Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek

Egy nyírségi lelkipásztor hívta fel a figyelmünket paptársára, Zsurkai Jánosra, azzal, hogy az elmúlt fél évszázad valamennyi pápájával találkozott. Életútja azonban nemcsak a pápák miatt érdekes.

Csak az "új szentek" képét kellett leakasztani

Zsurkai János fiatal káplánként, egy esztendővel újmiséje után, 1956-ban hagyta el az országot, és nyugdíjas plébánosként, 1997-ben települt haza Bajorországból. Azóta rokonainál, a Szentendréhez tartozó Izbégen él.

Első és utolsó magyarországi lelkipásztori kinevezése Tiszaörsre szólította, 1955-ben. Plébánosa a forradalom előtt nem sokkal meghalt. A falu iskolájának igazgatója korábban nyilas volt, akkor pedig éppen rettegett kommunista, aki az előző káplánt el is űzte a faluból, és Zsurkait sem kímélte. "Elintéztetem magát az ÁVÓ-val. Nem védi meg magát senki, az érsek sem" - fenyegetőzött igen gyakran.

Amint kitört a forradalom, egyszer csak zörgetett a plébánia ajtaján az igazgató felesége, hogy jöjjön azonnal, mert a férjét most akasztják a kulákok, csak a pap mentheti meg. Már lógott a kötél az eperfáról. Vagy harmincan vették körül: "Hagyja, tisztelendő úr, tudja ön is, mit csinált ez az ember!" - mondták. A káplánnak azonban sikerült lebeszélnie őket azzal, hogy a bíróság majd ítél felőle. Végül elengedték, megmenekült a népharagtól.

S akkor a káplán átvette az iskola irányítását. Első dolga volt, hogy a kereszteket, amiket addig a sekrestyében őriztek, ünnepélyes körmenetben visszahelyezték a tantermek falára. Még az eredeti szögek is megvoltak, csak az "új szenteket" (Sztálin, Rákosi és a többiek) képét kellett leakasztani róluk.

Zsurkai János ünnepi beszédet is mondott. Hogyne emlékezne ma is a mottójára: "Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek."

A szomszéd faluban, Kunmadarason repülőtiszti iskola működött. A fiatal tisztek megszervezték a nemzetőrséget, és a káplánt is beválasztották.

Aztán mindennek vége lett. Visszajöttek az oroszok, és a helybeliek hozták a hírt, hogy jön vissza Turán Béla igazgató elvtárs is. "Rajtunk a turáni átok" - mondogatták akkoriban a faluban. A káplánnak mondták, vigyázzon, mert nyilván vele fogja kezdeni a példastatuálást.

"Gondolom meg is tette volna - mondja a lelkipásztor -, mert híre jött, hogy azt terjesztette, én hecceltem fel a tömeget". Közben kinevezték az új plébánost. Zsurkai elkéredzkedett, hogy meglátogassa Pesten a rokonokat. Azzal a szándékkal távozott el, hogy visszajön. A sógora azonban, aki már öt évet töltött Kistarcsán, internáló táborban, azt tanácsolta, hagyja el az országot, amíg nem késő.

November végén már Ausztriában volt. Egy ötezer fős magyar menekülttábornak lett a lelkésze. Négy éven át ez volt a feladata, különböző táborokban. 1959 nyarán Rómában töltötte a szabadságát. A Pápai Magyar Intézet vicerektora, Mester István felajánlott neki egy ösztöndíjat. A Lateráni Egyetemen jogi licenciátust szerzett, majd 1963-ban Zágon József prelátus, a külföldi magyar pasztoráció vezetője Los Angelesbe küldte, a Szent István nevét viselő magyar plébániára. Négy évet töltött itt, s érdekességként megemlíti, hogy egyik "híve" Erdődi Lili, Kun Béla egykori titkárnője volt, akit valószínűleg a kommunisták küldtek az ottani magyarság nyakára. 1967-ben visszatért Rómába. A kalocsai nővérek akkoriban egy öregotthont vezettek, annak volt a lelkésze és közben egyházjogászként tevékenykedett a Vatikánban.

1969-ben került a Regensburgi Egyházmegyébe. Egy kis, 850 lelkes falunak lett a plébánosa, Dél-Bajorországban, és kötelékvédő az egyházmegyei bíróságon. Rómába azonban minidig visszavágyott. Közel harminc zarándoklatot vezetett Németországból az Örök Városba.

Íme, egy huszadik századi magyar papi életút.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu