Ki ne ismerné nagyapjának, dédapjának a nevét? Azonban ha azok szüleiről, nagyszüleiről kérdeznek minket, csak hallgatunk, mert semmit vagy csak nagyon keveset tudunk róluk. Vannak olyan családok, ahol viszont az a természetes, hogy őseiket tíz — tizenkét emberöltőn keresztül meg tudják nevezni, mivel családtörténetük egybeforrt nemzetünk történelmével. Bánffy Miklós, aki már ötven éve nincs közöttünk, ilyen családból származott, őseit az Árpád-korig vissza tudta vezetni. Erdély egyik leggazdagabb mágnás családjában született 1873-ban Kolozsvárott. Rendkívül színes, fordulatos élete volt. A tanuláshoz, művészetekhez való vonzódása, gazdagsága lehetővé tette számára, hogy sok mindent magas színvonalon elsajátítson, hasznosítson. Jogi végzettséget szerzett, több idegen nyelvet beszélt magas színvonalon, kiválóan játszott néhány hangszeren, és mestere, Székely Bertalan a festészet világába vezette a fiatal grófot.

Kezdetben származása irányította sorsát. Képviselő, majd Kolozsvár és Kolozs megye főispánja volt. Irodalmi vonzódása a színházhoz irányította Bánffyt. Több darabját nagy sikerrel játszották a fővárosban, és 1912-ben ő lett a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa. Bánffy igazgatása alatt kerültek színpadra Bartók művei, sőt mint képzőművész maga készítette a díszletet is. 1916-ban a koronázás kormánybiztosa. Az ünnepség azonban balul végződött: Bánffy pacifista szelleme és igazságérzete nem viselte volna el a véres háború idején a szeplőtlen pompát, így az ünnepi menetbe a frontról jött rokkant katonákat is beállította. Látszólag karrierje ketté törött, visszavonult, portréfestészettel foglalkozott, de a forradalom alatt Károlyi Mihály támogatója, majd 1921-ben Bethlen külügyminisztere lett.

1926-ban visszatért Erdélybe, hogy tehetségével a romániai magyarság ügyét szolgálja. A megbékélés jeleként felvette a román állampolgárságot, az erdélyi irodalmi élet egyik fő szervezője lett. Kisbán Miklós néven gyakran publikált, Ő volt az Erdélyi Helikon főszerkesztője 1944-ig. Bonchidai kastélyában volt szellemi műhelye, itt írta nagy regényét az Erdélyi történet című trilógiát, amely az arisztokrácia válságát mutatta be. 1944-ben ő járt közben azért, hogy a menekülő németek és az érkező oroszok ne pusztítsák el Kolozsvárt. A szülőváros megmenekült, bonchidai kastélyát viszont SS-esek gyújtották fel, elrabolva könyvtárát, értékeit. A háború után sorsa sanyarú lett, és így Bánffy Miklós, aki századunk jelentős történelmi, irodalmi személyisége, akinek nevét a képzőművészet és zenetörténet egyaránt méltatja, visszatérve Magyarországra nagy szegénységben halt meg 1950-ben Budapesten.

Géczy Árpád