PAPI JELMONDAT

"Elég neked az én kegyelmem..."

Gável Henriket, a Központi Szeminárium prefektusát 1994-ben szentelték pappá. Mélyen vallásos családban nevelkedett, három öccse van. Hogyan döntött a papi hivatás mellett? - kérdeztük.

"A gyengeség arra való, hogy a Jóisten "feltöltse" azt."

- Hivatásom a fogantatásommal kezdődött, ahogy Jeremiás prófétánál olvashatjuk: "Már anyád méhében ismertelek". Szüleim sokat imádkoztak értem, születésembe édesanyám majdnem belehalt. Még mielőtt világra jöttem volna, megfogadták a Jóistennek: "ha szeretnéd, legyen a Te szolgád". Mindezt én csak jóval később tudtam meg.

Pár évesen nagyon beteg lettem, a táplálék nem maradt meg bennem. Az orvosok egy hónap elteltével megmondták szüleimnek, mondjanak le rólam. Mikor felocsúdtak, első útjuk a Damjanich utcai kápolnába vezetett. Ott - gondolatban - letettek az oltár elé, s így imádkoztak: "Urunk, eddig azt hittük, a gyermek a miénk, de most már tudjuk, hogy a Tiéd. Ha akarod, tartsd meg nekünk, s ha akarod, vidd el őt magadhoz". A kórházba visszatérve azzal a hírrel fogadták őket, megtalálták a betegség okát. Lassan felépültem, s szüleim számára ez jel volt arra, hogy az Úristennek talán szüksége van rám.

Óvodás koromban nagy "Lenin-rajongó" voltam. Anyukámmal egyszer a Dózsa György úton mentünk, s amikor ott megláttam a Lenin-szobrot, felkiáltottam: "Menjünk oda, ő hozza nekünk a kenyeret!" Szüleim kétségbeestek, s azonnal beírattak az ovis-hittanra. Ekkor kerültem ismeretségbe Futó Károly atyával. Sokszor gyóntatott a templomban, s én egyszer odamentem a fülkéhez, s beszóltam: "Szia, adjál képet!" S ő adott - szentképet. Amikor ez már párszor előfordult, édesanyám röstelkedve odament hozzá bocsánatot kérni. Ám ő azt mondta neki: "Ne aggódjon asszonyom, ez jó jel! Látszik, szívesen jön". Hát így lett aztán, s azóta is, Karcsi bácsi családi barátunk.

A Jóisten embereken keresztül szólított meg. Karcsi bácsin kívül is sok olyan papot láttam magam körül, akik önzetlenek és szabadok, s életüket rátették az evangéliumra.

Hivatásom felismerésének napja a Központi Szeminárium "nyílt-napjának" záró szentmiséjéhez kapcsolódik. Az akkori spirituális, Temesi József atya elmesélte a saját élettörténetét, amely így kezdődött: "Négygyermekes családban születtem". "Én is" - mondtam magamban. "A négy fiú közül én vagyok a legidősebb". "Én is." S egyre nyugtalanabb lettem. "Beteg lettem, s a szüleim felajánlottak az Úrnak". Ez így ment tovább, s én egyre furcsábban éreztem: mintha Valaki kinyúlna az oltártól felém. Nagyon boldog voltam, ugyanakkor mélyen megdöbbentem. Hazamentem, s szüleimnek elmondtam, milyen jól éreztem magam., s hogy a spirituális atyával - azt hiszem - hasonló az élettörténetem. Ekkor megkérdeztem tőlük: "Ugye, amikor nagyon beteg voltam, ti felajánlottatok engem az Úristennek?" Erre ők megdöbbentek és hogy ne befolyásoljanak döntésemben, "elkenték" a dolgot. Aztán szinte véletlenül meghallottam, hogy édesapám kérdését: meghallottam: "Te mondtad el neki?".

Bementem a szobámba és ekkor beszélgettem először a Jóistennel. "Ha hívsz, megyek" - mondtam.

Kispapságom alatt többször éltem át lelki szárazságot, amikor nem éreztem jelét hivatásomnak. Mindezeken akkor tudtam túljutni, amikor megértette velem az Úristen, hogy az erőtlenségben is ki kell tartsak mellette. A gyengeség arra való, hogy a Jóisten "feltöltse" azt.

Nagyon pap akartam lenni, ám előbb meg kellett tanulnom erről is lemondani. A papság örömteli voltáról kellett lemondanom ahhoz, hogy pap lehessek. Istent nem az én örömömért szabad akarni, hanem önmagáért. És akkor jön el az én boldogságom.

Ettől fogva tudatosan vállaltam a gyöngeséget. Ami bizony nem könnyű feladat. Többszörösen megtapasztaltam, hogy amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. Mindannyiunkban van egy kiszolgáltatott gyermek. Ha ezt elfogadom, szabad vagyok. Ha nem, torz ember leszek.

D. Roska Zsófia

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu