"Egy Hadnagy alatt hadakoztunk..."

Heltai Gáspár magyar krónikájában jegyezte fel a haldokló Hunyadi szavait, melyeket Kapisztrán Jánosnak mondott: siettette barátját, igyekezzék utána, hogy "megvehesse véle együtt a zsoldot" - odaát...

Az egykori esztergomi ferences diák emlékezete 1956. október 22-ig zarándokol, vissza az időben, az estéhez, amikor Budapesten - templomi környezetben - felhangzott az azóta csak ritkán hallható oratórium, Tamás Gergely Alajos műve, a Nándorfehérvár 1456. Az esztergomi gimnázium s rendház (is) az ünnep órájában a híradást várta a bemutatóról, s aztán másnap kitört a forradalom és szabadságharc, a pesti utcán folyt a vér. A Radó Polikárp hittudós, író által szerzett oratórium szövege s a zene egyetlen pillanat alatt túllépett az időn, és azóta egy nemzet elszántságának előjeleként fénylik a hazai művelődéstörténetben és a szabadságharcok lapjain.

545 esztendő távlatában a Szent, "Hunyadi karjának erősítője", a katona, az egyszerű szigorú barát Ferenc rendjéből csak még erősebbnek tűnik a jelenkor enerváltságában, amikor a tehetetlenség üzen hadat az akciónak, és még mindig annyi a visszafogottság.

Kapisztrán sohasem készült háborúra, mégis egész előéletét már lefoglalta az elkövetkező "harcmezőre": Nándorfehérvár bástyáira-falaira az előkészület. "Mindössze" jogász volt, bíró, legfelsőbb törvényszéki elnök, aztán elzálogosított városok kormányzója - Itáliában. Teljesen olasz, bár apja német zsoldos, aki Anjou Lajossal érkezett itáliai földre, majd ő maga magyar seregek védőszentjeként vonult be a kalendáriumba. Igazságosztásáról lett híres, jegyzi meg az egyik életrajzírója, Christophoro da Varese. Justitia (az Igazság) vette hát pártfogásába, az aszkézis ifjúkorában korántsem érdekelte, inkább a "világ szeretete" s a pártérdek: Csak azt óhajtotta hogy Lászlónak, Szicília királyának tessék... Azt hitte, az előkelő méltóságban szilárdan megáll. Erre mondják a portugálok: Isten a görbe vonallal is egyenesen ír, csak az eltorzult jámborság nem mondja ki, hogy szentek élettörténetében sokszor a görbe vonal a sorsdöntő; vallásfenomenológiai fogalommal a belső élmény, amelynek természetét még a legnagyobb misztikusok is csupán sejtetni tudják. Kapisztránt Brufa várába zárták, a politika miatt. (Akkorra már elhagyta bírói székét - egy rákényszerített ítélethozatal miatt!) Zavarja a megaláztatás: megszökik. Elkapják, lábszárközépig érő vízbe állítják a börtön legalsó szintjén. Három napig ébren bírta, aztán elaludt. Később elmondta - a legtermészetesebb egyszerűséggel -, hogy álma rendítette meg, az üzenet, amelyet egy tonzúrás ferencestől kapott. Utólag ismerte fel (tán Giotto képe nyomán?): a Poverello volt. Attól kezdve "szívében erősen megfogadta", hogy a csuhát, amit a Ferenc iránti tiszteletből kapott és magára húzott, le nem veti. A habitust az őreitől kérte. Megkérdezték tőle: Nem csupán a rászedés beszélt belőle, hogy szabadon bocsássák? A válasza az igazságosztóra vall: Én nem szedlek rá titeket, nem szokásom a színlelés, minden dolgomat nyíltan teszem. Capestránóba megy, elrendezi ügyeit, és a monteripidói szigorú (obszerváns) ferencesek ajtaján kopogtat. A választása a leendő katonára vall: a keményebb fegyelmet választja - tudatosan. Rájön: "racionális, józan lelkének erősebb szigorra van szüksége, megkötésre." Az obszerváns jelző a konstanzi zsinat óta ismert. Abból a kifejezésből ered, hogy a ferencesek egy része az eredeti regula (szabályzat) megtartására kötelezte magát. Reformáltaknak is mondták őket. A szó visszaalakítást jelent, mivel arra vonatkozik, hogy Assisi Szentje szabályzatának "lazább értelmezése helyett" a kezdeti szigorúbbat kell elővenni. A reformtörekvésekből Kapisztrán jócskán kivette a részét, például 1439-ben a jeruzsálemi és a jaffai kolostori élet megújítására küldte a pápa. IV. Jenő idején pedig mint helynök-generális ír új szabályzatot. Hihetetlen szervezőkészséggel és szuggesztivitással rendelkezik, s bár az inkvizícióban is részt vesz, nem a középkorra vonatkozó ostoba felfogást igazolja, hanem a lelkiismeret szavát: gyógyítani akar és nem irtani, védekezni minden félrevezető tan, felfogás ellen, amely akció igenis a középkor közösségének javát szolgálta, hiszen a történelmi idők ismeretében mindig figyelni kell az akkori miértekre. Miért vállalta Kapisztrán - mint jogtudós - a főinkvizítori kinevezést? Mivel tudta, hogy a hamis tanok terjedésében a közösség nem a lelkiismeret szabadságát ünnepelte, hanem a veszélyt látta. Az elfogulatlan historikus ezt így látja, s a vallástörténész sem láthatja másként! (Hazudni nem szabad!) Kapisztrán a huszita-vezér Rokycanának írja: "Nem óhajtom, hogy elpusztulj, hanem a buzgóságtól űzve a te lelkedért lettem csavargó az egykor híres Csehországban. Az üdvödért."

Az agónikus lelkek közül való: állandó harcban állt önmagával, önmaga ellen. Vállalja a különben modern, vergődő keresztény emberre jellemző állapotot, felfogást: az élet küzdelem, "a mélypont ünnepélye", örökös halálraadottság. Rendtársainak írta: "Nem lehet senkit megkoronázni, aki nem győzött; nem győzhet az, aki nem harcolt, nem harcolhat az, akinek nincsenek ellenségei és kísértései." Ezzel a megvallással állt Hunyadi mellé, s a történelmi tudattal, hogy Magyarország megsegítése Európa és a kereszténység jövőjét szolgálja. A burgundi hercegnek küldött levelében világosan fogalmaz: "Nyújts segedelmet..., nehogy a közös szerencsétlenséget fájdalmasabban megsirasd, és saját országodban kelljen a törökkel harcolnod."

Elzúgott az a század, a Kapisztráné-Hunyadié, elzúgtak újabb századok. Nándorfehérvár és Európa harangjai viszont a győzelem emlékezetében a minden idők emberének bondulnak, ahogyan Tamás Gergely Alajos oratóriumában vagy Juhász Gyula versében: Az élet / Elmúlik, mint felhői a nagy égnek. / Az örökkévalóság / Hullatja szirmait, miként a rózsák. / De gyakran / Ott van a tovatűnő pillanatban. (Harangjáték)

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu