Szentírás-magyarázat

A kezdetben a vég

Évközi 2. vasárnap - Jn 1,29-34

János evangéliumának első fejezete négy nap történetét írja le. Az első napon a farizeusok csoportja kérdőre vonja Keresztelő Jánost, hogy mi történik a Jordán partján, a másodikon Jézus közeledik a Keresztelőhöz, a harmadikon pedig Jézus Andrással és Péterrel találkozik, majd másnap Fülöppel és Nátánáellel. Evangéliumi szakaszunk a második nap eseményét beszéli el.

Elbeszélésünkben úgy jelenik meg Jézus, mint aki még semmit sem tesz, még semmit sem szól, de Keresztelő János "látja őt hozzá közeledni". Jézus jön: az egész evangélium - mondhatnánk - mást sem ír le, mint hogy Jézus "jön" és "közeledik". János pedig "látja" őt, és a látás tanúságtételre indítja. Az evangélista csak a Keresztelő alakját állítja előtérbe, mellőzi a helyzet konkrét mozzanatait (a tanítványokat, a sokaságot); a részleteket alárendeli az egésznek. Csupán egyetlen mozdulatát rajzolja meg - és amint majd Matthias Grünewald az isenheimi oltárképen - kinyújtott ujjával Krisztusra mutat: "Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét."

A zsidó apokaliptika szerint az utolsó ítéleten a győzelmes bárány megsemmisíti a gonoszt a világban (vö. Jel 7,17.14). Nem lehetetlen, hogy Keresztelő János Isten apokaliptikus bárányaként ábrázolja az utána érkezőt, aki nagyobb nála, mert előbb volt, mint ő. Úgy látszik, mintha eza kép beleilleszkednék a végítéletről szóló igehirdetésébe (vö. Lk 3,7-9 és 17; Mt 3,12).

Az "Isten bárányá"-nak jelentését tovább színezheti az "Úr szolgája" negyedik énekében (Iz 53.) szereplő bárány jelképes alakja. Igaz, a szinoptikus evangéliumokban nincs nyoma, hogy Keresztelő János szerint az utána jövőnek szenvednie kell, és meg kell halnia. És annak sincs bizonyítéka, hogy a kereszténység előtt a szenvedő szolgát a végső idők "főszereplőjé"-nek gondolták, vagy hogy a Messiással azonosították volna. Az viszont már elgondolható, hogy az evangélista az írás fókuszaként olvasta Izajás 53. fejezetét. Mert az sűríti mindazt a szenvedést, mellőzöttséget, amelyben Mózes és főképpen Jeremiás részesült. És ez a "szenvedéstörténet" sok olyan motívumot kínálhatott számára, amelyekkel érzékeltethette Jézus engesztelő áldozatának titkát, halálának értelmét.

Keresztelő János talányos mondatának fontolgatása közben arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szavait idéző evangélistától a húsvéti szimbolika sem idegen, különösen Jézus halálával kapcsolatban. A korai keresztény gondolkodás szerint ugyanis a báránnyal szemléltetett szolga veszi el a világ bűnét. Jézust húsvét előtt egy nappal ítélték halálra, amikor is a papok elkezdték a húsvéti bárányok levágását a templomban (Jn 19,14). És ugyancsak e helyütt (19,29) említi János: izsópra tűzött, ecettel átitatott szivacsot nyújtottak Jézusnak, ami feleleveníti az első húsvét egyik epizódját: az izraeliták szemöldökfáit az angyal a bárány vérébe mártott izsóppal jelölte meg, ami megmentette életüket.

Alighogy kiléptünk karácsony meghitt fényköréből, Keresztelő János úgy mutat a megtestesült Igére, mint aki a kereszten gyötrődve, kínhalált halva elveszi nemcsak mindnyájunk "aprópénzre váltott" bűneit, hanem annak ércfedezetét is: a világ bűnét. Íme, a kezdetben a vég.

Hát máris árnyék esne a magunk mögött maradó karácsonyra? Ellenkezőleg, János keresztre mutató ujjával azt is érzékelteti, hogy egy újabb virradat, a végső hajnalhasadás, a húsvét felé zarándokolunk.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu