Legyen meg...

A XIV. századból való Königsbergi Töredékek nyomán keletkezett népi devóció ekként énekel a Testfogadó Boldogasszonyról:

"Üdvözlégy kinyílt szűz virág,
Szűzen szülő szép anyaság."

A Winkler-kódexben ez áll:

"Édesanya, bódog Anya,
Virágszülő Szűz Mária."

Virág-törékeny emberről szólva Paul Claudel gondolata sem maradhat el: "Nem az a boldog, aki szabad, hanem akit nyíl módjára illesztettél idegedre". Isten választott munkatársának, a teremtés műve "együtt folytatójának" öntudata ez, s ha korunk ökumenikus törekvéseiben a szolgálat értelmezését Máriára vonatkoztatjuk - "aki méhébe fogadta szent Fiát" -, elsősorban az ember mellé rendeljük, s a vállalás áldozatos példájaként említjük. Szava abban a titokzatos órában eldöntötte a történelem alakulását...

A keresztény elkötelezettségű ember akarja Isten akaratát, bármilyen nehéznek tűnik. Ki tudja könnyed elszántsággal, meggyőződésében egy kicsit sem tiltakozva kimondani: "Legyen meg a Te akaratod"? Abban az imádságban hangzik ez el, amely számunkra a legfontosabb kérést tartalmazza: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma".

Milyen legyen az isteni akarat fogadása? Szabad engedelmességből fakadó, szeretet-forrásból "a gyermeki odaadás naiv szabadságával és egyszerűségével". Ehhez bizony szentek erénye kell, sokszor egy teljes, megküzdött élet - tapasztalatokkal, bölcsességgel -, hiszen vannak dolgok, melyeken nem változtathatunk. Súlyos terhű, mégsem reménytelen vállalkozás. Az emberiség történelmét, művészetét tanulmányozó rájön, amit Prohászka Ottokár A diadalmas világnézetben ekként fogalmazott meg: "A természetnek a kegyelemmel való párosítása oly természetes, oly következetes, mint az Istennek két egymást átkaroló gondolata, s mégis óriási fordulatot jelent a világnak." Abból a XIII. századi föllendülésből kiindulva, amely az antikvitás tanulmányozását tűzte zászlajára, Giottóhoz, a festőhöz és Dantéhoz, az "édes új stílust" megteremtő költőhöz jutunk el. Mindkettőben lobogott a hit, telve evangéliumi sugallatokkal, tisztelettel a keresztény ideálok iránt, ugyanakkor ismerték az emberkéz-sodorta fonalat. Alázatos keresztények voltak, de egyesítették magukban a hitet és a természetet, az eget, a földet, a kegyelmet és a természetes erőt. Beérték vele. Adalékul ehhez: Botticelli híres képén Mária ujját Lukács evangéliumára helyezi, oda, ahol ez olvasható: "Nagyságos dolgokat cselekedett énvelem az erős Isten... szent az ő neve..."

Természet és kegyelem egységében érthető meg valamiként a názáreti leány alázata, s a hosszú századok áhítatában az a kapcsolódás, amely március 25-e szakrális kultusza - a tavasz mezsgyéjén - összefogja a reneszánsz szemléletben jelen lévő természet-hódolatot, s ezáltal azt a modern devóciót, amely a természet megújulásában az élet folytonos örömét hirdeti, s megkérdezi: "Az anyaságot dicsőíteni / miért van, aki csak félve meri?" (Kerényi Grácia)

Palócföldön (s bizonyára másutt is) "divatban" volt, hogy Gyümölcsoltó vigíliáján ezer Úrangyalát imádkoztak vagy ezer Üdvözlégyet. A szám az időhöz kötött tartam jelzése? Vagy eddig ismeretlen ok? Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tartott.

Az arkangyal szájából elhangzott köszöntésben rejtetten benne van ez is: "virág az ember". De kifejezetten az el nem némuló ének, hogy aztán az egyház átvegye az angyali szerepet. Az ószövetségi Juditot Betália köszöntötte ave-val, amelyben a választott nép öröme csendült meg. Az újszövetségi dicséret az örök Anyaság vállalásáért szent napok rendjébe sorolja a titokzatos, akkor még meg nem értett akaratra kimondott alázatos igent.

Mert mit ér embernek lenni, ha az első Ok eszközeivé nem válunk?

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu