|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Tűnődés a hétről Integráció és szegregáció Zaklatottan nyilatkoztak az oktatásügy irányítói, a bölcs minisztériumi emberek, amikor nyilvánosságra került egy szociológiai kutatás eredménye. E szerint hiába a tekintélyes "fejpénz", az illetékes iskolaigazgatók és polgármesterek nem lelkesednek az integrált oktatásért, azaz nem szerveznek olyan osztályokat, amelyekben együtt tanulnak a hátrányos helyzetű gyerekek a többiekkel. Régi (2004-es) a felmérés, nem hitelesek az adatok - így a minisztérium illetékesei -, azóta kevesebb a szegregált (azaz: különválasztott) osztályközösség. Rögtön felmerül egy kérdés. Vajon pénzzel meg lehet-e vásárolni az oktatásnak ezt a formáját, amelynek részben az a rendeltetése, hogy eltüntessen, legalábbis csökkentsen kemény társadalmi feszültségeket? Vajon csak előítéletek rabjai azok, akik viszszariadnak ettől a megoldástól? Életem során tanítottam szegregált és integrált osztályban is. Magyarán: olyan osztályban, amelyben csak roma gyerekek jártak, s olyanban ugyancsak, amelyben ők is tanultak. Akkoriban nem volt ismeretes a szép "integrált" elnevezés, s nem kaptunk külön juttatást sem. Amikor elkezdtem pedagógusi pályámat, s osztályokba soroltuk a gyerekeket, sejtelmem sem volt, ki rejtőzik egy-egy név mögött. A tanévnyitó ünnepélyen ért az első meglepetés: az ötödikes gyerekek között apányi és anyányi roma fiúk és lányok álldogáltak, akiket láthatóan (később: tapasztalhatóan) nem a tanulás izgatott, hanem az életnek egyéb dolgai. Sok órán mondtam csődöt, csapkodtam, dühöngtem, míg megtanultam bánni velük, de a szülők meggyőzése még nehezebben ment: "Az én gyerekem mellé ne üljön X. és Y." - mondogatták. Egy ismerősöm, anyámék egyetemi kollégája, a minisztériumban dolgozott. Elpanaszoltam neki vereségeimet. Ha van füzet, nincs toll, ha van toll, nincs füzet, a feladatok elkészítéséről ne is beszéljünk. Ő akkor egy új fogalmazási módszer kidolgozásán fáradozott, s kísérleteibe engem is bevont volna, ám meghallva törékeny lehetőségeimet, arról biztosított, személyesen ad példát, azaz megmutatja, hogyan lehet munkára fogni az integrált osztály hátrányos helyzetű (ez a fogalom is újabb keletű) tanulóit. Meg is érkezett, s az első órán a hátsó padból figyelte az eseményeket. A másodikra be sem jött. Hirtelen megfájdult a feje, és hazautazott. Akkor éreztem át, hogy az elmélet és a gyakorlat különböző. Egy minisztériumi íróasztal mellől hatalmas bölcsességeket lehet szétsugározni, ám a valóság nem feltétlenül igazolja vissza ezeket. Én például azt javasolnám, a tervek kieszelői egy-két évig a helyszínen munkálkodjanak elképzeléseik megvalósításán. Vajszínű kosztümökben, bölcs nyilatkozatokat téve nem lehet megoldani a problémákat. A "fontos személyiségek" induljanak el családlátogatásra valamelyik, sajnos ma is létező péróba, kóstoljanak bele egy pörkölt libába, beszélgessenek el azokkal, akik annyira nem lelkesednek az integrációért, és a helyszínen - tehát nem "fentről" és nem "távolról" - oszlassák el a kételyeket és ellenérzéseket. Rá fognak ébredni, milyen nehéz a feladat, s mennyire nem illik hozzá a Váci utcai szalonban csináltatott öltöny vagy kosztüm. A világért sem szeretném, ha kéretlen tanácsadónak hinnének. Egyik kedves roma tanítványom mondta év végén, kezében tartva bizonyítványát, amelyben nem volt elégtelen: "Maga akár vajda is lehetne!" Ennél nagyobb kitüntetést és elismerést azóta sem kaptam. Az úgynevezett szegregált közösségekben tényleg csak hősies önfeláldozással lehet eredményt elérni. A jövő bizonyára az integrált osztályoké. De úgy nem lehet integrálni, hogy megszüntetik a kisiskolákat, és utaztatják a gyerekeket. A hátrányos helyzetűnek mondott gyerekekre előbb-utóbb hiába vár majd az autóbusz. Nem is csoda. Kérdem én: melyik illetékes nyugodnék bele abba, hogy kisgyereke kora reggel elbuszozik egy másik községbe, s szürkületkor ér haza. Nem a számokon kellene vitatkozni, hanem józanul végiggondolni, mi valamennyiünk közös érdeke, s mivel szolgálhatjuk leghatékonyabban a gyerekek személyiségének fejlődését. És így kellene igazítani a fizetéseket is. Rónay László
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|