Illés Sándor

Álmok szárnyán

A szomszéd házban lakó Gömöri bácsi vett egy kutyát az unokájának. Én nem láttam még, de a hangját már ismerem: kellemes, mélyzengésű ugatása van. Nappal csendes, de amint belopakodik a sötétség a kertünkbe, nyomban hangoskodni kezd. Lehet, hogy az estét üdvözli, vagy talán fél és azért kiáltozik.

Őszintén bevallom: engem nem zavar. Sőt. Megnyugtat, álomba ringat, amint felhangzik a kutyaugatás, máris karjaiba vesz az álom. És ezekben a percekben, mintha otthon lennék újra, a mi kis falusi házunkban. A szomszéd Bujdosóéknak volt ilyen hangú kutyájuk. Mindig az kezdte a csaholást. Aztán átvették tőle a falu, az utca, többi kutyái, legmélyebben a nagybajuszú Ádám Jóska bácsi kutyája háborgott. A hangjukról ismertem valamennyit.

Amióta a Gömöri-unoka kutyát kapott, minden éjszaka hazajárok az emlékezés cifra hintaján. Táltosok húzzák, repülünk végig a Tisza mentén, aztán lobogó sörénnyel vágtatunk az akácos utcákon a gyepsori házig.

Régen eladtuk már, persze, zárva van a kapuja, de varázsütésre nyílik előttem, s az a régi öreg kuvasz siet elém farkcsóválva. A hűséges Finánc, amelyiknek a bundájába kapaszkodva tanultam meg járni. Megnyalja a kezem, mint régen, én az arcomat is nyújtom felé, nyűszít örömében, hogy visszatértem.

Először is telehúzom a kút mellett álló két dézsát vízzel. Az egyik vize itatáshoz kell majd, ebbe meríti a mama a moslékosvödröket is, a másik vize meg a virágoskertre hoz esti enyhülést. Amikor otthon éltem, a kertet mindig én öntöztem. A kanna most is ott áll a kút mellett.

De merre van a mama? Kiáltozom a nevét, amíg előkerül, a hátsó udvaron jön sietve, a kertben járhatott, mert zöldségfélét és hullott gyümölcsöt hoz felfogott kötényében.

Figyelem, hogy sürög, forog a konyhában, fazekakat, lábasokat rak a tűzhelyre, csutkával tüzel, én hoztam le a padlásról egy kis kosárnyit. Elegendőt az ebédfőzéshez. Hozom a krumplit is a pincéből, aztán hagymát pucolok. Apa kiment a szürkével a határba, takarmányt hoz majd be, mire megérkezik az ebéd is megfő. Krumplipaprikás. Házi kolbásszal. Azt is én vágom le a kamrában egy kisszékre állva, mert magasan függ egy kampón, nehogy a cicák megkaparinthassák. Mert két cicánk is van, mindkettő cirmos. Valamelyik egérlyuk mellett őrködhetnek most is.

Kilopakodok a kertbe néhány percre, szemrevételezem a gyümölcsfákat, az egyik barack gutaütést kapott, ki kell majd vágni. A nagyapa majd pótolja, új csemetét hoz a kertészetből. Tépek egy kis herét közben és behozom a hízóknak. Imádják a zöldet, meg a tököt. Azt is széttörök néhányat, s bedobálom, egy részük marad a tyúkoknak, szinte hemzsegnek a tollasok a csemege körül.

Később leülök a nagyapa mellé a konyhai kisszékre. A gangon ülünk, a vadszőlő árnyékában, ez az ő helye délelőttönként. Ölében a nehéz Biblia. Leveszem a térdéről és felütöm. Ránézek, már mondja is: Lukács evangélium. Aztán Mózes V. könyve, amelyben azt mondja az Úr:"Íme, eszembe vettem e népet, de kemény nyakú nép ez!..."

Lehet, hogy rólunk beszélt, magyarokról? Ki tudja azt, Ahogy hazafelé jöttem azon a cifra vágtató hintón, mindenütt csak szerb beszédet hallottam; egyre fogyunk, fogyunk, hiába vagyunk kemény nyakú nép, megtörnek bennünket. Nem a lelkünket, hanem a testi valóságunkat béklyózzák meg. Olvasom hangosan a Bibliát. Mint a tiszta források csobogását hallanám. Szeretném még felidézni János Jelenéseit, de nincs már rá időm. Köszönöm mama, az ebédet se várom meg. Ha apa hazajön, csókold meg helyettem. Nagyon régen láttam már.

Finánc kutya kikísér, vakkant, s ez mintha varázsszó lenne, máris repülök vissza, új otthonomba, a kutyaugatás fel-felcsukló hullámain robogva.

Ez már Gömöriék kutyája. Hallom, itt ugat az erkélyünk alatt. Ébredezek, nyújtózom egy nagyot, de a szememet nem nyitom ki. Jóleső érzés zsibong bennem. Hiszen otthon jártam, a régi szülőházban. Igaz, már régen eladtuk, más lakja már és zárva a kapuja. De a gyermekkort nem lehet kizárni, az a miénk maradt. Örökre.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu