Mária mennybevétele a remény jele

A hagyományos katolikus gondolkodás Mária mennybevételét a Szűzanya kiváltságai között szokta emlegetni. Azt szoktuk mondani, hogy voltak Mária életében olyan „kiváltságok”, illetve kegyelmi adományok (szeplőtelen fogantatás, szűzi anyaság), amelyekkel őt azért ajándékozta meg az Isten, hogy benne az Egyszülött Fiú földi életét előkészítse; és voltak az életében olyanok, amelyek szinte szükségszerűen következtek az ő istenanyaságából. Az utóbbiak között szoktuk emlegetni mennybevételét.

Az igehirdetésben papjaink legtöbbször népszerűsítő formában az ún. illendőségi érvvel igyekeznek érthetővé és elfogadhatóvá tenni ezeket a Máriának adott egyedülálló ajándékokat. A középkor óta elterjedt érvelés szerint „az Isten megtehette, illet, hogy megtegye, tehát meg is tette” (Potuit, decuit, ergo fecit), hogy ezekben a valóban rendkívüli kegyelmi adományokban részesítse a Megváltó édesanyját. Tehát a hívő ember számára nincs abban semmi rendkívüli, hogy Mária földi élete másképpen fejeződött be, mint az embereké.

Teljes mértékben igaz és érthető ez a hagyományos gondolkodásmód, de mégsem szerencsés. A „kiváltságok” gondolata és az „illendőségi érv” már nemigen „hatja meg” a mai embert. Továbbá ha csak Mária istenanyaságára, és az ezzel kapcsolatos kiváltságokra gondolunk, akkor Máriát csak csodálni tudjuk, és nemigen értjük, hogy számunkra miért és hogyan lehetnek fontosak ezek a Máriának adott különleges ajándékok. Túlságosan távolinak és idegennek érezzük mindazt, ami Máriával történt. Szükség van tehát arra, hogy új módon közelítsük meg a mennybevétel dogmáját.

Jobban ki kell például hangsúlyoznunk, hogy Mária mennybevételénél az Isten a főszereplő. Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten az esemény cselekvő alanya. Ő az, aki test szerint is megdicsőíti Máriát, már rögtön földi életpályájának befejezése után. Nem véletlen, hogy éppen ezért Mária mennybevételéről és nem mennybemeneteléről (vö. mint Jézus esetében) szoktunk beszélni. Mária mennybevétetett, vagyis nem saját erejéből jutott oda mint Krisztus, hanem Isten erejéből lehet már most a boldogító színelátás részese. Mária is, mint minden ember az üdvösségét Istennek köszönheti. Ő is a megváltás kegyelméből és Isten jóságából nyerte el élete beteljesedését. Ahogyan Mária földi életének kezdeténél, ugyanúgy befejezésénél is az üdvözítő Isten egyedülálló művének lehetünk tanúi. A mennybevétel Isten szuverén csodatette, aminek jel szerepe is van.

Alois Müller szerint „ezáltal Mária a hívek közössége előtt, mint a remény jele áll, amely nem kirekesztő, hanem példa értékű: ahogyan Isten Máriával cselekedett, úgy cselekszik minden emberrel, aki nem zárkózik el irgalmassága elől.” (Schneider: Dogmatika 193. old.)

Nem lehet tehát távoli, idegen és közömbös számunkra, ami a Boldogságos Szűz Máriával történt. A mennybevétel nem egyedüli és kizárólagos esemény, nem azért történt, hogy azt áhítattal csodáljuk. A Szűzanya mennybevétele ébressze fel bennünk a hitet és a reményt, hogy számunkra is lehetséges a dicsőséggel teli élet, ha a földi életben Mária példája szerint Istennek tetsző módon élünk.

A II. vatikáni zsinat szerint Mária így lett a biztos remény és a vigasztalás jele Isten zarándoknépe számára (LG 68). Ő az eszkatologikus egyház az örök hazában, földi vándorlása végén, amikor az egyház tagjai részesülnek Krisztusnak, a Főnek dicsőségében.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu