|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
ÉLET ÉS LITURGIA Uram, siess segítségünkre Az elmúlt hetek megrázó árvizei váratlanul értek bennünket. A menekülés, a mentés és az értékek iszonyú pusztulása a maga valóságában is félelmetes képet mutatott. Az egyik képsor különösen is megrázó volt. A gazda térdig állt a vízben pár méterrel háza előtt, és maga elé mondta a szavakat: vajon, meddig bírja még a ház? Kétségbeesett tekintete azt sugallta, hogy otthona a szeme előtt fog összeomlani és megsemmisülni évek és élete munkája. Krisztus egyháza nem megy el érzéketlenül az élet fájdalmas eseményei mellett sem. Nagyon is megérti, hogy a súlyos gondoknak is részt kell kapniuk a liturgiában, és reményt kell önteni a hívő emberekbe. Az egyház végigvezet bennünket elsősorban az üdvösség történetén. De ugyanakkor elénk állítja a szenteket is, akik Krisztussal való kegyelmi kapcsolatuk miatt példaképeink a keresztény életben. Az Eucharisztia ünneplésében részünk lehet különböző szentségek kiszolgáltatásában is, de így az is természetes, hogy közös imádságra hív minket, ha emberi életünk veszedelembe, bajba kerül. Így már érthető lesz számunkra, hogy az élet különféle alkalmaira is vannak miseszövegek. Ezek megerősítenek minket hitünkben és bátorítanak a nehéz időkben. Ekkor talán még inkább szükségünk van az Úr segítségére. Vizsgáljuk meg, milyen gondolatokkal siet segítségünkre közös imádságainkban az Egyház. A különféle alkalmakra szóló miseszövegek tanítását fejtjük ki. Annyit meg kell jegyezni, hogy ezek az imádságok szintén megtalálhatók a legrégibb szakramentáriumokban, így már több mint ezer éve ezekkel a szavakkal könyörög Isten népe az Mindenhatóhoz a megpróbáltatások idején. Ezekben a könyörgésekben elsősorban a mindeneket teremtő Istenhez fordul a kétségbe esett ember. Az ő hatalma alá tartozik minden, és ő az ura a hatalmas világmindenségnek. A természet erői azonban most elszabadultak és az emberek szenvedik el a csapásokat. Ezért bizalommal kéri, hogy "sújtó kezed", "hatalmad fenyítő ereje" szűnjön meg. Beismeri az ember bűnös voltát, ezért "neheztelő haragod" és "a megérdemelt csapások" jogosan érnek minket. Sújtó kezével is gyógyít, és megbocsátó irgalmával megtart. Amikor a veszedelmek megszüntetését kérjük, indoklásul az imádkozó Egyház Isten jóságára, irgalmára, dicsőségére, atyai gondviselésére hivatkozik. Ezáltal biztos védelmünk lesz, és még nagyobb bizalommal vágyakozunk az örökkévalókra. Az egyház azonban nem hagy kétséget afelől sem, hogy áldozati adományainkat is oda kell helyezni az oltárra. Ha arra gondolunk, hogy az őskeresztény közösségek az összegyűjtött adományokat szétosztották a rászorulóknak, akkor a jelen helyzetben mi is az ő példájukat követjük. Az adakozás sokféle módját tudjuk megtalálni, amit mindenkinek a lehetőségéhez mérten teljesíteni kell. A megpróbáltatások és csapások megszűnése után mindig hálát kell mondani az Úrnak. Bizonyára - bár böjti időben vagyunk - sokszor száll majd az ég felé a fohász egyházanyánk imájával: "taníts meg minket, hogy felismerjük végtelen atyai jóságod ajándékait, és téged őszinte szívvel, minden erőnkből szeressünk", sőt "egyre nagyobb odaadással szolgálhassunk neked és újabb jótéteményeket nyerjünk tőled". A súlyos árvízi helyzet végeztével kezdődik az újjáépítés nehéz és fáradtságos munkája. A hívő ember nem tehet mást, mint az önzetlen segítés mellett az egyik ünnepélyes áldás szavaival kéri, hogy "a mi Urunk, a minden vigasztalás Istene, szabadítson meg minden megpróbáltatástól, erősítse meg szívünket az ő szeretetében, irányítsa napjainkat az ő békéjében és ajándékozzon meg áldásával". Verbényi István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|