Tiszteljük erényeiket, kövessük példájukat

XXIII. János és IX. Piusz boldoggá avatása

II. János Pál pápa szeptember 3-án boldoggá avatta két elődjét, IX. Piuszt és XXIII. Jánost, valamint Tommaso Reggio püspököt, Joseph Chaminade rendalapítót és Columba Marmion bencés apátot. Az ünnepi szentmisén részt vettek az új boldogok rokonai és az a szerzetesnővér, aki XXIII. János pápához intézett imája közbenjárására gyógyult meg, és aki — idős kora ellenére — ma is egészségesen végzi betegápolói rendi munkáját.

A boldogok képei díszítik a Szent Péter-bazilika homlokzatát
(Fotó: Bókay)

A boldoggá avatási formula felolvasásával II. János Pál pápa megállapította, hogy tanúságtevő életükben hősies példát mutattak a keresztény erényekről, közbenjárásukra csodás gyógyulások történtek és most az oltár dicsőségére emelve méltónak bizonyultak arra, hogy a hívek hozzájuk fohászkodjanak, közbenjárásukat kérve.

Bolíviai apácák ünneplik kórházuk névadóját: XXIII. János pápát

Öt különböző személyiség, mindegyik a maga alkatával, sajátos küldetésével és mégis a szentség utáni közös vágyakozásával — kezdte homíliáját a Szentatya. A szentséget a történelemben éli meg az ember és egyetlen szent sem vonhatja ki magát saját emberi korlátai és feltételei közül. Az egyház, amikor egyik fiát boldoggá avatja, akkor nem az ő tetteinek történelmi döntéseit ünnepli, hanem példájuk követésére, erényeinek tiszteletére és az azokban rejlő isteni kegyelem dicséretére utal.

A pápa e bevezető gondolatával jelezte: a politikai öszszefüggéseken túl, lelkileg és kegyelmileg értelmezi az öt boldog életpéldáját. IX. Piuszról e méltató szavakat mondta: „Korának viharos eseményei között a kinyilatkoztatott igazság megváltozhatatlan letéteményéhez való feltétlen ragaszkodás példája volt. Szolgálati kötelezettségeihez minden körülmények között hűséges maradt, és mindig elsőbbséget tudott adni Istennek és a lelki értékeknek. Hosszú pápasága valóban nem volt könnyű, és nem keveset kellett szenvednie az evangélium küldetésének betöltésében. Nagyon szerették, de gyűlölték is és meg is rágalmazták. Ám éppen ezen ellentmondások közepette ragyogott fel erényeinek fénye: hosszúra nyúlt gyötrelmei megedzették az isteni Gondviselésbe vetett bizalmát, kinek az emberi események feletti uralmában sohasem kételkedett. Ebből született IX. Piusz derűs lelkülete ellenséges személyek megannyi megnemértésével és támadásaival szemben. Szívesen mondotta környezetének: Az emberi ügyekben meg kell elégedni azzal, hogy megteszszük a legjobbat, amit tudunk, egyébként pedig a Gondviselésre kell hagyatkoznunk, amely begyógyítja az ember hibáit és elégtelenségeit.”

Éppen a Gondviselésbe vetett reményéből táplálkozva hívta egybe az I. vatikáni zsinatot, mely a tanítóhivatal tekintélyével tisztázta a korabeli vitás hitbeli és erkölcsi kérdéseket, miközben kinyilvánította a hit és az értelem között fennálló harmóniát. Felidézte a „jó pápa” alakját: mosolygó arcának és az egész világot magához ölelő nyitott karjainak képét mindenki megőrzi. Hány és hány embert nyert meg lelke egyszerűségével, melyhez az emberek és a dolgok mélységes tapasztalata társult! Az általa hozott szélfuvallat bizonyára nem a tanítást illette, hanem annak kifejezésmódját: új volt a stílusa a beszédben, a cselekvésben, új a rokonszenvvel teli lénye, mellyel az egyszerű emberekhez és a Föld hatalmasságaihoz közeledett. „Ezzel a lelkülettel hirdette meg a II. vatikáni zsinatot, mellyel az egyháztörténelem új fejezetét nyitotta meg. A zsinat valóban prófétai megérzése volt ennek az idős pápának, amely megannyi nehézség között a kereszténység és az emberiség reményének új korszakát nyitotta meg.”

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu