Rámutató vagy Lélekhívó gesztus?

Koncelebrált szentmiséken talán mindnyájan észrevettük már, hogy az együttmiséző papok, az átváltoztatás szavainak mondása közben, különböző módon tartják a kezüket. Vannak olyanok, akik az ostya és a kehely felé nyújtott jobb kezükkel egyszerűen csak "rámutatnak" az adományokra, hiszen közben azt mondják: "vegyétek és egyétek...". Vannak olyanok, akik az áldozati adományok fölé kiterjesztett kezekkel (kézrátétel-szerűen) mondják az átváltoztatás szavait, arra gondolva, hogy ez a kéztartás az epiklézis, a Szentlélek lehívásának a szimbóluma. A koncelebrálóknak ez a sajátos kéztartása mintegy folytatja az átváltoztatás előtti epiklézist, amikor a főcelebráns és a koncelebrálók a kézrátétel közben együtt könyörögtek azért, hogy a Szentlélek erejében változzon át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé.

A jelenlévők számára is zavaró, hogy a miséző papok különböző módon tartják a kezüket a szentmise legszentebb perceiben. Sajnálatos módon a papok sincsenek annak tudatában, hogy ebben a helyzetben a kéztartás milyensége nem csupán esztétikai kérdés. Fontos, eldöntendő kérdés tehát az, hogy a kéz kiterjesztése a konszekráció alkalmából rámutató vagy epiklektikus (Lélekhívó) kéztartás?

Az összevisszaság abból adódik, hogy a Misekönyv általános rendelkezéseiben a latin megfogalmazás kezdetben nem volt eléggé egyértelmű. A magyar fordításból (1969) már látjuk, hogy az átváltoztatás idején kétféle kéztartás lehetséges. Az epiklézis alatt a főcelebráns és a vele együttmisézők a Lélekhívó imádságot az "adományok fölé kiterjesztett kezekkel" mondják. A konszekrációkor a főcelebráns kezébe véve az ostyát, a celebránsok pedig az ostya felé "nyújtott jobb kézzel" mondják az átváltoztatás szavait.

A kérdés már az új Misekönyv megjelenése után felvetődött. Az illetékes pápai tanács is megválaszolta a kérdést (vö. Notitiae 1965, 143. old. 5.p.). A félhivatalos válasz szerint csak rámutató gesztusról van szó, összhangban a konszekráció szavaival (ez az én testem...). A teológusok közül is többen kifejtették a véleményüket. A nagy liturgikus, C. Vagaggini szerint a koncelebránsok kéztartásának is epiklézis jellegű funkciója van (vö. Rivista Liturgica 1969/2, 224-232). Tehát nem rámutató gesztus. Többek között azért sem lehet, mert a nyugati liturgiában ilyen nem létezik. Számunkra az a mérvadó, ami a Római Misekönyv Általános Rendelkezései között olvasható található. Ennek javított, legújabb változatát 2000. április 20-án tette közzé az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció. Eszerint az epiklézis közben a főcelebráns és a koncelebrálók is "az adományok fölé kiterjesztett kezekkel" mondják a Lélekhívó imádságot (ÁR 227a, régi ÁR 180a); az átváltoztatás szavainak mondása közben pedig a koncelebrálók "lehetőség szerint az ostya és a kehely felé nyújtott jobb kézzel", rámutató módon (ÁR 227c, régi ÁR 180c) veszik körül az oltárt. Értesüléseim szerint a Magyar Katolikus Püspöki Kar legutóbbi "ad limina" látogatásakor Rómában, az illetékes kongregációban azt válaszolták, hogy a második esetben nem Lélekhívó, hanem csak rámutató gesztusról van szó.

Az epiklézis alatti kéztartás teljesen egyértelmű (mindenki kézrátétel-szerűen). Az Úr szavainak mondása közben már nem ilyen határozott választ ad a szöveg, hiszen csak azt ajánlja, hogy "lehetőség szerint" az együttmisézők mutassanak rá az ostyára és a kehelyre. Úgy tűnik, hogy esetleg másféle kéztartás is lehetséges? Lehet esetleg még egyszer kézrátétel-szerűen rámutatni az adományokra? Nyilvánvaló, hogy lehetséges. A liturgia szelleme, a liturgia harmóniája mégis azt javallja, hogy az átváltoztatás szavai közben a koncelebrálók mutassanak rá a szentostyára, hiszen a liturgiában a testtartásnak és a cselekménynek összhangban kell lennie egymással.

A kérdés megválaszolása egyúttal felhívja mindnyájunk figyelmét a liturgiában a testtartás és a gesztusok fontosságára. Ezek közül kiemelkedően fontos a kézrátétel. A Szentírásban a kézrátétel a Lélekhívásnak és a Lélek adományaiban való részesítésnek a jele és eszköze. Már az apostolok is kézrátétellel adják át a Szentlelket (ApCsel 8, 17-19). Az egyházban kezdettől fogva a lelki hatalom átadásának eszköze lett (ApCsel 13, 3; 1 Tim 4, 14; 2 2Tim 1, 6). Jelenleg minden szentségben megtaláljuk a kézföltételt a Szentlélek eljöveteléért könyörgő imával összekapcsolva. A bérmálás szentségében és a papszentelésnél - a jelkép fontossága miatt - a kézrátételt a szentség "anyagának", vagyis nélkülözhetetlen elemének is tekintjük. Nem véletlen, hogy a Zsidókhoz írt levél a "kézrátételről szóló tanítást" (6, 2) a katekézis alapvető részének tekinti.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu