|
|
(ezerötszáz gyors)
Aranylánc és ezüsttallér
Korunk hősei megérkeznek az ifjúsági táborba — gyereklátogatóba.
A jóindulattal akár még fiatalnak is mondható anyuka dús illatfelhőbe és csipőcsontig felsliccelt szoknyába öltözötten. Mintha maga is érezné, nem egészen helyénvaló ez itt, próbálja összefogni a szoknya szétnyíló szárnyait. A kamaszfiúk zavartan vagy szemtelenül vigyorognak. Apuka színes rövidnadrágban és pólóban, hóna alatt tömött autóstáska, a gatya korcába akasztva a legújabb tévéreklámokban hirdetett mobiltelefon. Pecsétgyűrűs ujján slusszkulcs pörög, napszemüvege a homlokán, nyakában ujjnyi vastag aranylánc. Lassan előkerül a gyerek, vékony dongájú, tízéves forma, szemüveges fiúcska, zavartan pislog a szüleire és társai felé, anyuka igazgatja rajta az elkoszolódott atlétatrikót, „hogy nézel ki, kisfiam?”, közben elengedi a szoknyáját, de a lenge, nyári szél nem engedi el, anyuka félhangosan az életet minősíti a rossz erkölcsű nőkre vonatkoztatható tömör kifejezéssel, „az embernek adni kell magára”. A szülők érdeklődnek, jól érzi-e magát, hagyják-e játszani őt az új, tenyérnyi kis elektromos játékszerével, „ne add oda senkinek, mert ellopják!”, kérdezik, kimegy-e mindennap a közeli üzletbe, hogy megvegye a jégkrémjét, „ha elfogy a pénzed, csak küldjél esemest és majd hozunk”, a gyerek behúzott nyakkal áll, az elsuhanó kölykök irigyen és furcsállkodón néznek rájuk, ők meg állnak az örvénylő gyereksereg közepén, apuka krákogni kezd, és kiejt valamit a szájából, ott csillog a földön, mint valami kerek ezüstös tallér. Apuka rá se hederít, a gazdag emberek nagyvonalúságával: van még neki ilyen bőven. Gazdag ember: aranylánc és ezüsttallér. Vajon fölismerik-e benne a gyerekek korunk hősét? Ha igen, nincs min csodálkozni. Ha nem: még lehet reménykedni.
Kipke Tamás
|
