Élelmes pesti madarak

A napokban a Nyugati pályaudvaron a vonatban ültem és az indulásra vártam. Az ablak előtt, a peronon tucatnyi veréb ugrált. Morzsák után kutattak. Néztem őket, és megint meg kellett állapítanom, mennyivel tisztábbak a falusi verebek. Ezek, szegények a főváros amúgy is szennyezett, az utóbbi napokban még szmoggal is terhelt levegőjében, bárhogy nézem is, bizony piszkosak. De fürgeségben és élelmességben semmivel sem maradnak el vidéki társaik mögött. Most is, amikor valaki üres sörösdobozt hajított a szemétkosárba, hárman nyomban odarepültek. A szélére ültek, és reménykedve belepillantottak. Aztán csalódottan újra a többiekhez röppentek. A forgalmista már fütyült, amikor egyikük nagyobb kenyérdarabkát talált. Felkapta, mire nyomban nagy hajsza kezdődött, mindegyikük magának szerette volna a csemegét. Mi lett a vége, nem tudom, mert a vonat megindult, és a verebek elmaradtak.

De amíg Vác felé döcögtünk, gondolatban visszaszálltam hozzájuk és a szemétgyűjtő kosarakhoz. Téli napokon a Margit-szigeten vagy a Népligetben cinegék, fekete rigók, csuszkák gyakran kutatnak bennük táplálék után. Évekkel ezelőtt egy szarkát láttam, amint éppen beleugrott a sétány szélén álló szeméttartóba. Néhány másodperc múlva újra megjelent, körülpillantott, aztán hosszú farkát megbillentve megint eltűnt benne. Kíváncsi voltam, mi lehet a kosárban, és odamentem. Fél zsömle feküdt benne, amit a madár persze nem tudott kiemelni, csak csipegethetett belőle. Biztonsága viszont megkövetelte, hogy néhány gyorsan lenyelt falat után mindig kiugorjék, és körülnézzen. Segítettem neki, kivettem a zsömlét és a földre tettem. Fordultam egyet a ligetben, és amikor visszatértem, a zsömléből már alig volt valami. Igaz, nem egy, hanem három szarka falatozott belőle jóízűen.

A csókák a téli hónapokban gyakran a rokon vetési varjakhoz csatlakoznak, és a mezőkön keresgélnek. A károgó csapatok felől gyakran hallom jellegzetes "csjek" hangjaikat. Két éve azonban egyikük úgy gondolhatta, egyszerűbb módja is van a táplálékszerzésnek. A Nehru-part Boráros tér felőli sarkánál járva csaknem mindig egy csapat házi galamb társaságában láttam. Azon a helyen rendszeresen etetik a galambokat, és az a néni, aki a kenyérdarabkákat eléjük szórta, valószínűleg észre sem vette, hogy csóka is van közöttük. Pedig elég feltűnően viselkedett. Elsőnek ugrott a legnagyobb kenyérdarabka felé, nem átallotta félrelökni a galambokat, néha még a csőrét is használta. Az éhség nagy úr, és ha eleségről van szó, a madarak számára minden megengedett. Az idei télen is jártam arra, de csak a galambokat láttam, a fekete tollú, nyakoldalán szürke, világoskék szemű madár nem volt velük. Mi történt vele, nem tudom.

A Nehru-partnál maradva, ezen a Duna-szakaszon télidőben mindig látok néhány tőkés récét. A part közelében úszkálnak és várják a jó szerencsét. Nemrég Laura unokámmal sirályokat készültünk etetni, de a partra érve egyet sem láttunk. A tőkések viszont ott voltak, három színes gácsér és egy egyszerű színezetű tojó. Laura száraz kifliből vágott darabkákat dobált a vízbe, amit a kacsák nyomban felhabzsoltak. Az etetést azonban észrevette egy arra repülő sirály, és nyomban felénk kanyarodott. A levegőben, a meglepett kacsák csőre előtt kapta el a víz felé hulló kiflivéget. A sirályok is szemfüles, élelmes madarak, pillanatokon belül legalább negyvenen röpködtek előttünk. A zacskó így hamar kiürült, hazafelé indultunk. Amikor visszanéztem, a sirályok a hajókikötő korlátján ültek, szemük még mindig várakozóan, éhesen csillogott. Azt hiszem, sokkal több kiflivég is kevés lett volna.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu