Tanulságok

Alig múlt el március 15-e, amely 1848 legfényesebb napja volt, máris megkezdődött a széthúzás, egymás ostorozása. Hajlamosak vagyunk arra, hogy március 15-e lelkesültségét minél nagyobb időközre terjesszük ki, a korabeli sajtó közleményei mintha mást mutatnának.

Minderre akkor döbbentem rá, amikor Martin József 1848 március idusától az aradi golgotáig (Hungarovox Kiadó) lapozgattam. A forradalomtól a szabadságharc leveréséig tartó események publicisztikai feldolgozása nem csak történelmi ismeretszerzésre ad nagyszerű alkalmat, még érdekesebbek azok a tanulságai, amelyek nem időhöz és eseményekhez kötöttek.

Mi is történt ott és akkor? A pillanatnyi lelkesedés magával ragadta az esemény résztvevőit, s tetőpontjára hágott akkor este. S abban is nyilván igaza volt a Budapesti Híradó szerkesztőjének, hogy "utol kell érni az embernek a sebesen elhaladott időt, hogy megfelelhessenek az intézeteknek, mik annak méhéből kipattantak." (Az "intézet" körülbelül megfelel a mai intézkedésnek.)

Kicsit derűs arról olvasni, hogy a Budapesti Híradó, miközben a pozsonyi március 15-ét méltatta, kicsit kesernyésen írt arról, hogy megnövekedett az újságok iránti érdeklődés, de nem az előfizetési kedv. Pesten például a kávéházi szolgák tetemes borravalót kaptak, hogy a hírlapokat "meg lehessen pártfogásuk által kapni". Miért kellett e szokatlan "pártfogás"? Mert a megnövekedett olvasási kedv "gyérítette" a kávéházi példányokat: "mindennap több újság elvész, miket a nagy politikusok zsebbe csempésznek, hogy otthon nagyobb kényelemmel olvashassák a nevezetes eseményeket". Amiből két dolog is következik. Egyrészt az, hogy Petőfi felszólítása után nem mindenki szökkent talpra, hogy cselekvő résztvevője lehessen az eseményeknek, voltak, akik kivárásra rendezkedtek be. Másrészt pedig: a "nagy politikusok" elemelték az újságokat.

Nem kevésbé tanulságos a frissen indult Marczius Tizenötödike című lap beszámolója. Vasvári Pál felszólalását idézte: a politikus kárhoztatta a "zsoldosokat", akik hol ennek, hol annak a tábornak ajánlják föl szolgálataikat, de "ezekre a ministeriumnak szüksége nem lehet". Úgy látszik, nincs új a nap alatt. A lázas események ekkor még magukkal ragadták "a legnagyobb magyart", Széchenyi Istvánt, a frissen kinevezett közlekedésügyi minisztert. Arra a kérdésre, mi lesz a magyarság további sora, így válaszolt: "dicső nemzet, melly hamvaiból kiemelkedve, mikor egész Európa bomladozik, az emberiség díszére úgy fog állni most a rend, a béke és a szabadság fölött őrt, valamint hajdanta a kereszténységnek volt védfala."

Gyönyörű jóslat. Kivételesen emelkedett gondolat. Időszerűségéből mit sem veszített. Ki tagadná, hogy ma is látjuk a "bomladozás" aggasztó jeleit, s ma is kivételes a rend, a béke és a szabadság értéke? Nekünk is megadatott a hamvainkból való kiemelkedés esélye, s az is, hogy az emberiség díszére váljunk. Csak egy kis összetartásra, egyetértésre, áldozatkészségre és nyitottságra volna szükség. Kicsivel többre, mint amit tapasztalunk.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu