Vanyó László professzor

Az anyaszentegyház fogalmának születéséről

Mennybemenetel: a Föltámadott utolsó megjelenése a negyven nap során. Jézus az apostolok tudatában rögzíti azt a képet, amelyet feltámadása után bennük akart hagyni, istenségének elismerését. Az evangélium tanúsága szerint ez fejeződik ki abban, hogy az ott összegyűltek leborulva imádják őt. Szent Lukácsnál olvashatjuk, hogy megáldja őket. A ritka alkalmak egyike, amikor felfedezhetjük a főpapi vonásokat az evangéliumi Krisztus-képben. Missziós parancsot ad nekik, ami kinyilatkoztatással kezdődik: Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön, majd így folytatódik: Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Aztán egy különös mondat: Íme, én veletek maradok a világ végezetéig. (Mt 28, 19-20) Éppen akkor mondja ezt, amikor úgy látszik, hogy "eltávozóban" van.

A nagy missziós paranccsal Jézus azonban nem pusztán kegyes cselekedetre szólítja az apostolokat, amikor elküldi őket a népek közé. A mennybe menő Krisztus, Dániel éjszakai látomásának "elemeivel" körülvéve jelenik meg: neki szolgál minden nép és minden nyelv. Ezt rögzítik a missziós küldetésben megfogalmazottak. Ebben az összefüggésben kell tehát szemlélni a mennybemenetelnél Jézus megjelenését és szavait. A két angyal szerint, Krisztus majd ugyanúgy jön el, ahogy az egybegyűltek látták őt a mennybe menni. A mennybemenetel és a második eljövetel momentumai szorosan összekapcsolódnak.

El lehet tűnődni azon, hogy Jézus milyen formában van jelen apostolaival, illetve egyházával a világ végéig. Jelenlétének többféle formája van. Ha ketten vagy hárman összejönnek a nevében, akkor ő közöttük van. Az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, az apostoli egyház már a kenyértörésben egy volt vele. Az eucharisztia ünneplése pedig Krisztus jelenlétében történik...

Az említettek alapján, a keresztelési parancsból kiindulva magyarázható meg az anyaszentegyház fogalmának kialakulása is. Mint köztudott, az egyház megnevezései között ott szerepel a mater ecclesia, az egyházanya kifejezés.

Az ókeresztény egyházatyák úgy vélekedtek, hogy az embernek hármas a születése. Az első a testi, ami a szülőktől való természetes születés. A második a keresztség, amely az egyházban történik. Itt az anya szerepét maga az egyház tölti be. A harmadik születés pedig a végidőbeli feltámadás.

A megnevezésnek ószövetségi előzményei is vannak.

A 25/26. zsoltár 10. versében a zsoltáros ezt mondja: ...ha apám, anyám el is hagyna, az Úr felkarol engem. A 130/131. zsoltár a hívő ember Istenre hagyatkozását úgy fejezi ki, mint amikor a kisgyermek lelke megnyugszik, és elcsöndesül anyja ölén.

Izajás prófétánál ezt találjuk: De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyerembe rajzoltalak (a mennyei Jeruzsálem előképe)...( Iz 49,15)

A 86/87. zsoltár 5-6. versét fontos még kiemelni, ahol ez szerepel: De Sionról ezt mondják majd: Anyánk! Mert mindegyik benne született. Maga alapította a Fölséges. Az Úr számba veszi majd a népeket: Mind benne születtek.

Sion, Jeruzsálem az ószövetségi kultuszközpont a próféta szerint nem csupán az izraeliták tizenkét törzsének, hanem minden népnek a születési helye. A népek könyvébe, mint mennyei anyakönyvbe vezeti be az Úr ezeknek az újjászületetteknek a nevét.

Az efezusi levél a keresztségről, Krisztus és az egyház kapcsolatáról a következőket írja: Krisztus is szerette az egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. (Ef 5, 25-26)

Az egyház, a keresztények anyja az újjászületettekhez hasonlóan a keresztségi fürdőből megtisztultan emelkedik ki.

Az apokrifek, a gyermekségevangéliumok több helyen igen szemléletesen érzékeltetik, hogy a keresztségi kegyelem (megtisztulás, fehérré válás), hogyan hat minden, általa újjászületett személyre.

Az egyik gyermekségevangéliumban található történet ezt példázza. A kis Jézus betér a kelmefestő műhelyébe, aki éppen a raktárában rendezkedik. A színezőanyagokkal teli kádak mellett előkészítve, rendben sorakoznak a kelmék, de a gyermek összekeveri azokat. A mester magából kikelve ráront a kis Jézusra, mondván, tönkretette az üzletét, hiszen nem tudja, hogy ügyfelei milyen festést rendeltek. A kis Jézus megnyugtatja a műhely tulajdonosát, és sorban kiszedegeti a festékestartályokból a kelméket, melyek mindegyike ragyogó fehér lett. Az apokrif tanítása szerint a keresztség így mossa le a különböző bűnöket.

A Logosz foganása az Ige és Szűz Mária viszonyára vonatkozik. Erre egy párhuzamos kifejezést találunk Szent Ireneusznál: portare verbum, vagyis az Igét hordozni. Szűz Mária és az egyház között meglévő párhuzamot az evangélium is alátámasztja.

Nagyon szép a Jelenések Könyvében a napba öltözött asszony látomásának képisége (Jel 12, 1-18). A gyermek figurájában Jézus Krisztus és a megkeresztelt ember alakja, a napba öltözött asszonyban pedig Szűz Mária és az egyház fonódik össze. Az asszony szül, a sárkány pedig már ott áll, hogy fölfalja a gyermeket, akit Isten trónjára menekítenek. A jelenet Krisztus földi létét szimbolizálja a mennybemeneteléig. Az asszony a pusztába menekül, és védelmet kap. Ez már az üldözött és a pusztában menedéket találó egyház, vagyis a Jelenések Könyvében az asszony, az anya alakján keresztül jelenik meg a formálódó egyház (elő)képe.

Lejegyezte: Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu