Gergátz Elemér

Nagyasszonyunk üzenete a Pradóból

A madridi Prado múzeum képtáranyaga az európai remekművek egyik legnagyobb gyűjteménye. Talán kevesen emlékeznek arra, hogy e remekművek első jelentős csoportja az alsó-ausztriai Habsburg dinasztiát képviselő V. Károlynak és húgának, Magyarországi Máriának a jóvoltából került a királyi palotákba, majd a Pradóba.

Ősi vallásunk Nagyboldogasszony kultuszának teljesen soha el nem nyomható, állandóan felszínre jutó kitörései alapján könnyen érthető, hogy mi fogékonyabbak vagyunk a Szűzanyát ábrázoló képek iránt. Értjük, hogy mit akarnak a művészek kifejezni. Azt, hogy az egyes Mária-képek számunkra mit jelentenek, nos, ezt nehéz elmondani, hisz ehhez nem elegendőek a szavak. Számomra a legtöbb Mária-ábrázolás az Istenanyának, Égi Anyánknak, Nagyboldogasszonyunknak a reinkarnációját jelenti.

Most a Murillo alkotta Fogantatás című képről szeretnék néhány mondatot elmondani, arról a csodálatos élményről akarok szólni, amelyben néhány évvel ezelőtt részesültem a Pradóban. Hivatalos kiküldetésben voltam Spanyolországban azzal a céllal, hogy kutatói együttműködést építsek ki megfelelő intézetekkel. Képzeljenek el egy szaporodás-biotechnológiával, genetikával foglalkozó kutatót, aki munkája során nap mint nap látja mikroszkópja alatt a termékenyülés, az egyéni élet indulásának külső jeleit. Ezeket a folyamatokat nagyjából ismeri, lombikjában utánozni tudja a fertilizációt (megtermékenyítést), képes az egészen korai embrió fejlődését méhen kívül is biztosítani, sőt - bizonyos mértékig - bele is tud avatkozni az öröklésmenetbe, képes megváltoztatni az örökítő anyagot. Ezeken a területeken dolgozom kutatóként.

A nagy németalföldi festők monumentális képeitől kicsit túlterhelve gyanútlanul nézegettem a XVII. századi spanyol festők képeit, aztán valami olyasmi történt, amit nehéz lesz elmondanom. Csak arra emlékezem, hogy földbe gyökerezett lábbal álltam Murillo: Fogantatás c. festménye előtt. Nem tudom, hogy ez az állapot mennyi ideig tartott. Azt tudom, hogy még aznap délután kétszer visszamentem ahhoz a képhez, másnap délelőtt szintén hosszú időt töltöttem ott. A fogantatásnak egy teljesen más oldalát láttam és értettem meg, mint amelyet kutatói munkánk során a "fertilizáció", "termékenyülés" szavakkal fejezünk ki. Arról a képről az anyaság nagyszerűsége, dicsősége és az Isten-Gyermek vállalásának felelőssége sugárzik, valami nagyon gyönyörű emberi módon. Világosan látszik: Mária érzi és tudja, hogy beavatottja Isten Titkának, s azt is , hogy ezzel mennyi emberi szenvedést kell majd elviselnie... Jobb kezét a szívéhez emeli, s azt hiszem imádkozik: "Legyen meg a Te akaratod." Ez a rövid imádság tette lehetővé, hogy Jézus Urunk "emberként" született a Földre szabott törvények szerint, az isteni lét - átmenetileg - az emberi természettel egyesült. Ha Madridban járnak, kérem nézzék meg azt az arcot, azokat a kezeket!

Ennél a képnél jöttem rá arra is, hogy minden édesanya, aki gyermeket vállal, beavatottja lesz a nagy Titoknak, s valószínűleg ez ad valami megmagyarázhatatlan erőt számukra. E megerősítés nélkül nem tudom megérteni az anyasággal járó fájdalmak, gondok vállalását.

Nagyon örülök annak, hogy írásom pont Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára jelenik meg. Ez inspirál arra, hogy fiatalabb biotechnológus kollégáim felé, még inkább az ezen területen kevésbé jártas emberek felé mondjak egy-két óvó mondatot. Az egyik, hogy nem bölcs dolog eleve tagadni azt, amit eddig nem tudtunk megérteni, megmagyarázni. A tudomány - éppen a tudósok munkája révén - állandóan fejlődik. Meglepő, korábban lehetetlenségnek tartott eredményeket kapunk, néha aztán restelkedünk korábbi véleményünk miatt. Hányszor fordult már elő ilyen saját rövid életünk alatt is. Ma már pl. egyszerűnek látszó biofizikai módszerekkel, elektromágneses sugár-információval többen el tudjuk indítani az állatok egyedfejlődését hímcsírasejt fizikális jelenléte nélkül is...

Tudom, hogy egy tudós másképp vallásos, mint a kevésbé képzett ember; egy fiatal is másképp, mint az idősebb, hisz az ösztönösséget idővel a tudatos Istenhez-kötődés váltja fel. Rájövünk: egy emberi élet még arra sem elég, hogy szűk szakterületünk vertikumát megismerjük. Arra azonban elég, hogy az igazságot megsejtsük, fogékonyak legyünk rá, s mindezt időben a fiatalabbaknak elmondjuk. Tudományos kutatóvá válni, a tudás útját építeni nagyszerű dolog, de Isten folyamatos segítsége szükséges ahhoz, hogy ezen az úton becsületesen, kellő alázattal és bölcsességgel menjünk előre. Merjük lelki antennánkat, lelkiismeretünket az Ő hullámhosszára állítani. Könnyen létrejön a rezonancia, s szinte azonnal érkezik az üzenet.

(A szerző genetikus, tanszékvezető egyetemi docens)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu