A vitatott IX. Piusz pápa

Az 1792-ben született, 1846-ban pápává választott és 1878-ban elhunyt IX. Piusz pápa boldoggá avatása — mint tudjuk — vitákat, ellenvetéseket váltott ki. E rövid cikkben nem térünk ki erre a vitára, híreinkből a fontosabb érveket már korábban megismerhették olvasóink. Természetesen arra sincs módunk, hogy részletesen megrajzoljuk e hosszú, 32 éves pápaság eseményekben gazdag történetét. Csak nagy vonásokkal idézzük fel az új boldog személyét és életművét.

A vele egy napon boldoggá avatott XXIII. János pápa ezt írta 1959 decemberében naplójába: „Gyakran gondolok IX. Piuszra, szent és híres emlékezetére. Szeretném méltón követni áldozattal teli életének példáját és szentté avatását is megérni.” Ez a két mondat indokolta, hogy ugyanazon a napon avassa boldoggá II. János Pál e két nagy elődjét.

IX. Piusz pápa, polgári nevén Giovanni Maria Mastai Ferretti, az itáliai Senigalliában született. A kistermetű, dús szőke hajú, élénk fekete szemű, zengő hangú, de nem teljesen egészséges főpap megválasztásakor nemcsak a katolikus egyház pápája, de az akkor még létező Egyházi Állam uralkodója is lett, s mint ilyen, fontos tényező az európai politikában. Elődjéhez képest különösen reformbarát, szociális beállítottságú emberként üdvözölték világszerte. Az Egyházi Állam szegényeinek nagyvonalú segélyt juttatott, miközben a pápai udvar kiadásait csökkentette. Küzdött a nepotizmus (a rokonság érvényesülésének támogatása) ellen. Megindította a vasúthálózat építését. Munkásegyesületeket engedélyezett. Egyházi vonatkozásban támogatta a missziókat, kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, Szent Józsefet az Anyaszentegyház védőszentjévé nyilvánította.

Az egységes Itáliáért kibontakozó küzdelem ellenállást váltott ki a pápában. Nemcsak az elődök örökségét feladni látszik mindig lehetetlennek, de a pápaság függetlensége is veszélybe került. Az is elidegenítő tényezőként hatott, hogy az Italia Unitá mozgalom számos vezetője egyház- és vallásellenes beállítottságú volt.

IX. Piusz a kor eszmei tévedéseit foglalta össze és ítélte el az 1864-ben kiadott Syllabusban (jegyzékben). Mintegy nyolcvan tételt sorolt fel, mindenekelőtt azokat, amelyek a természetes világról kívántak az egyházi tanítástól eltérő magyarázatot adni. Elítélte a panteizmust (a személyes Isten tagadását), a csak anyagi valóságot elismerni akaró naturalizmust, és mind az abszolút, mind a mérsékelt racionalizmust. Elítélt a társadalmi életben érvényesülni kívánó minden „egyházpótlékot” is. Az egyház természetére és jogaira vonatkozó és az állam természetéről szóló helytelen nézeteket is. Ne felejtsük el, hogy a különböző eszmék megítélésében természetes és érthető az egyházi álláspont változása, fejlődése. Nem arról van szó, hogy az egyház ma így, holnap úgy ítéli meg a szellemi irányokat, mintegy a világ divatjait követve.

Egy példa sok mindent érthetővé tesz e téren. A vallásszabadságot korábban úgy közelítették meg, hogy Istenre és a vallásra vonatkozóan csak egy igazság van, a kinyilatkoztatásban. Minden más tévedés. A tévedés terjesztése pedig az emberek és a társadalom kárára van, következésképp nem engedhető meg. Ez ma is igaz, csakhogy ma (a II. vatikáni zsinat szellemében) másként közelítjük meg a kérdést. Az embernek joga van keresni az Istenre és vallásra vonatkozó igazságot, s e közben természetesen tévedhet is. Ugyanakkor minden ember joga, hogy az általa felismert igazságot — vagy akár csak vélt igazságot — megvallja. Ez a példa segít megérteni sok (nem tévedhetetlen) egyházi megnyilatkozást, amelyen már az egyház is túllépett, mert más megközelítésben látja.

Egyetemes zsinat összehívásának gondolatával IX. Piusz pápasága kezdetétől foglalkozott. Ennek előkészítése 1862 óta folyt, végül 1868-ban összehívta 1869-re az I. vatikáni zsinatot, a 20. egyetemes zsinatot. A keresztény egység ügyének mai állását ismerve furcsának tűnik, hogy akkor a katolikus egyházba való visszatérésre szólította fel a nemkatolikus keresztényeket és az összes résztvevő 767 személy volt. A zsinatról Ijjas Antal írta: „Az volt a legkülönösebb, hogy az a pápaság, amelynek világi hatalma alatt már rengett a föld, ...amely védtelenül, fegyverek nélkül állott szemben az államhatalmasságokkal, engedelmes gyermekként látta maga körül mindazokat az erőket, amelyek alig félszázada még a pápai hatalom ellen dolgoztak.” A pápai tévedhetetlenség dogmájának kérdésében aztán a zsinat két pártra szakadt. A többség pártolta, de a német és osztrák püspökök többsége és néhányan mások ellenezték. Az ellenzék nagy része azonban nem szavazott, így végül mind az 535 jelenlévő zsinati atya megszavazta a dogmát. De a zsinat ezzel félbe is szakadt, mert katonai támadás fenyegetett. Az Egyházi Állam megszűnt, az olasz királyság része lett, a pápa önkéntes római „fogságba” vonult. Ez az egyházpolitikai helyzet csak 1929. február 11-én, a lateráni egyezmény megkötésével szűnt meg.

IX. Piusz 86 évesen, mégis hirtelen halt meg. Sírja a római Szent Lőrinc-templomban van. A kőlapon csak ez áll: „IX. Piusz. Imádkozzatok érte!”

Második utóda, Szent X. Piusz pápa indította el boldoggá avatási ügyét 1907-ben.

Úgy tűnik, XXIII. János rokonszenvét különösen sok elviselt szenvedése és egyetemes zsinatot összehívó eltökéltsége keltette fel — naplójegyzete szerint.

R. P.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu