A kapu és a pásztor

Húsvét 4. vasárnapja

A János-evangélium 10. fejezetében Jézus képes beszédben szól önmagáról és messiási küldetéséről. A szövegegység elején (10,1-6) egy szoros értelemben vett hasonlat (vagy példázat) található, amely sok szempontból emlékeztet a szinoptikus evangéliumokban gyakori példabeszédekre. A hátralevő részt (10,7-18) a hasonlathoz fűzött magyarázatláncolatnak tekinthetjük, amelyben a mindennapi életből vett kép különböző motívumainak (kapu, pásztor) krisztológiai értelmezését találjuk.

A szentmisén felolvasandó evangéliumi részlet csak a hasonlatot és a magyarázat első részét tartalmazza. A kép az akkori palesztinai körülményeket tartja szem előtt. Több nyájat összetereltek éjszakára egy (szabadban található) karámba vagy (fallal körülvett) akolba, amelynek bejáratát kapuőr vigyázta. Itt találkoztak reggelente a pásztorok, hogy kivezessék juhaikat a legelőre. Igen hangsúlyos, hogy a pásztor nem lopakodva, a természetes bejáratot kikerülve közelít a juhokhoz, s maguk a juhok is csak az általuk megszokott és jól ismert pásztort hajlandók követni.

Meglepő, hogy a képes beszéd első magyarázatában (10,7-10) Jézus nem a pásztorral azonosítja magát - erre kicsit később, a 10. verstől kezdődően kerül sor -, hanem a kapuval. Jézus tehát egyszerre kapu és pásztor. A két motívum együttes használata igen szemléletesen és hatásosan juttatja kifejezésre: Jézus Krisztus mindenki számára nélkülözhetetlen és kikerülhetetlen üdvösségközvetítő, hiszen az üdvösségre csakis rajta keresztül (kapu), s egyben az ő vezetésével (pásztor) juthatunk el.

A magyarázat első fele (10,7-8) a hasonlat első mondataihoz (10,1-2) kapcsolódik: Jézus a kapu, amelyen keresztül a juhokhoz el lehet jutni. Figyelembe vehetjük, hogy a kapu az ókori felfogásban nem pusztán a bejáratot jelölte, hanem azt a területet (város, templomtér) is, amelyhez a bejutást biztosította. A kapuról szóló mondás tehát mindenekelőtt arra utal: az új "akol", vagyis a messiási közösség, amelyben Isten szétszóródott gyermekei egységre találnak (Jn 11,52), Jézus által és Jézusban jön létre. Ő az egyház alapja, éltetője és fenntartója, ezért a hívek közösségébe csakis rajta keresztül vezet az út. A Krisztusba vetett hit és a vele való életközösség mindig szükségszerű feltétele annak, hogy valaki az egyházhoz tartozzék, s részesedjék azokból az adományokból, melyekkel a megdicsőült Úr titokzatos Testének fennmaradásáról és növekedéséről gondoskodik.

Az a megjegyzés, hogy a Jézus előtt érkezők "tolvajok és rablók" voltak, nem az ószövetségi kinyilatkoztatás közvetítőinek (Mózes, Dávid, próféták) elvetését jelenti. A "tolvajok és rablók" az éjszaka leple alatt jönnek, vagyis a sötétség hatalmának a képviselői, míg a pásztor reggel érkezik. Ebből kifolyólag olyan személyekről van itt szó, akik Isten küldöttjeinek adták ugyan ki magukat, de valójában a "sötétség" (Jn 1,5) világába tartoztak. Legfőképpen a hamis messiási igényekkel fellépőkre (vö. ApCsel 5,36), valamint a Jézussal szembenálló politikai és vallási vezetőkre gondolhatunk.

A magyarázat hátralevő mondatai (10,9-10) a hasonlat második feléhez (10,3-5) kapcsolódnak, amelyben a juhok legelőre való kivezetéséről van szó. Ez is a "kapun" keresztül történik. A "legelő" átvitt értelemben az élet teljességét, az üdvösséget jelenti. A 9. vers mondata tartalmilag egy másik híres - szintén az "Én vagyok" kinyilatkoztató formulával bevezetett - mondással hozható összefüggésbe: "Én vagyok az út... Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam" (Jn 14,6). Jézus tanítása, valamint üdvösségszerző halála és feltámadása által immáron teljesen megnyílt számunkra az atyai ház kapuja. A "kijár és bejár" sémi szófordulat, amely minden bénító kötöttségtől mentes, szabad mozgási lehetőséget jelöl. A hívő tehát életének minden helyzetében a krisztusi élet és az istengyermekség boldogító valóságát tudhatja magáénak.

Bár a hasonlat és magyarázata elsősorban Jézus Krisztus kizárólagos üdvösségközvetítő szerepét domborítja ki, a 2. vers ("Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora.") és a 7. vers ("Én vagyok a juhok kapuja.") összefüggése alapján egy másik gondolattársítás is lehetséges. A Jézus által létrehozott és fenntartott messiási közösségben ("akolban") csak azok lehetnek hiteles pásztorok, akik a "kapun" (Jézuson) keresztül közelednek a hívekhez. Szövegünk tehát - még ha egyelőre csak rejtetten is - az egyházi vezetők pásztori szerepét is szem előtt tartja. Ez a szempont majd a 21. fejezetben, Péter főpásztori megbízatásával (Jn 21,15-17) válik kifejezetté. Ha a vezetők nem akarnak a korábbi időszak rossz pásztorai közé kerülni, mindenben az egyházat egységbe fogó Krisztushoz kell igazodniuk. Ez nemcsak a jézusi tanítás hiteles közvetítését jelenti, hanem Krisztus életpéldájának követését is, hiszen ő azért jött, hogy életet adjon - saját életének feláldozásával.

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu