Bárány Tamás

Karambol

Szakikám, drága főnököm, szeretnék két hét rendkívüli szabit. Lehet fizetés nélküli is. Csak holnaptól már ne kelljen beülnöm a kormány mellé. Egyszerűen nem bírnám.

Tegnap volt egy esetem... Na! Hát tudod, azt, amíg élek... Megyek abban a tébolyult belvárosi forgalomban, igyekszem a legközelebbi állomáshoz. Ez úgy három óra tájt lehetett, már nem sokkal a váltás előtt. Ördög vinné, nagyon dühös voltam. Délben kivitt egy pasas Pesterzsébetre, és ott rohadtam, a polgármesteri hivatal közelében vagy másfél órát, na persze suska nélkül.

De végre mégiscsak behoznak, az utast kiteszem az egyik banknál, és hajtok a legközelebbi stand felé. És képzeld, az egyik kanyar után egy hatökör, épp az orrom előtt, lelép a járdáról! Lógó fejjel baktat, majd hirtelen gondol egyet, illetve nem gondol semmit, körül se néz, csak lép le az úttestre. Esküszöm, öregem, ha nem én ülök a volánnál, a huszonkét éves múltammal, az egymillió balesetmentes kilométeremmel, hát a pasas ma már alulról szagolja az ibolyát! És még csak a hajam szála se görbül, mert ha van féktávon belüli gázolás — hát ez aztán igazán az lett volna!

De huszonkét év alatt az ember sok mindent megtanul, és szinte együtt lélegzik a kocsijával. Nekem például a fülemben vagy valahol a fülem megett van egy radarkészülékem, ott érzem a veszélyt. Mint most is: a pacák még csak a lábát emeli, hogy lelép a járdáról — én már vágom félre a kormányt, és taposok bele a fékbe. Szerencsére nem jön mögöttem senki, mert az lett volna csak a mutatvány, ahogy ott összekócolódunk!

A szerencsétlen persze megrémül a féksivítástól, hatalmasat ugrik, akkorát, hogy helyezést kaphatna vele az olimpián, és bele egyenesen a kocsimba! A fék már levette a tempómat, így aztán tragédia helyett csak bohóctréfa lett a dologból. Az ürge nekem vágódik, a kocsi erélyesen viszszalöki — és annak rendje és módja szerint a fenekére ül. De már pattan is föl, porolja a ruháját, és gügyén forgatja fejét, hogy vele most vajon mi történt.

Látva, hogy nem esett komoly baja, én persze továbbhajtok, és beállok szépen a legközelebbi droszthoz. De gondolhatod, egy merő víz vagyok, még a kezem is remeg. Szerencsére van előttem három másik kocsi, hát legalább egy kissé kifújom magam a nagy izgalom után. No, a kocsik lassan elfogynak előlem, és egyszer csak ott állok elsőnek a zsinórban. Ekkor nyílik az ajtó, és bevágódik mellém egy utas. Megadja a címet, én bólintok és elindulunk.

Szótlanul óvakodunk ki a belvárosi nyüzsgésből, csak az Andrássy úton szólal meg az utas, a legfölső elismerés hangján:

Szép óvatosan vezet... Hanem tudja, a kollégái! Nincs egy félórája, hogy egy ostoba sofőr majdnem halálra gázolt! Ha nem vagyok olyan óvatos és előrelátó, most már a hullakocsi fuvarozna, nem a maga taxija!

Ránézek a palira, és megint elönt a víz. Ez az! lelkemre mondom, ez az az őstulok!

Hol történt, tessék mondani?

A Semmelweis utcában. A maga vállalatától volt az a kocsi is. Hát hallja, maguknál is jobban megnézhetnék, kiket-miket engednek odaülni a volán mellé!

Nem szóltam persze semmit, de a gyomrom úgy reszketett, hogy szinte öklendeznem kellett. A pasas valahol a Hősök tere környékén lakik, kivittem, letettem, mentem váltani. Szerencsére eléggé közel volt a váltás, mert messzire már nem is tudtam volna eljutni, annyira rázott a hideg. Hazamentem, mindjárt ledőltem. Sosem iszom, tudod, de most bizony bevágtam három kupica cseresznyét.

Éjjel aztán alig jött álom a szememre. Hajnal felé végre elaludtam, de egész idő alatt hánykolódtam. Reggel azzal keltett a feleségem, hogy mi van velem: álmomban hangosan beszéltem, és egész idő alatt hosszú részeket idéztem szó szerint a Kreszből.

Két hetet, drága szakikám! Muszáj. Ha most viszszaültetsz a volánhoz, tuti, hogy a huszonkét balesetmentes évem után megcsinálom az első komoly karambolt!

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu