Kincset őrző cserépedény

I. rész

Isten világosságot támasztott

a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon

nekünk Isten dicsőségének ismerete

Jézus Krisztus arcán. Ezt a kincset cserépedényben

őrizzük... (2Kor 4,6-7)

Vádolni szoktak minket, hívő keresztényeket, hogy évszázadokon át elhallgattuk a szexuális kérdéseket, tabu volt a szerelem testi megnyilvánulása, felvilágosítatlanul küldtük gyerekeinket a házasságba, és lám, mennyi baj származott belőle. Rossz házasságok, női rabszolgasorsok, kicsapongó férjek, álszent szemforgatás. Félre kell hát dobni ezt a káros prüdériát, elég volt a titkolódzásból. Világosítsuk fel időben az ifjúságot, fedjünk fel mindent, ami testi, az érthetetlen titkok helyett jöjjön az érthető test kultusza. El is jött. Testkultúra, testápolók, testépítés, zsírbontás, izmosítás, karcsúsítás, s közben gátlástalan erotika, szexlapok, szexfilmek, sztriptízbárok, erotikus hirdetések, itt-ott egy kis homoszexualitással fűszerezve. Az ifjúsági folyóiratok csámcsognak a párzási technikákon, a tévé ontja a fehérneműreklámokat. Ennek megfelelően az utca tele pucér hasakkal, felhasított szoknyákkal, köztéri szexuális élettel.

Új tabu született. Ki ne mondd, mert megöl a szégyen! Halálmegvető bátorsággal mégis kimondom: szűz.

Ép, tiszta, hófehér, szemérmes, rejtelmes, egyetlen, utánozhatatlan, ám törékeny: liliom, kincset őrző cserépedény.

Ezért a királyfi messzi földről elindul, fáradságot nem kímélve megtalálja az utat, legyőzi a fenevadakat, a hétfejű sárkányt, hogy kiérdemelhesse igaz boldogságát, a halhatatlan, tiszta szerelmet. Kiérdemelhesse azt, ami igazán lényeges, s a szemnek láthatatlan. Amit csak a szívével láthat meg az ember.

Megtanultuk már ezt rég Saint-Exupéry rókájától. De vajon lát-e a szívünk? Testi szemeinket elvakítja a sok káprázatos látnivaló, érzékeinket lefegyverzi a buja önmutogatás.

A szív hallgat. Lesütött szemmel. Megbélyegezve.

Tizenegy-tizenkét éves kislányoknak már szégyenkezniük kell, hogy szüzek. Hányan, de hányan hajszolódnak bele éretlenül testi kapcsolatba a szégyen elől menekülve! S közben összetörik a kincset őrző cserépedény, oda a világosságot tápláló illatos olaj, vele összetörik a szív, elveszti látását. Pedig jól csak a szívével lát az ember.

Volt egy kedves tanítványom, vak szülők gyermeke. Ő is vaknak született, de egyéves kora táján sikeresen megoperálták a szemét. Hihetetlen küzdelem következett ezután: megtanítani látni, nézni, szemét a látnivalóra irányítani, felfogni. S mindezt úgy, hogy a szülői példa nem lehetett segítségére.

Így van ez a szívvel is. Meg kell tanítani látni. Hihetetlen küzdelmet jelent ez ma, amikor körülöttünk összetört szívű emberek élnek. A Vakok völgyeH. G. Wells írói fantáziájának világához hasonló.

Ebben az elzárt völgyben nemzedékek óta már csak vakok éltek. A maguk rendje s módja szerint jól meg is voltak így, hisz közöttük ez volt a normális. El se tudták képzelni, hogy másképp is lehetne. Ám egyszer betévedt hozzájuk egy látó ember. Egy ideig elborzadva szemlélte a vakok fogyatékos életét, de aztán őt is sikerült meggyőzni, hogy fölösleges az a két furcsa golyó ott a homlokán. Meg kell tőle szabadítani, hogy ő is normális ember legyen. Már éppen kezdődött a szemkitolás szertartása, mikor végre mentésére siettek az arra járó látók.

Látók vagyunk? Tudjuk menteni, ami ép?

A többség szava nem feltétlenül az igazság szava. Így volt ez a vakok völgyében is, Jézus halálra ítélésének idején is, így van ez a szüzesség, a tiszta szerelem kérdésében is.

Igaz az Úr szava: "Nem mindenki tudja ezt felfogni, csak akinek Isten megadja." (Mt 19,11) Ám azoknak óriási a felelősségük, és hatalmas a küldetésük. Gyógyítani a megtört szívűeket, megtanítani őket látni, megmenteni a lelki megvakítástól.

Jézus megkérdezte: - Mit tegyek veled?

Mester - kérte a vak - hogy lássak! (Mk 10,51)

Kérjük ezt tőle mi is most induló sorozatunkkal.

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu