Nem jutott csődbe!

Nem értünk egyet Dobszay Lászlóval, aki azt állítja, hogy csődbe jutott a liturgikus reform. Mostanában gyakran halljuk azt a kijelentést, hogy egy vállalat csődbe ment, de a liturgikus reform csődjéről egyházi körökben még senki sem mert nyilatkozni, még akkor sem, ha látjuk, hogy a liturgikus reform még nem érte el teljesen a célját.

A miértre adott válasszal sem érthetünk teljesen egyet, bár a szerző kijelentéseiben vannak jó meglátások. Megdöbbentő magabiztosság és túlzott leegyszerűsítés az, amely úgy gondolja, hogy három konkrét oka van a II. vatikáni zsinat által remélt liturgikus megújulás elmaradásának; és kissé rossz indulatúnak tűnik a szerző, amikor azt sejteti, hogy valakik felelősek azért, hogy a naturalizmus, a szubjektivizmus és a partikularizmus „kórokozóit” beengedték „az egyház legfőbb tápláló és védelmező életközpontjába”.

Szerény véleményünk szerint a liturgia jelenlegi betegségeit nem is olyan könnyű diagnosztizálni. Nemcsak három, hanem jóval több oka is van az állítólagos „csődnek”. A szerző által említett okoknál sokkal mélyebbeket és alapvetőbbeket is meg lehetne említeni. Miklósházy Attila püspök egyik tanulmányában például a következő hármat említi: 1. elvesztettük a misztérium iránti érzéket; 2. elvesztettük a liturgikus szimbólumok iránti érzéket; 3. hiányzanak templomainkból az igazi liturgikus közösségek (vö. Benedicamus Domino, 9-13. old.).

A neves szerző is tudja, hogy nem fejeződött be még teljesen a liturgia zsinat utáni megújulása. Valójában a II. vatikáni zsinat csak a reform alapelveit jelölte ki, és lehetőségeket mutatott ezek megvalósítására. Nem a reform mondott csődöt — mint ahogy azt a szerző kinyilatkoztatja — hanem a helyi egyházak, amelyek külső és belső okokból kifolyólag még nem tudták kellőképpen ránevelni a híveket az egészséges, helyes liturgikus lelkiségre!

Az egyház élete talán mindig a liturgiában nyilvánul meg legjobban. Bármiféle probléma van az egyházban, a liturgiában is rögtön látjuk. Márpedig vannak bőven problémák abban a nyugati társadalomban és az egyházban is, ahol a liturgikus reformot meg kellene valósítani. A legfontosabb: megfogyatkozott az emberekben a hit. A liturgia pedig feltételezi a hitet, a szentségek a hit szentségei. Nem tud igazán liturgiát ünnepelni, aki nem hisz Krisztusban, az ő megtestesülésében, annak minden következményével együtt. Nem ünnepelheti igazán a liturgiát az, aki nem hisz az egyházban, mert hiszen a liturgia az egyház cselekménye. Mert ezek a lényeges feltételei az igazi liturgikus ünneplésnek, és csak akkor lehet igazán liturgiáról beszélni, ha mindez megvan bennünk.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu