Az iskolai tanító történelmi hivatása

Beszélgetés Barna Domokosnéval

Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki az 1916-ban született nyugalmazott tanítónőt. 1973-ig élete a kicsik szolgálatában telt el, a legfontosabb munkában, hiszen igaz tanítói hivatás nélkül nincs egészséges nemzedék. A szülőhely: Kunszentmárton, ahol az elemit végezte, majd Szegeden a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővéreknél szerzett tanítónői képesítést 1935-ben. Észak-Erdély visszacsatolásakor, 1940-ben három évig Kaplonyban tanított. Férjhez ment és a szülővárosába került, ahonnan már nem távozott más "katedrákra". Embersége, benső szépsége e "katedra" által ragyogott családjára, tanítványaira, akik ma is fölkeresik, tanácsát kérik. Manapság nem szokás nevelő-eszményekről beszélni és - nincsenek már sokan, pedig csupán a teljesítmény megalázza a személyiséget! Barna Domokosné, született Rosznáky Rózsa a nagy nevelők sorába tartozik. Nyugdíjasként most is jelen van a közösségben, könyvtárát az utcabeli gyerekek látogatják, segít a betegeknek, időseknek, s amint mondta: "a plébános bejelentkezett hozzá unokának". A magas kitüntetéssel Barna Domokosné több évtizedes munkásságát kimagaslónak minősítették. Amíg aktívabban jelen volt a hazai oktatásban, kitüntetést nem kapott. Mert hívőként tette a napi dolgait. Emberként, nagy családot gondozó szeretettel. A díj átadása után a riporter kérdései ahhoz szóltak, aki a költővel vallja: "A kegyelem fája mélyen ver gyökeret, s gyökerét mélyen a talajba ereszti." Egy egész élet a kegyelemre épül.

- Édesapámat korán elvesztettem, özvegy édesanyám nevelt, szintén tanítónő volt. Nagyon szép gyerekkort köszönhettem neki. Én egyke vagyok, ő viszont azt mondta: "Neked sok gyereked lesz". Hála Istennek, így sikerült, öt gyereket neveltünk fel, a férjem is nagy családban gondolkodott. A rokonság azt mondta nekem: anyád szigorú, de igazságos. Nem kényeztettem el a gyerekeimet, de biztosan nagyon szerettem őket, mert mindegyikből igaz ember lett. Kemény munkával keresik a kenyerüket most is. Otthon azt látták: mindennek igazságosan kell történnie...

Nehéz időben tanítottam, de nem ijedtem meg tőle. Azokban a vörös években a gyerekeknek azt mondtam: előttem nem a szüleitek ülnek, és nem tudom, kinek ki az édesapja. Énelőttem ti ültök, én csak titeket értékellek. Nem is volt soha problémám. A szülőket arra kértem, ne tömjék pénzzel a gyerekeket! Kaplonyi növendékeimből - még Erdélyben sokan pedagógusok lettek.

Mi volt a legfőbb nevelési elve?

- Az, hogy embert faragjak a növendékeimből, és amennyire akkor lehetett: hívő embert. Ezért mindig "vörös posztó" voltam az iskolavezetésnek. Beosztottak egyszer hittanbeíratásra. Az utasítás így szólt: akit csak tudunk, le kell beszélni. Ez nem történt meg, aki bejött, beírtam. Többet nem osztottak be. Nyertem. Időt. Volt olyan pedagógusnap, amikor - "méltányolva" munkámat, kaptam nyolcszáz forintot, a hivatalsegéd meg ezret... Kitartottam a meggyőződésem mellett, s emiatt régi barátságok vesztek el. A Jóisten a tenyerén hordott. A férjem járt a gyerekekkel a templomba, én is, egy ideig; két év volt a harmincötből, amikor nem mertem menni, de: ötvenben oda telepítették a cisztercieket (a karmeliták kunszentmártoni rendházába). Két idős szerzetes közül az egyik a szomszédunkban lakott, cukorbeteg volt, levágták néhány lábujját, nem tudott kilépni a lakásból, otthon misézett, én meg ministráltam neki. A két év afféle házi-szentély fogság lett. Vasárnaponként reggel elmondtam a Szunyogh Xavér-féle Missale mise-szövegeit, a férjem meg odaszólt a gyerekeknek: Ne zavarjátok édesanyátokat, mert három papos misét mond.

A férje szintén pedagógus volt?

- Jogász. Ügyvéd, közjegyző, aki koncepciós per áldozata lett 1958-ban. Elbocsátották. Aztán tsz-könyvelőként dolgozott. Bár rehabilitálták, a "hatalmasságok" nem engedték vissza a közjegyzői állásába, de hát minden rosszban van jó: mint főkönyvelő sokkal nagyobb nyugdíjat kapott.

A család együtt van? Kunszentmártonban?

- Nem, de Gábor fiam úgy "rendelkezett", hogy minden esztendőben egyszer mindenkinek haza kell jönnie. Az egyeztetés már januárban megkezdődik. Legutóbb "csak" harmincnyolcan ültünk az asztalnál. Van tizenhárom unoka, hét dédunoka.

Arany János írja: "...kit e pályára Isten átka sodrott / Szívvérit ontsa bár, mint pellikán, / Hálátalanságot növel magának." Ezután mi lehet biztató üzenet a jövő tanítóinak?

- Tartsanak ki a pályán, szorgalmazzák a hit és erkölcsi nevelést. Nevelés nélkül nem megy! Nem igaz, hogy nem lehet a gyerek dolgaiba hatéves koráig beavatkozni, nehogy megsértsük a személyiségét. A gyereket a jóra és a rosszra meg kell tanítani, s arra is, hogy gondolkodjék, tudjon olvasni, ismerje meg az értékeket, jeles íróinkat, vagyis: szerettesse meg az olvasást.

Milyen napi elfoglaltságai vannak?

- Egész napomat a kertben töltöm. Nagyon szeretem Áprily Lajosnak azt a versét, hogy A kertbe ment. Tudniillik a költő anyja, aki Isten kertjébe távozott. Áprily így imádkozik az Úrhoz: "Mezőiden "odaát! / "ne csak virágmagot vess, / virágaid közé vegyíts gyomot, / hogy anyám keze gyomlálhassa kerted..." Tavaly, amikor olyan sokan voltunk az asztalnál, jómagam azt kértem a gyerekeimtől, hogy imádkozzanak: Isten gazt is vessen a kertjébe, mert mit fogok én ott csinálni!

A gaz irtására itt e földi téren ugyancsak szükség lenne...

- Ne húzd ki a gazt, amíg a termés be nem érett, nehogy a gazzal kihúzd a nemest is.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu