Karl-Josef Rauber érsek

Világiak az egyházban 7.

A bázisközösségekben a struktúra szempontjából egyre komolyabban veszik a zsinatnak azt az ajánlatát, hogy a hivatal Isten Népének testvéri közösségébe oldódjék bele. Ez azt jelenti, hogy Isten üdvadományainak az egyház általi közvetítése és ezzel a hívőknek Isten Népévé való összegyűjtése már nem csak egyoldalúan föntről lefelé húzódó vertikális vonal mentén zajló folyamat - amint ezt akár akkor is tapasztaljuk, amikor a szolgálati papság Isten Igéjének hirdetését, a szentségek kiszolgáltatását és a közösség lelkipásztori irányítását végzi -, hanem olyan horizontális folyamat is, amelyben közösen fogadják, hallgatják, tanúsítják és ajándékozzák tovább az Isten által minden hívőnek adott üdvösséget.

Így tehát a Latin-Amerikában uralkodó égető paphiányból, legalább is részben, erényt kovácsolnak. A fölszentelt pap fölcserélhetetlen szolgálata alázatosan a sok más szolgálat és hivatal közé simul, amely a maga módján reprezentálja Krisztust, közvetíti a Lelket, és építi a közösséget. A "veletek vagyok keresztény" elve, melyről Ágoston beszél, nemcsak spirituálisan, hanem strukturálisan is megkapja a neki kijáró jelentőséget, ami például abban is kifejeződik, hogy sok esetben nem a papok a közösségi élet minden területén a végső felelősséget hordozó közösségvezetők.

Ezek közül a "másfajta" keresztények közül, szükségképpen másfajta papok és püspökök kerülnek ki, akik belső kényszert éreznek arra, hogy meghallgassák a népet, annak kritikus élethelyzeteivel elmélyülten foglalkozzanak, azokat közösen érezzék át. Ők olyan papok és püspökök, akik ismerik közösségüket és az is ismeri őket. Ösztönzik és koordinálják azt, nem pedig, ahogy manapság gyakran előfordul, százféle más feladatba szinte belefulladnak.

A bázisközösségek életének középpontját kétségtelenül Isten Igéjének közös hallgatása, megbeszélése és értelmezése alkotja. A zsinat óta Latin-Amerikában az evangéliumot egyre ritkábban prédikálják föntről a szószékről, hanem inkább a hívek közösen olvassák azt. A közös szentírásolvasás jelentősége olyan nagy, hogy viszonylag hamar saját hivatal jött létre ápolására, tudniillik a "delegado de la palabra"-é, Isten Igéjének megbízottjáé., melyet nők ugyanúgy elláthatnak, mint férfiak.

Amennyire pozitívnak kell értékelnünk ezt a fejlődést, annyira kevéssé tekinthetünk el az érem másik oldalától, mégpedig attól, hogy Latin-Amerikához hasonlóan más kontinensek alsó társadalmi osztályaiban élő hívek egyre nagyobb része számára a rendszeres közös eucharisztia-ünnep kivételes eseménynyé válik, és pedig semmiképpen sem alapvetően hanyagság, hanem egyedül az egyre növekvő paphiány miatt. Így a katolikus közösségek szakramentális sajátsága egyre inkább háttérbe szorul. Egy az ember minden érzékére ható, szimbólumokban gesztusokban gazdag, ünnepélyes, más szentségekkel és szentelményekkel körbevett eucharisztia-ünnep, amely tapasztalati síkon összeköthetné a hitet az élettel, az Ige asztalával való egységben, vélhetőleg a leghatékonyabb védelmet nyújthatná a Latin-Amerika szegényeit fenyegető fundamentalista szekták nagyarányú térhódításával szemben.

A bázisközösségekből olyan hatékony önszerveződés fejlődik ki, melynek célja az emberhez méltatlan állapotok erőszakmentes megváltoztatása. A bázisközösségekben meg akarják szüntetni a politikai érdektelenséget anélkül, hogy egy politikai, az evangéliumtól idegen aktivizmus csapdájába esnének. Minden eddiginél nagyobb szükség van az egyház és a keresztény világiak segítségére ahhoz, hogy az elnyomottaknak ezt az önsegélyezési tevékenységét az államhatalmi szervek ne fojtsák el. Ez a konkrét példa is rámutat arra, milyen fontos szerepet töltenek be a világiak az egyházban.

(Fordította: Bitter Ákos)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu