Uj Ember

2000. augusztus 13.
LVI. évf. 33. (2716.)

Szervatiusz Tibor:
Szent István Felajánlása

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Az idő kapujában
Gyerekmesék
Jelenpor
Görbe vagy egyenes?
Szó szót követ
Élő egyház
Életvédő amerikai püspök Magyarországon
Törvények és intelmek
A szent magyar királyi család oltalmába
Az Olvasó írja
Élő egyház
Új orgonák épülnek Terézvárosban
A magyar egyházzene központja lesz?
"Jegyzetek" a liturgiáról
Debrecen-Nyíregyháza
Vannak még csillagok
Családok szentélye
Dispozíciók
Kúltúra
Mérgek
Korokon átívelő plasztika
Versek
Karambol
Lukács Tibor képi álmai
Ifjúság
Utazás a Meteórák kolostoraihoz (is)
Részlet egy gimnáziumi osztályfőnök leveléből
A Humán Genom Program II. rész
Két ősi kő a Dormitio-templom tornyában
Mozaik
Drámai emlékezés
Bocskai-díjasok
Aranylánc és ezüsttallér
Rejtvény
.

 

Korokon átívelő plasztika

A Siófokkal szomszédos Balatonszabadi községben 1932-ben született Veszprémi Imre szobrászművész, akinek művészete szinte együtt lélegzik a magyar szobrászat utóbbi évtizedekben kialakult változásaival. Mesterének Szabó Ivánnak útmutatásával a tarsolyában lépett ki a Képzőművészeti Főiskoláról.

Veszprémi a stilizálásnak azt a módját keresi, hogy modern értelemben vett szoborjellé tömörítse mondanivalóját. Ennek a törekvésnek jellegzetes példája az ember összekulcsolt kezeiből kialakított jól ismert motívuma. A kézfej az általa egyénített első olyan jel-forrás, mellyel később gazdagon tudott élni. Az Anyaság, a Szerelmesek című szobrában jelent meg a kéz, az összekulcsolt ujjak nyomán kialakuló formarendszer, amely sokáig megjelölte Veszprémi útját, formai lehetőségeit.

Jelentősen hatottak rá olyan nagy magyar mestereknek életművei, mint Borsos Miklós és Amerigo Tot... Mélyen megérintette őt a dél-angliai Stonehange monumentális kőépítménye, a menhirek lenyűgöző időtlensége. Ebből a rusztikus formavilágból eredeztethető Veszprémi Imre szobrászi nyelvezetének meggyőző monumentalitása.

Ezt követően egy összegező igény következett művészetében, amelyek során egyesítette a két különböző formanyelvet. A 80-as évek végén készült műveiben megjelennek az ember ősi civilizációjának primitív erői és az idő megkérdőjelezhetetlen igazságait fölállító jelkép-oszlopai. Ezzel a korszakával a mediterrán kultúrának hagyományaiba, tehát a Kréta-Mükénei művészet hagyományaiba illeszkedett bele. A 80-as évek végén egy újabb tendencia figyelhető meg Veszprémi Imre műveiben, amikor is elszakadni látszik a klasszikus hagyományoktól, helyesebben egy „megszüntetve megőrző” módon próbál szabadabb formavilágot kialakítani. A Nagy király és a Szerelem ónixból készült művek jelzik, hogy a kötetlenebb formák megfogalmazására törekszik. Látható módon feloldja azt a kötöttséget, amely a korábbi szobrait jellemzi. Feloldja a szimmetrikusságot, a rusztikusságot a felületek érzéki finomságú megmunkálásával. Újdonság nála a kőzet belső szerkezetéből adódó finom rétegződéseknek a lecsiszoltság általi föltárása. Ez is a szenzuális természetű mondanivaló részévé válik.

Veszprémi Imre művészetében olyan szobrászi kultúra jelenik meg, amely az egész európai kultúrát igyekszik összefoglalni, magába szívni és úgy kinyilvánítani, az időtlenség nyelvén megszólaltatni, amely minden ízében kötődik ahhoz a plasztikai kultúrához, amelyet mi is ismerünk, hiszen benne nevelkedtünk. Örkény István fogalmazta meg az 1973-ban készült katalógus előszavát: úgy tekint Veszprémi Imre szobraira, mint régi ismerőseire... Nyilván a régi ismeretség abból adódik, hogy a kultúrában avatottság és jártasság az, ami ezt a közeli rokonságot felkelti Veszprémi Imre szobraiban — amit vele kapcsolatosan Örkény István már több mint húsz évvel ezelőtt papírra vetett.

Veszprémi Imre Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítását június 30-án Keserű Katalin művészettörténész nyitotta meg a Kálmán Imre Múzeumban. A tárlat szeptember 3-ig tart nyitva.

Matyikó Sebestyén József

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu