A magyar egyház számvetése

Megjelent az új katolikus névtár

Mindent kezdet nehéz, így az újrakezdés is. Számtalan gonddal küszködő egyházunk egyik problémája a pontos, naprakész és hozzáférhető adatok hiánya vagy elégtelensége. Ezért is késlekedett a pünkösdre beharangozott, és csak augusztus 20-ára megjelent Országos Katolikus Névtár. E késedelem azonban semmit nem von le a valóban hézagpótló, több mint 700 oldalas munka értékéből.

Az egyházban ősi hagyomány az évkönyvek készítése: az időről időre való számvetés, amely az illetékesek és az érdeklődők számára nagy segítséget jelent. Püspöknek, papnak, újságírónak, történésznek, és még sokaknak. Az egyházi névtárak — régiesen schematizmusok — „anyja és feje” (mint a templomoknak a lateráni bazilika) a közel másfél száz éve minden esztendőben megjelenő vatikáni Annuario Pontificio, vagyis a pápai évkönyv. Ez a világegyház központi intézményeit, s a világ több mint kétezer egyházmegyéjét, püspökeit, szerzetesrendjeit mutatja be, mintegy két és fél ezer oldalon. Ennek a könyvnek a „gyermekei” az egyházmegyei és az egy-egy ország egyházának egészét bemutató névtárak.

A kommunizmus idején rendszertelenül és nem egységes elvek alapján készültek az egyházmegyei kiadványok, országos pedig mindössze egyszer, Lékai László bíboros aranymiséje alkalmából, 1984-ben. Tizenhat évet kellett tehát várnunk, hogy az újabb összegzést kézbe vehessük.

Egy ilyen könyv összeállítása — amint a gyakorlat mutatja — igen nehéz. De a számítógépes nyilvántartás korában talán csak először. Ugyanis ha már egyszer a szerkezete megvan egy ilyen könyvnek, a változások folyamatos regisztrálásával immár egyszerűbb lesz sűrűbben, remélhetőleg évente megjelentetni. Jó volna, ha ez a kiadvány valóban évkönyvvé válhatna nálunk is, mint más országokban. Ez ugyanis nem luxus, hanem munkaeszköz.

Vannak erényei, újdonságai a névtárnak — de apró fogyatékosságai is. Erénye, hogy van és jól áttekinthető, hogy a tizenkét magyar egyházmegye és a Pannonhalmi Területi Apátság, a Miskolci Görög Katolikus Exarchátus és a Tábori Püspökség intézményeit, területi beosztását, papságát egységes szempontok alapján ismerteti, hogy a külföldi (nyugati) magyar lelkipásztorok adatait is közli. Újdonság továbbá, hogy külön fejezetben védőszentek szerint is csoportosította az ország összes templomát, és hogy térképeket mellékel az egyes egyházmegyékről. Külön fejezet ismerteti a bíborosi kollégium tagjainak adatait és a Római Kúria intézményeit.

Hiányossága, hogy a szerzetesrendek teljesen kimaradtak a névtárból. Továbbá, hogy az egyes plébániáknál nincsenek adatok sem a hívek, sem az összlakosság számáról. A templombúcsúk időpontja sem szerepel. Nincsenek továbbá összesített országos adatok a papság, a miséző helyek és a hívek számáról. Így például olyan fontos adatot is csak hosszas számolgatás után lehet megtudni a könyvből, hogy hány egyházmegyés papja van a magyar egyháznak. Egyházegyénként ugyan ismerteti az Annuario Pontificióban szereplő adatokat az egyházmegye nagyságáról, az összlakosságról, a katolikusok, a plébániák, az egyéb templomok, a papság, az állandó diakónusok és a keresztelések számáról, de ezek nyilvánvalóan korábbi, ma már nem egészen pontos adatok. Így például az Annuario Pontificióból átvett esztergom-budapesti papi létszám, vagy a kalocsai is tízzel nagyobb, mint az a szám, amelyet könyv más részében a szentelések szerinti felsorolások összesítéséből kaphatunk. Kár, hogy a főbb címek és alcímek, intézmények neve nincs feltüntetve latinul. (Az 1984-es schematizmusban így volt.) Nyelvünket ugyanis a világegyház más tájain nemigen ismerik, de egyházunk őket is érdekelheti. S még egy észrevétel: minden egyházmegyei részben szerepel egy külön névsor, amely az egyházmegyében szolgálatot teljesítő papok, szerzetesek és világiak listáját tartalmazza. Itt nem világos, hogy milyen kritériumok alapján kerültek be a világiak, hiszen például a plébániánkon szolgálatot teljesítő karnagy (főállású), vagy civil hitoktató (önkéntes) nincs köztük. Hiányzik továbbá a püspökök szentelési családfája.

Átböngészve a vaskos kötetet, az is érdekelt, hogy ki az ország szentelés szerint legidősebb papja. Ha nem kerülte el valaki a figyelmemet, az ország legrégibben szentelt papjai a fehérvári Furtner Mátyás (1929) a kaposvári Tomozer Lajos (1929) és a pécsi egyházmegyés Fauerbach Péter (1931). Remélem, jó egészségben találja őket ez a könyvismertetés.

A templomtitulusok csoportosításának érdekessége, hogy a közismert, gyakori védőszentek mellett hatvannégy olyan templomunk és kápolnánk van, amelynek nincs testvértemploma, vagyis hazánkban egyedül hirdeti egy-egy szent dicsőségét. Ami viszont meglepett, hogy olyan közismert szentek, mint Szent Klára (Szarvason) vagy Boldog Gizella (Marcali) is csak egy templom patrónája hazánkban, és az is, hogy a nagy teológus, Szent Ágoston vagy Aquinói Tamás tiszteletére szentelt templom nincs az országban.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu