Döbrentei Kornél

Nem a csoda

Ajánlás: Az idő pillanatokból szőtt, nyűhetetlen anyagából kiderengtek, múltakból jövőbe, jövőből jelenbe jártok, keltek, meg így tartjátok Európát s benne minket, magyar szentek.

* * *

Az első felsírás és a vég-hördület közt az ív mivé lett?

A legenda több, mint az élet?

S miként a semmiből habosra köpült bárányfelleg,

a lélek üresen elleng,

ha nem bírhat, mint megtartó horgonyt,

egy ősemlékezésből, ideákból megálmodott,

fénynyalábok-keretezte képet,

nem bálványt, melyben az Isten emberszagot orront,

felelj, Árpád-házi Szent Erzsébet:

merészebb valóság-é a vászon,

a zászló, a Veronika-kendő vagy a porrongy,

a lényeg hiúsága: ami megjelenik, látsszon?

Felelj, megnyomorítottak eltökélt gyámola,

két térded fohászok nem porladó zsámolya,

könyörületes királylány,

kinek anyját, a gertrudi némberi ármányt,

az ország cudar állapotja láttán,

kardélre hányt

a szilaj-büszkeségű Bánk bán,

pengéjével markolatig töltve be

a tovább már nem tűrt,

gyűlölet-marta űrt,

mélyén lob-szította virrasztással önsebe...

Ó, de nem ezért elemésztő vezeklésed,

a megszomorított emberiség a te néped;

a teljes önkifosztás, alázat,

mely önvédelemből sem lázad,

levedli a páncélt, le az arannyal áttört kelméket,

kietlenné szikkasztja a bíbort,

az Elhívatottnak mindegy, mit hord.

A legenda több, mint az élet?

Felelj, Árpád-házi Szent Erzsébet,

kinek talmi volt a palást, a pompa,

s penitenciásoknak való goromba,

szívig-dörzs daróc a rang,

ott, ahol a csonton a hús is csupán cafrang.

A lemondásból az energia mítoszivá felnő

az aszkézis csiholta delej csodát termő -;

valóság az, csak a földi képzeleten túl,

Istentől áthatottabb szférákban magától megvalósul,

néha ihlet-vezérelten alászáll hozzánk, váratlan teszi meg:

bár regnált iramló folyókat megtorpantó hideg,

a szűkölködőknek kicsent kenyér a kötényed alatt

átváltozott, belőle máglya-hevű rózsaliget fakadt,

noha öledből máig világlik a pillanat,

titkod mégis hatalmas homályban marad.

A legenda magasabb minőségű élet?

Érette az ár iszonyú, nem kezdte ki elmédet?

Vagy éppen a bizonyosság lett a vérted,

hogy megszállott magad-gyötretéssel nem fecsérled el,

öntudatlanul. S.O.S-t sípoló lélegzéseddel

a számodra oly fukarul kurtán kimértet?

Ó, nem a csoda,

amely az igazság népmesei záloga,

s a szemfényvesztőnek alkalom, a fátumosnak megszolgált ajándék

a tudás, hogy a lét számtalan életből áll még,

s csak a kiválasztott juthat el mindenhova,

ki a feneketlen mélységekbe kutatva ás,

annak eredendő joga, gyehennás jutalma a felmutatás,

kit ezért vékonnyá koptat a kín, szíjassá a reménykedés,

annak az Isten hiánya sok, jelenléte kevés.

Kivel jót cselekedtél, a koldusnő, sárba hiába taszít,

lerombolhatatlan hited a híd,

az igazak hullása nem az elmúlásba visz,

minden napod: dies natalis,

s te, ki Jézus hívására elköltözött,

eleven kapocs vagy föld s az ég között,

szépségedet halál föl nem dúlta, el nem aszta,

arcodon kikezdhetetlen az asszonygyönyör aranymaszkja,

mert részed volt benne,

nélküle a küldetésed meddő lenne,

a nem szűnő próbatétel,

s hogy nem tudod megalázni magad elégszer,

bár cserébe tiéd a lét örökre,

szenvedésből a szabadságod tükre,

csorbítatlan, ahogyan emberen-túlin megéled,

a szentség maga-kínálva járult elébed,

éned; a teremtés sallangtalan, végsőkig csupaszított tönkje,

földi hatalom kidönteni gyönge,

a Tejúton, mely nem mérhető,

a kozmosz mindent betöltőn árad,

az életed ott folyamkilométerkő,

érvényesebb, mint bármely szentföldi hadjárat,

ahol a Jordán vize Keresztelő Szent János nélkül

puszta hákettőová sekélyül,

alján csupasz iszap, a gyurma,

amely lelket koldulna...

Viaskodunk, nehogy elkanászodjon az enyészet,

föláldozzuk a részt, hogy megnyerjük az Egészet?

A legenda több, mint az élet?

Ha így van, adj erőt, Árpád-házi Szent Erzsébet!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu