területeket a spanyolok, az attól keletre fekvő területeket pedig a portugálok érdekszférájának nyilvánította, és egyben megbízta e két ország királyait, hogy szorgalmazzák a keresztény hit terjesztését. Ezzel egész Ázsia evangelizálása a portugálok feladata lett. A spanyolokkal ellentétben, akik a nekik kijelölt területeket teljesen meghódították, a portugálok csak katonai és kereskedelmi támaszpontokat létesítettek, és onnan szorgalmazták a hitterjesztést.

Indiában Goa városa volt a központjuk. Ide érkezett 1542-ben minden idők egyik legnagyobb hithirdetője, a jezsuita Xavéri Szent Ferenc, aki tízezreket keresztelt meg Indiában. Nyomában jezsuiták és más szerzetesek igen eredményesen folytatták hittérítő munkájukat Nagy nehézséget okozott azonban, hogy - egy-két jezsuita miszszionárius, például Roberto de Nobili kivételével - a hithirdetők semmi megértést nem tanúsítottak az indiai gondolkodás- és életmód iránt. Megkövetelték az indiaiak számára visszataszító liturgikus szokások betartását, és a Tamás-keresztényeket is "latinosítani" akarták, ami egyházszakadásokhoz vezetett.

Miután Anglia meghódította Indiát, a gyarmati uralom anglikán és protestáns felekezetek terjedését támogatta, de nem akadályozta a katolikusok működését sem. Így sikerült egy kiváló katolikus iskola- és egészségügyi hálózatot kiépíteni. India függetlenségének kihirdetése után is az alkotmány biztosítja a vallásszabadságot, úgyhogy a keresztények általában zavartalanul működhetnek.

Indiának jelenleg több mint egymilliárd lakosa van. Ezekből 13 millió a katolikus, és körülbelül ugyanannyian tartoznak más keresztény felekezetekhez. Miután a II. vatikáni zsinat meghirdette az evangélium "inkulturációjának" szükségességét, az indiai keresztények lelkesen belefogtak ebbe a nehéz feladatba. Kalkuttai Teréz anyának és nővéreinek karitatív munkája pedig kivívta egész India csodálatát. Újabban egyes nacionalista csoportok részéről zaklatások érték a keresztényeket, de reméljük, hogy a hinduizmusra eredetileg jellemző vallási türelem győzedelmeskedni fog.

A szomszédos Pakisztánban a lakosság túlnyomó többsége muzulmán, és a Korán előírásait törvénybe iktatták, ami nehézségeket okoz az ott élő egymillió katolikus és 800 ezer protestáns számára. De ennek ellenére bátran élik tovább hitüket.

Ázsiában, időrendben a következő fontos evangelizációs állomás: Japán. Ide Xavéri Szent Ferenc jutott el elsőnek 1549-ben. Csak két évig tartózkodott ott, de hithirdetése rendkívül eredményes volt. Nyomában más jezsuiták érkeztek Japánba, akiket később más szerzetesek követtek, és megkezdődött Japán keresztény százada. A katolikusok száma a XVII. század elején elérte a 300 ezret. Ekkor azonban lecsapott rájuk egy kegyetlen egyházüldözés. Keresztények ezrei haltak meg hitükért, és a japán uralkodók halálbüntetés terhe alatt megtiltották idegeneknek, hogy japán földre lépjenek. Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy amikor nyugati katonai nyomásra Japán megnyitotta kikötőit, és megengedte néhány külföldi letelepedését az országban, egy francia katolikus pap 1865-ben felfedezte, hogy több mint 40 ezer szegény paraszt- és halászember - pap és minden külső segítség nélkül - megőrizte és gyermekeiknek továbbadta a hitet.

1869-ben az új japán alkotmány meghirdette a vallásszabadság elvét, és 1945 óta tényleg teljes a vallásszabadság. Japánban is működik egy nagy katolikus és protestáns iskolahálózat, működnek orvosi és karitatív intézmények. Igaz, nincs nagy megtérési hullám: a 125 millió japán közül jelenleg mintegy 450 ezer a katolikus, és a különböző protestáns felekezetekhez tartozók is ugyanennyien lehetnek. De azok, akik keresztények, nagyon tudatosan élik hitüket.

A kínai birodalomba nehéz volt bejutni hithirdetőknek. 1583-ban végül sikerült a jezsuita Matteo Riccinek engedélyt kapnia a letelepedésre. Nagyszerűen megtanult kínaiul, alkalmazkodott a kínai konfucianista bölcsek viseletéhez és modorához, széles tudományos ismereteivel kivívta mindenki csodálatát, és így 1601-ben megengedték, hogy Beidzsingben, a császári városban telepedjen le. Haláláig ott tartózkodott, hatására több százan megkeresztelkedtek. Ricci az "inkulturáció" elvét követte, és a kínai keresztényeknek megengedte minden olyan hagyományos szokás követését, amely nem ellenkezett a keresztény hittel. Az egyház így nagyon ígéretes fejlődésnek indult, de sajnos halála után egyesek az ő módszerét hevesen megtámadták, és hosszú huzavona után a pápák az ottani keresztényeknek megtiltották az úgynevezett "kínai rítusok" követését. Ezzel megtorpant a hitterjesztés. A XIX. és a XX. században ugyan sok misszionárius ment Kínába, köztük magyar jezsuiták és ferencesek is, de az európai nagyhatalmak basáskodása miatt a misszionáriusok is rossz fénybe kerültek.

A rítusvitában XI. Piusz pápa rendelkezései hoztak fordulatot, aki megengedte az ősi szokások követését, II. János Pál pápa pedig minden fenntartás nélkül dicsérte Ricci módszerét, mint az egyetlen helyes evangelizáló módszert.

A kommunisták hatalomra kerülése után az összes külföldi misszionáriust kiutasították Kínából, és a keresztények kemény elnyomatás alá kerültek. A kereszténység ennek ellenére terjed. Pontos adatokat nem tudunk, de több jel arra mutat, hogy az utóbbi években a kínai katolikusok száma 3 millióról 10 millióra emelkedett, és a protestánsok még többen vannak. Ha egyszer Kínában is a sokat szenvedett keresztényeknek megadják az igazi vallásszabadságot, egy minden eddiginél nagyszerűbb kínai keresztény tavasznak nézhetünk elébe.

A következő állomás: Korea. Ez az egyetlen ország, ahová nem kívülről jövő misszionáriusok hozták a hitet. 1784-ben egy Beidzsingbe érkező koreai küldöttség egyik tagja megismerkedett a császári udvarban egy katolikus pappal, megtért és megkeresztelkedett. Hazájába visszatérve eredményesen kezdte terjeszteni a hitet, de hamarosan lecsapott rájuk is az üldözés. Először 1801-ben érkezett Koreába egy ott született, de külföldön képzett pap, de hamarosan felfedezték és kivégezték. Nyomában sok tízezer koreai szenvedett vértanúhalált. Végre, 1883-ban engedélyezték a vallásszabadságot. Ettől kezdve lassan terjedt a hit, az 1980-as évek óta pedig Dél-Koreában rohamos terjedésnek indult. Ma csaknem 4 millió katolikus és 14 millió, különböző felekezetekhez tartozó protestáns él Koreában, és számuk rohamosan növekszik. Észak-Korea kommunista diktatúra alatt szenved, és az ottani keresztényekről semmit sem tudunk. Dél-Korea viszont, ha a mostani megtérési hullám folytatódik, néhány évtizeden belül keresztény ország lesz.

Ázsia kereszténységei közül a vietnami egyház sorsa volt a legtragikusabb. Ide, főképp jezsuita és domonkos szerzetesek, valamint a Párizsi Missziós Társaság atyáinak munkája révén a XVII. század elején jutott el a hit, de kezdettől fogva véres üldözéseknek voltak kitéve. Több mint százharmincezerre teszik a vietnami vértanúk számát, és a kivégzések a legkegyetlenebb módon történtek. Az üldözés akkor szakadt meg, amikor 1883-ban a franciák elfoglalták Vietnamot. A vietnami háború aztán újabb szenvedéseket jelentett, és mikor a kommunisták uralomra jutottak az egész országban, a katolikusok ismét elnyomatás alá kerültek. A külföldi misszionáriusokat persze kiutasította a kormány, de minthogy sok a vietnami pap és apáca, az egyház tovább is képes működni. A katolikusok számát 6 millióra teszik, és hősiesen állják a sarat.

Meg kell még említenünk az óriási Indonéziát. E szigetekre a XVI. században hozták misszionáriusok a hitet. Miután a hollandok a XVII. században elfoglalták e szigeteket, betiltották a katolikus hithirdetők működését. Csak 1836-ban lett engedélyezve újra a vallásszabadság. 1945-ben, Indonézia függetlenségének kikiáltása alkalmával csak az istenhitet tették kötelezővé. Így, bár a lakosság nagy többsége muzulmán, biztosítva van a keresztények vallásszabadsága. Indonéziában ma körülbelül 5 millió katolikus él. Fájdalmas probléma adódott Kelet-Timornak Indonézia általi megszállásából, de 2000-ben Kelet-Timor felszabadult, és így az ott élő 670 ezer katolikus újra szabadon hozzákezdhet országuk felépítéséhez.

Ázsiáról szólva meg kell még említenünk a Fülöp-Szigeteket. A VI. Sándor pápa által húzott vonal szerint ez a terület a spanyol érdekszférához tartozik. 1564-ben értek ide, Mexikóból jövet a spanyolok, és szokásuk szerint elfoglalták az egész szigetcsoportot. Az őslakosok egyszerű törzsi vallásokat követtek, és így nagyobb nehézség nélkül befogadták a hithirdetők tanítását. A spanyolok itt nem nyomták el annyira az őslakosságot, mint Latin-Amerikában, úgyhogy a kereszténység is szíves befogadásra talált. Jelenleg a sziget lakosságának több mint 90%-a, vagyis 62 millió a katolikus, és nagy szegénységük ellenére vidáman élik hitüket.

Az ázsiai keresztények friss szemmel szemlélik hitünket, aktívan előmozdítják a más vallásokkal való párbeszédet, ősi ázsiai hagyományaikat követve igyekeznek elmélyíteni az imát, elmélkedést, lelki életet, és törekednek arra, hogy Ázsia szegény millióinak sorsát Jézus szellemében emberibbé tegyék. Sokat, sokat tanulhatunk tőlük.

Nemeshegyi Péter SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu