Utazás a Meteórák kolostoraihoz (is)

Részlet egy gimnáziumi osztályfőnök leveléből

Kedves P. J.!

Frissen érettségizett osztályommal a felvételik gyönyörűséges gyötrelmei-örömei után idén ellátogattunk Görögországba. Túránk eredeti célja Horvátország volt. Azonban az út túl drágának bizonyult, és akkor... Jött a hír: Menjünk Görögországba sokkal kevesebbért. A lelkesedés óriási volt.

A Metamorfoszisz kolostor

Amikor megérkeztünk görögországi lakhelyünkre öröm volt látni a gyerekek boldogságát a tengerparton, ahonnan rá lehetett látni az Oliümposzra.

Egy alapítvány támogatásának köszönhetően eljuthattunk a Meteórák kolostoraihoz is. Előbb megálltunk egy ikonfestő műhelynél. A fogadtatás igazán szívélyes volt, frissítővel, itallal kínáltak. Láttunk sok olyan képet is, amit ott másolnak eredeti, régi alkotásokról. Mondják, az ikonfestő szerzetes elmélkedett és böjtölt, mielőtt elkezdte munkáját. A festés maga pedig egyfajta kontempláció volt. De vajon elmélkednek-e, akik ezeket a képeket festik... Nem fedi el az üzlet itt is a lényeget? Miért nincs külön üzlete ezeknek a szentképeknek, miért kell a turistagiccsekkel együtt árulni őket? Persze ez mindenütt — nálunk is — így van. Ahogy egyszer egy barátom mondta taizéi utazása után: „fröccsöntött, világító szent család” — ez az üzlet! Hát igen, a Meteóráknál pedig a magyarok kedvezményt kapnak, és Szent István királyról festett ikont(!) kínálnak az üzletben.

A Meteórák látványa egyébként a természet és az emberi munka közös csodája. Ezen a területen már a XI. században éltek szerzetesek. 21 kolostor épült fel a sziklákon. Ma hat épületben vannak csak, ezeket lehet meglátogatni. A többi — 15 — üresen pusztul. A szerzetesek itt mind a mai napig szigorú életmódot folytatnak, külön világban élnek, noha ma már nemcsak a csörlős szerkezettel felhúzott hálókon keresztül lehet közlekedni. (Minden turistának elmesélik bizonyára, hogy korábban a köteleket csak akkor cserélték, ha elszakadtak, s ha ez éppen akkor történt, amikor egy szerzetes ereszkedett le-vagy felfelé, akkor Isten akaratának tekintették lezuhanását.) Az itt élő szerzetesek napját ugyanúgy az ima, a munka és a régi könyvek tanulmányozása tölti ki mint évszázadokkal ezelőtt. Céljuk, az Istennel való misztikus társalgás.

Két kolostorban jártunk; az ún. Nagy Meteóra vagy más nevén Metamorfozisz kolostorban és a Russzanu kolostorban. Előbbi a legmagasabban fekvő az összes épület közül. Itt élt a legnagyobb szerzetesi közösség a középkorban. Utóbbiban ma apácák élnek. A látogatók hosszú lépcsőkön keresztül sétálhatnak fel a sziklák tetejére; belépéskor kötelező a fedett váll, hosszú nadrág a férfiaknak, és legalább a térdet takaró szoknya a nőknek.

A szerzetesek azért vonultak el egykoron és ma is, mert valóban elzártan és csak Istennek szentelt életet akartak élni. Kívülről nézve a Meteóra kolostorok csodája inkább csak turistalátványosság. Pont a lényeget nem látjuk, de nem is láthatjuk. Ott a helyszínen egy soknyelvű turistainvázióban keveset érezhetünk meg a lelkiségből. Amit érzékelünk, az a hely szépsége, a csoda, meg az, hogy hogyan jutott eszébe az első szerzetesnek, hogy oda felmenjen valamikor a középkorban...

Nemde furcsa, kifordított világunkról beszél az is, hogy turistalátványosság lett mindebből, kedves P. J.? Te mit gondolsz? Megállunk egy-két órára, felkaptatunk, és fényképezünk... A mi világunk és a szerzetesek világa nem találkozik egymással. Az ellentétet nyilván nem lehet feloldani. De talán szembesülhetünk azzal is, hogy az Istennek szentelt elzárt élet nem a régmúlt idők avult meséje, hanem — ha csak kevesek számára is — megélt, tiszta valóság. És akkor talán igaza lesz a tájékoztató füzetecske rossz, de kedves magyarsággal megírt bevezetőjének: „...a látogató néma extázisba esik, és úgy érzi, szárnyai nőnek és csak egy lépés választja el a mennyországtól.” Azt hiszem, Te is erre gondoltál, amikor kérted, vigyünk magunkkal...

De most már ez is csak múlt; egy hete, hogy hazaérkeztünk.

Tudod, kedves P. J. néha magam sem hiszem hogy mindez megtörtént. Ez a négy év RÓLUK szólt. Ahogy Te mondtad-kérdezted sokszor, hogy ŐK mit mondanak, vagy NEKIK mi a véleményük, mondom most én, hogy RÓLUK. Két fiú kétórás „filmet” készített az osztályról. Most majd ezt az utunkat is feldolgozzák. Kedves P. J., ha elkészül, Neked is küldünk egy példányt.

Tudod — azt hiszem — ŐK is tudják, hogy ennek az útnak is az a legnagyobb értéke, hogy együtt voltunk. Hiányoztak néhányan: Ő aki beteg, Ő, aki „rosszaságai” miatt nem jött el, Ő, aki inkább a családdal ment, Ő, aki cserkészfeladatainak tett eleget, Ő, akit barátjával nem engedtek el, Ő, aki kimaradt áprilisban. Hiányoztak mind nekünk harmincunknak, akik mindez láttuk, de ahogy a rész képviseli az egészet, velünk voltak, mert az osztály volt ott, az osztály látta mindezt és az osztály, amely azt tervezi, hogy jövő nyáron menjünk újra együtt Isten segítségével...

Kedves P. J.! Tudom, hogy Számodra a lélek benső történéseit számba venni sokkal fontosabb mint a külső világ. És tudod, ennek a négy évnek most tényleg vége... hát nem furcsa?

— S —

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu