Link

2001.10.21
LVII. évf. 42. (2777.)

Megjelent
az Új Ember Magazin
legújabb száma!

AJÁNLÓ
 
Újdonság
Lelki ismeret
Tempfli József nagyváradi püspök idézte a példázatot egy igen emlékezetes szentbeszédében a kaptárról, melybe a méhek szorgosan hordozzák a mézet, s mindaddig, míg a kaptár megmarad, nagy baj nem érheti a méhek nemzetségét, hiszen jövőjük biztosítva van. "Nekünk magyaroknak ...
S.O.S. a szabad világ felé
Nagy Imre távirata azt a minisztertanács által egyhangúlag jóváhagyott döntést is tartalmazta, mely szerint Magyarország azonnali hatállyal kilép a Varsói Szerződésből, valamint a kérelmet a magyar ügy napirendre vételére az ENSZ biztonsági tanácsában - tudtuk meg Varga László országgyűlési képviselőtől, aki 1956-ban Amerikában a Szabad Európa Sajtóosztályán dolgozott. Még 1947-ben ...
Szentmise, szokatlan időben
Erre a hírre várt már napok óta. Mintha csak ez hitelesíthetné a hírek özönét, amelyek egy hét óta a rádióból, az újságokból zuhogtak feléje. ...
Mindszenty és Apor szentelték
A veszprémi egyházmegye egyik "nagy öregje" Földvári Imre prelátus, aki a veszprémi székesegyház plébánosaként idén nyáron, nyolcvanéves korában vonult nyugalomba. Nem hiszem, hogy van, illetve volt még egy olyan magyar pap, aki hozzá hasonlóan elmondhatja magáról: diakónussá Mindszenty József veszprémi, pappá pedig Boldog Apor Vilmos győri püspök szentelte. S ...
Egészséges táplálkozás
Amikor az emberiség még főleg gyűjtögetésből, halászatból s vadászatból élt úgy tizenkét-tizenötezer évvel ezelőtt, még nem volt baj a táplálkozással. Az ember egész nap mozgott, s szinte sohasem evett túl sokat, de nem is éhezett. Az éhezések és agyonzabálások kora úgy körülbelül 10 000 éve köszöntött be, amikor az ...
Templombúcsú a Regnum Marianumban
A Zoborhegy téri Regnum Marianum templom búcsúját október 14-én tartották. Az évről évre szépülő és gazdagodó épületegyüttes a zuglói kertváros lelki központjaként számos lehetőséget kínál a közösségi élet kibontakoztatására. A parkosított kertben például játszótér áll a kicsinyek rendelkezésére, a ...
Lapszél
Fanyar narancs
Ettem már finom, érett narancsot, amit Görögországban magam szakítottam le a fáról. Ennek ízével számban, hogyan is hihetném, hogy a magyar földön termett mediterrán csemege élvezetes lehet. Nem is térnék be érte sem gyümölcsös pavilonba, sem újságos bódéba. Sorsomat mégsem kerülhettem ki, mert egyik ismerősöm nemrég mutatott nekem egy idei számot az újság fajtából. Korábban, tíz évvel ezelőtt, a ...

Közelebb egymáshoz
Újra átjárható a Mária Valéria híd
Eltűnt a Dunából az utolsó II. világháborús mementó. A roncshíd helyett az emberek, a nemzetek közötti kapcsolatnak nemcsak jelképe, de valóságos eszközeként is ismét áll az Esztergomot Párkánnyal összekötő Duna-híd. A hídavatást sok ezren ünnepelték, s nemcsak a két város lakói. Orbán Viktor magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök október 11-én az utolsó kompjárattal kelt át a Dunán Esztergomból Párkányba, Günter Verheugen európai uniós bővítési biztos társaságában. A többi hazai vendég, köztük miniszterek, képviselők, a történelmi egyházak vezetői gyalog sétáltak át a párkányi hídfőhöz.

Magyar számadás - Rómában
Megnyílt a vatikáni magyar kiállítás - Mádl Ferencet fogadta a pápa
A magyar államfőt a kiállítás megnyitásának délelőttjén húszperces magánkihallgatáson fogadta II. János Pál pápa, majd Sodano bíboros államtitkár. Mádl Ferenc a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón elmondta: felajánlotta Magyarország közvetítését a pápa és az orosz ortodox egyház vezetőjének a Szentszék által régen vágyott, de mindeddig meghiúsult találkozó elősegítésére. II. János Pál pápa tudatta: kész volna Magyarországon találkozni Alekszij pátriárkával. A Magyar Köztársaság elnöke arra kérte a pápát és Sodano bíborost is, hogy a Szentszék a jelenleginél jobban segítse a határon túli, kisebbségben élő magyarság anyanyelven való lelki gondozását és hitoktatását. A Szentatya nyitottnak mutatkozott a kérés teljesítése iránt. A Szentszék első ízben kíván lépéseket tenni annak érdekében, hogy a csángók magyar nyelvű istentiszteleten is részt vehessenek.

Határ és híd
A határ azt jelenti: eddig és ne tovább.

A Vatikán a válaszcsapás után
A Szentatya október 7-én figyelemmel követte az eseményeket. A Szent Péter-bazilikát és környékét jelenleg négy rendőri alakulat ellenőrzi, és az előző napokhoz képest nem erősítették meg a biztonsági intézkedéseket.

Címlap
 
Lelkiség
Közelebb egymáshoz
Újra átjárható a Mária Valéria híd
Magyar számadás - Rómában
Megnyílt a vatikáni magyar kiállítás - Mádl Ferencet fogadta a pápa
Határ és híd
A Vatikán a válaszcsapás után
  Megadja, mert kértétek
Évközi 29. vasárnap (Lk 18, 1-8)
"Egy Hadnagy alatt hadakoztunk..."
Élet és liturgia
Szentáldozás régen és ma (2.)
A hét liturgiája c év
Katolikus szemmel
 
Élő egyház
Arccal
Az ortodox törésvonal
Margit, műtét után
Lelki ismeret
Isten méhecskéi
Almáriom
Lapszél
Fanyar narancs
  Győzött a király
Újudvari emlék
A Prohászka emléktemplom megújulásáról
Emlékezés Prohászka Ottokárra
Magyar jövőképek a jövő Európájában
Rajeczky Benjamin énekverseny
Felhívás
Magyar mozgássérültek zaklatása Kolozsváron
Élő egyház
 
Fórum
Megjelent az új Római Martirológium
Sodano bíboros államtitkár Szlovéniában
Paphiány Németországban
Hitler vallása
Iszlám-keresztény kapcsolatok
  S.O.S. a szabad világ felé
Varga László országgyűlési képviselő 1956-ról
Szentmise, szokatlan időben
Fórum
 
Veszprémi Főegyházmegye
Ne csak fizesse, hallgassa is az egyházi adót!
A zsoltárfordításról 2. rész
"És lészen, mint a fa, mely folyóvíz mellé plántáltatott, megadja gyümölcsét a maga idejében."
A püspöki szinódus a társadalmi igazságosságról
Puszi jobbról, puszi balról
Elhunyt Simonyi Károly akadémikus
(1916 - 2001)
Márton Dénes atya elment
Lapszemle
Evangélikus Élet
  Szüret
Mindszenty és Apor szentelték
Az ódon templom megfiatalodott
Templomfosztogatás Nemeshanyban
Ifjúság
 
Kultúra
A tisztelet bocsánatos bűn?
Egészséges táplálkozás
A "takarékos" gén áldás volt és átokká vált?
Különleges tanév
Felújított katolikus iskola Celldömölkön
Rejtvény
Tíz év alattiaknak
  Színtiszta képek
Radics István munkái
Cipők, ha elindulnak
- 45 éve tört ki az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc -
Egy szájharmonika története
A tékozló fiú hazatér
Fórum
 
Mozaik
A bizalom zarándokútján
Csillárok készítője
Az önérzetről
Egy mozgássérült szemével
A tudós imája
Szent Orsolya ünnepe
Az Olvasó írja
A Shakespeare-szoborról

KÖNYVESPOLCRA
  Hídavatás
(ezerötszáz gyors)
Szelídgesztenye
Nem rokona a vadgesztenyének
Templombúcsú a Regnum Marianumban
 

 
 
Hírek
 
  A Szentimrevárosi Egyesület felhívása
Szeptember elején, néhány nappal a Szent Kereszt ünnepe ...
Kinevezés
A Szentatya kinevezte Farkasfalvy Dénes O. Cist. dallasi ...
A budai Kapisztrán Szent János
templom búcsúján október 23-án 10 órai kezdettel az ...
Apor Vilmos emlékműve
Pápai Lajos győri megyéspüspök azzal a kéréssel fordult ...
Magyarok Nagyasszonya - Délegyházán
Keresztelővel és az új színes üvegablakok megáldásával kezdődött ...
A templomot zsúfolásig megtöltők arcát nézve, éneküket hallgatva ...
KALÁSZ- találkozó
Papp Irén, volt füzesabonyi KALÁSZ csoportvezető Te Deum ...
Életkorunk korlátokat szab fizikai tevékenységeinknek, de az imádság ...
Könyvtáravatás és díjalapítás Csolnokon
Csolnok missziós plébánia. Bár 3400 lakosából 3000 katolikus, ...
Japán katolikus papok
Az 1761 japán katolikus pap több mint fele ...
Michelangelo Dávidját restaurálják
A Firenzében látható világhírű, 4,34 méteres márványszobrot novembertől ...
A Charta 77 egyik keresztény alapító tagja elhunyt
Jiri Nemec cseh keresztény filozófus, a Charta 77 ...
Alternatív Nobel-díj Boffnak
Az alternatív Nobel-díj idei kitüntetettjei között van Leonardo ...
Harc a terrorizmus ellen
Az Egyesült Államok püspökei megértéssel nyilatkoztak a terroristákat ...
Kínzás, rabszolgaság Afrikában
A CSI keresztény emberjogi szervezet - dél-szudáni helyi ...
Sadiq Al Mahdi, volt miniszterelnök szerint Szudánban szoros ...
Teljessé vált teológiai lexikon
A Herder kiadó világhírű Lexikon für Theologie und ...
Vatikán-Kína kapcsolat
A Far East Economic Review (Távol-keleti gazdasági szemle) ...
Hét új boldog
II. János Pál pápa október 7-én a boldogok ...
A Szentatya aggodalma
A jelenlegi világpolitikai helyzet aggodalommal tölti el II. ...
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 
KAPCSOLATOK
Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
Ige Naptár
Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.

E-mail ben is.


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Az oldalt támogatja

Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum
Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester:bujbal@storage.hu