Egy szájharmonika története

Régóta ismerem a babakocsis embert. Azért nevezem így, mert mindig egy rozoga, imbolygó babakocsit tolt maga előtt. Legtöbbször a Városliget környékén találkoztunk, mert a városnak ezen a részén lakott. Megfigyeltem: faágra aggatta kimosott holmijait, és mellé heveredve szárítgatta. Amikor találkoztunk, biccentettünk egymásnak. A múlt év nyarán, egy szombat délután leültem mellé a padra. Hosszú ideig nem szóltunk egymáshoz, aztán ő törte meg a csendet. "Megengedi?" - kérdezte, és máris cibálta elő rongyos zsebéből a szájharmonikát.

Két markába fogva szívta, fújta, a kis zeneszerszám zokogni kezdett. Igazi mestere volt ez a csavargó a szájharmonikának. Amikor később összemelegedtünk, elmondta élete szomorú történetét is. Erdélyből származott, ahonnan hívták, árva gyermekként nevelkedett, mert apja elesett az első világháborúban, s a román megszállás éveiben az anyja is meghalt.

"Bojároknál dolgoztam, írni, olvasni sose tanultam, megszenvedtem ezt a keserves életet!" - panaszolta. Amikor Erdély egy része visszakerült, bevonult katonának, végigjárta a frontok poklát is; jó katona volt, tizedesként szerelték le. Aztán jött a mellőzés, a megkülönböztetés, a munkanélküliség, de ehhez kijárta előbb a szovjet iskolát a "malenkij robot"-tal.

"Szabadulásom után ide jöttem, Magyarországra, mert ez az én igazi és egyetlen édesanyám..." - telt meg a szeme könnyel. Én csak ültem mellette, és elnehezülő szívvel hallgattam. Elmesélte azt is, hogy a szájharmonikát egy szőke lengyel lánytól kapta, amikor a fronton járt. "Ültünk a folyó partján, s én a harmonika szavával beszélgettem vele, mert a nyelvét nem értettem. De ez a kis hangszer mindent elmondott. Amikor hazakerültem, írtam neki abba a távoli kis faluba, de nem kaptam választ. Talán meghalt. Vagy őt is elhurcolták az oroszok. De amikor belefújok ebbe a kis hangszerbe, akkor mintha ő beszélne hozzám. Hallja, hogy elcsuklik a hangja?... Gyűjtögettem fillérenként a pénzt, amikor munkám akadt, s tervezgettem: új ruhát vásárolok magamnak, még tán nyakkendőt is veszek és egyszer bekopogok hozzá... De most már lemondtam róla. Megöregedtem és elfáradtam..." - legyintett lemondóan. Aztán ismét csak azt hallgattuk, ahogy sír a muzsika.

Egy hetedik kerületi bérház alagsorában húzta meg magát Áron, egy régi szeneskamrában. Gyakran meglátogatják a környék csavargói, miattuk rakta minden értékes holmiját a babakocsiba, és vitte mindenhová magával. Nehogy meglopják.

Sokáig nem hallottam felőle. Amikor kitavaszodott, kerestem a Városligetben. Gyakran szemügyre vettem a padokon alvó embereket is. Egyikük ismerte. "A szájharmonikás? A babakocsit toló vén Áron? Úgy hallottam, hogy nagyon beteg. Megfázott a télen. Kórházba vitték. Jó ott neki..."

Nyomozni kezdtem. A bérház lakói közül az egyik idős ember igazított útba, ő ott volt, amikor a mentő érte jött. Ő segítette fel mellé a babakocsit. Mert azt is vitte magával a kórházba.

Húztam, halogattam a találkozást, aztán csak elindultam a múltkorjában hozzá, látogatóba. A kórház előtt áruló kofától vettem neki egy kiló almát. Sokáig jártam a folyosókat, amíg egy idősebb nővér útbaigazított. "Maga talán rokona Áronnak - kérdezte előbb szigorúan, szinte felelősségrevonón. Szabadkoztam. Csak ismerőse. "Előbb nem volt ideje meglátogatni?" - szegezte mellemnek a kérdést. Rosszat sejtettem. Sajnos, nemrégiben meghalt. "Tudja, a tüdeje volt gyenge. Gyulladást kapott, nem bírta ki a szíve szegénynek... Nagyon várta magát..."

Szégyenkezve, lesütött szemmel álltam, hónom alatt a kiló almával. Majd hazaviszem a rigóimnak. A nővér utánam kiáltotta. "A raktárban van a babakocsija, eltolhatja..." Nem toltam el. Csak a szájharmonikát loptam ki a szépen mosott ingek és zoknik közül, s aztán lopva kiosontam a szomorúság házából.

Kimentem másnap a Városligetbe, leültem arra a régi padra, ahol valaha együtt üldögéltünk. Elővettem a szájharmonikát, annak segítségével beszélgettünk. Emlékeztünk.

De tegnap szörnyű dolog történt. A padon felejtettem a szájharmonikát és ellopta valaki. És azóta hiába várja az a szőke lány egy távoli folyó partján az üzenetet az elszállt fiatalságról. Pedig nekem is lenne még erről mondanivalóm...

Illés Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu