|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
"Mária, mennyei szép hajnal" Megjelent a Magnificat Kórus új lemeze A közelmúltban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a budapesti Magnificat Kórus. A gyermekekből álló énekkar a hatodik kerületi Erkel Ferenc Általános Iskolán belül működik - itt tanít a kórus vezetője, Szebellédi Valéria. Az énekkar csaknem kilencven tagja az iskola felsőtagozatos diákjai közül kerül ki, de egyre többen járnak vissza a fiatalok a nyolcadik osztály elvégzése után is. Ma már a Vox celestis nevű vegyeskarban énekelnek a volt diákok.
A kórus neve Mária öröménekére utal, s arra, hogy az énekkar munkáját Krisztus anyjának oltalmába ajánlja. Ezt jelképezi kék-fehér ruhájuk. Repertoárjukon a régi zenétől a XX. századig terjed a megszólaltatott művek sora. A klasszikus szerzők mellett feladatuknak tekintik a kortárs magyar zeneszerzők műveinek megismertetését a közönséggel. Így művével vendégük volt már többek között Kocsár Miklós, Karai József, Orbán György, Reményi Attila, Gyöngyösi Levente, Huszár Lajos. Megjelent CD-ik közül az első, egyházi tárgyú 1995-ben jelent meg Ave Maria címmel. A második (Éneklő évszázadok) 1998-ban, a harmadik idén, a millennium szellemében készült. Ezt jelképezi a lemezborító kísérőfüzetén lévő kép: Szent István Máriának ajánlja fel a koronát. Az új CD magyar szerzők műveit tartalmazza a XV. századtól napjainkig. A kórus a főváros nagy templomainak egyházi rendezvényein és világi koncerteken egyaránt gyakran vesz részt. 1989-ben a pesti bazilika Szent István-harangjának megáldásakor énekelt a kórus. E kapcsolat azóta állandósult: Szent Család vasárnapján és bérmáláskor minden évben meghitté, ünnepélyesebbé teszik énekükkel a szentmisét. Kétszer jártak a Vatikánban, ahol a Szentatyának énekelhettek, de 1991-ben is ott volt a kórus a Hősök terén mondott pápai szentmisén. Jártak már Angliában, Német-, Spanyol-, Csehországban, Ausztriában, Svájcban. Kapcsolatot tartanak több külföldi kórussal. Különböző versenyeken is megméretik tudásukat - ahonnan legtöbbször első díjjal térnek haza. Így 1994-ben Arezzóban voltak, 1997-ben a Budapesti Nemzetközi Kodály Zoltán Kórusversenyen, ahol a nagydíjat is ők kapták, 1999-ben a BBC által rendezett hangszalagos énekversenyen lettek elsők, 2000 nyarán pedig a debreceni Bartók Béla kórusversenyen, ahol ismét elnyerték a nagydíjat is. Idén nyáron lesz az Európai nagydíjas verseny, amelyen szintén részt vesznek. Spanyol- és Olaszország után idén Magyarországon kerül sor az Éneklő hét nevű rendezvényre, amelynek során négy ország négy kórusa (köztük a Magnificat) Kodály Zoltán örökségének szellemében tölt együtt egy hetet aktív muzsikálással. A kórus munkájáról egy szem- és fültanút is megkérdeztünk Horváth Vilmosné Patak Mária zongorakísérőként a kezdetektől részt vesz a kórus munkájában. - A mai világban a gyors eredményt elérő, sikeres ember az ideál. A Magnificat Kórus sikereit azonban a nagy fegyelmet, figyelmet, türelmet és kitartást igénylő, magas szintű munka előzi meg. Példája ez annak a felkészülésnek, amely nem a díjat, az elismerést tartja célnak, hanem a megalapozott, szakmailag igényes és emberileg is tartalmas, értékeket formáló, hétköznapi munkát. Szebellédi Valéria mindig a maximális szakmai felkészüléssel, a művek iránti alázattal és a kórusért való teljes odaadással áll a kórus elé. A mindig változó "gyermekanyag" irányítása nem kis feladat, de minden kórustag azt a hozzáállást tanulja meg, amelyet karnagyuk képvisel. A siker elérésekor (ami persze mindig nagy örömet és meghatottságot okoz) nem az elbizakodottság, hanem a jól végzett munka fölötti öröm és az elért eredmény további hasznosítása jellemzi a kórust és vezetőjüket. sz.l.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|