Az ortodox törésvonal

Gloria Man:Az ortodox törésvonal című könyvében a tektonikus feszültségek kiváltotta földrengéshez hasonló kulturális törésvonalak összeütközésének következményeként kezeli a kirobbant társadalmi katasztrófák: zavargások, pogromok, esztelen öldöklések fő okát. "Az egyik ilyen törésvonal az Adriai-tengertől az Északi-tengerig húzódik. Ez a vonal választja el a nyugati típusú kereszténység Európáját a keleti típusú kereszténység Európájától. Ennek mentén tört ki két világháború és jó néhány lokális háború."

Mindez Bizánccal kezdődött, Róma abszurd örökösével, attól kezdve, hogy Nagy Konstantin császár 330-ban ide tette át Rómából a birodalom fővárosát, s ünnepélyesen felavatta Konstantinápolyt, az új, keresztény Rómát. Konstantinápoly ugyan csak néhány évtizedig volt a teljes Római Birodalom fővárosa, ám eszmeileg ezt a pár évtizedet emelte megkérdőjelezhetetlen dogmává a Bizánci Császárság, s ehhez ragaszkodott körömszakadtáig. Úgy kívánta a jogfolytonosság gondolatát igazolni, hogy ideológiai normává tette a változatlanságot. Aki netán újításról, reformról beszélt, abban a birodalom ellenségét látták. Konstantin politikai zsenialitása, hogy alkalmas megoldást talált a keresztény dilemmára: ha a keresztények elismerik a császár és az államrend felsőbbségét, akkor gyakorolhatják vallásukat. A keresztény egyház főméltóságai beleegyeztek ebbe, s ezáltal a keresztény egyház lett a születő bizánci birodalom leghatalmasabb támogatója, olyannyira, hogy I. Theodósziosz (379-395) kötelező államvallás rangjára emelte 391-ben.

Hatalmas energiát öltek az egység és a változtathatatlanság, a kötelező viselkedési normák, törvények, dogmák kidolgozásába. Gondos szabályzatok mondták el a miséken énekelt himnuszok sorrendjét, az imák számát és sorát, a templomok kifestésének módját, a ruházkodás rendjét. Ógörög irodalmi nyelven születtek a törvények, folyt az egyházi szertartás, bonyolódott az udvari élet ceremóniája, holott a való életben már régen a népi görög, a koiné volt használatos. E társadalom meghatározó jegye: a keleti despotikus uralmi rendszer, a keresztény ortodox államvallás és a görög közvetítő nyelv. Létét hosszú távon csak erőszakkal lehetett fenntartani: külső nyomással (szabály- és büntetőrendszer kidolgozásával) és az emberek manipulált tudatával. Bizánc valósította meg elsőként a később minden totalitárius diktatúra vágyálmát, a "nyugodt társadalom" eszmei képletét.

Gloria Man végső következtetése: Oroszország Bizánc örököse. A keleti despotizmus államstruktúrája egy alárendelt, s az új császárnak engedelmeskedő egyház segítségével alakult ki. A pravoszláv egyház hűségesen és töretlenül kitart a hatalom Istentől felkent képviselője mellett. A Szovjetunióban lejátszódó mélyfolyamatok számtalan baja, gyógyíthatatlan betegsége nem más, mint a bizánci ortodoxia élő kísértése.

A szerző bemutatja a bizánci titkosszolgálat mindenhatóságát, neves hadvezérek legyilkolását és a szovjet politikai rendőrség módszereit. Beszél a bizánci és a kommunista Szovjetunió ideológiai módszertanáról. "Az ortodoxnak hinnie kell, hogy csak egy egyház van, illetve egy párt. Szent a vezére, szentek eszközei, s szent az a tanítása is, amellyel a túlvilág, avagy az utópisztikus kommunista jövő boldogsága felé vezényel."

Hasonló párhuzam tapasztalható az ortodox egyház és az egyetlen párt tévedhetetlenségét illetően. A ceremóniában és a személyi kultuszban is megdöbbentő a hasonlatosság. A szerző könyve végső fejezeteiben beszél a működő törésvonalról és az ortodox törésvonal jövőjéről is. (Gloria Man: Az ortodox törésvonal. Háttér Kiadó, Budapest, 190 oldal, 900,- Ft.)

Frideczky Frigyes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu