Uj Ember

2008.01.20
LXIV. évf. 3. (3101.)

Ingyenes
műsorújság-
melléklettel!

Főoldal
Címlap
Ismerjük meg, szól hozzánk!
Ökumenikus sajtótájékoztató a Biblia évéről
A Népek Apostolának jubileuma
Általa egymáshoz is közelebb kerülünk
Lelkiség
A kezdetben a vég
Szentírás-magyarázat
"Hogy egyek legyenek"
Homíliavázlat
A kenyértöréstől a szentmiséig (XXXIV. rész)
LITURGIA
A hét szentjei
A hét liturgiája
A év
Katolikus szemmel
"Imádság az imádságban"
Gondolatok az ökumenikus imahétre
Tiltakozni nem elég, segíteni kell...
Beer Miklós püspök az egészségbiztosítási törvényről és a keresztények tennivalóiról
Mikor nem szabad engedelmeskedni?
Sérülnek alapvető emberi jogaink
Élő egyház
"Ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok"
Megnyitották a Biblia évét a debrecen-nyíregyházi egyházmegyében
Patronába hívogató
Egyházi tulajdonban...
Erős személyiséget neveljünk!
Családakadémia a missziós nővéreknél
Élő egyház
"A laicista Franciaország és pápista elnöke"
Fórum
Oroszország keresztény gyökerei
Integráció és szegregáció
Tűnődés a hétről
KÖNYVESPOLC
Joseph Ratzinger teológiájáról
Az Olvasó írja
Ünnepek utáni hangok
Fórum
A megalázott katolikus egyház új életre kelt
II. János Pál pápa tíz évvel ezelőtti, történelmi kubai látogatásáról
A sérült is teljes ember
Menedéket nyújtó közösségek: a Bárka és a Hit és Fény
Fórum
A szent fegyelem törvényei
Huszonöt éves az új Egyházi Törvénykönyv
Nagy idők tanúja volt
Negyven éve halt meg Shvoy Lajos püspök
Oldalfalva határában
ÁLMODIK A MÚLT
Fórum
Az ige és a szentség viszonyának új meghatározása
A Biblia éve (4.)
Ki csillapítja éhségüket?
A keresztény értékek és a média kapcsolatáról
Ifjúság
Ötezer művész Sydney-ben
Ifjúsági fesztivál is lesz a világtalálkozón
HÍRVILÁG
Ami vonzó, és ami ciki
Lelkipásztorok a tisztaságra nevelésről
Közösség- és személyiségfejlesztés
A Nagyító Alapítvány pályázata
Séta utca
Rejtvény
Lóugrás
Kultúra
Mitől imádság a Himnusz?
Töredék
Nézőtér
Puccini és a "globalizmus"
Hang-sorok
"Louvre" az arab világ szívében
Paletta
Fórum
A város egyik ékessége
A győri egyházmegye kincsei
Az örmények Velencéje
Mozaik
Emlékezés Szent Margitra
Szent Ágnes
AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY MÚZEUM KINCSEI
A doni hősökre emlékeztek
Kigördülő vonat
Jerzy Kawalerowicz búcsúja
Élelmes pesti madarak

 

A Biblia éve (4.)

Az ige és a szentség viszonyának új meghatározása

A II. vatikáni zsinat óta már nem érvényes az a sokat emlegetett szembeállítás, mely szerint a protestánsok volnának az "ige egyházai", a katolikusok pedig a "szentségek egyháza". Mi, katolikusok soha nem mondtuk azt, hogy a szentségek egyháza vagyunk, mégis volt némi igazság ebben a jelszószerű megkülönböztetésben.


A szembeállítás eredménye fokozatosan az lett, hogy a keresztény életnek és lelkiségnek két, teljesen eltérő típusa alakult ki. A protestáns teológia Isten szavának tulajdonított nagyobb szerepet a keresztény életben, míg a katolikusok jobban hangsúlyozták a szentségek szükségességét a hívő ember életében. Vitathatatlan az is, hogy a hitvitázó teológiai szemlélet az üdvösség e két eszközét szembeállította. Sőt, a protestáns teológia az ige felsőbbrendűségét tanította, amikor azt állította, hogy a szentségek tulajdonképpen csak az Isten igéjének látható formái.

El kell ismernünk, hogy az elmúlt évszázadokban a katolikus teológiában és a hívek életében Isten igéje csak külső kísérője volt a kegyelmi valóságnak, amely elsősorban a szentségeken keresztül jut el az emberhez. Isten szavának önálló üdvösségszerző, kegyelemközlő hatásáról keveset beszéltünk. A hagyományos régebbi szentségtanok az isteni szót csak mint a "szentség formáját" emlegették. Hangoztattuk ugyan, hogy az Isten szavának - mint a szentségi jelhez tartozó kiegészítő elemnek, mint hatékony, valóságteremtő szónak, vagy némely szentség esetében a lényeget meghatározó elemnek - része van a kegyelmi valóság létrejöttében, de csak a szentségi cselekmény egészén belül.

A II. vatikáni zsinat után fokozatosan megváltozott a szemléletmódunk. Egyre jobban hangsúlyozzuk, hogy Isten igéje nemcsak tanít bennünket, a Biblia nem úgy tekintendő, mint a kinyilatkoztatott igazságok tárháza, hanem az olvasott vagy hirdetett ige Isten kegyelmi működésének egyik formája. A kinyilatkoztatás Isten önközlése. Az Isten szava, ahogyan azt az egyház hirdeti, hozzátartozik az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten nagy tetteihez. Nemcsak a szentségeknek, hanem Isten szavának a hatékonyságáról is lehet és kell is beszélnünk. Az Isten szava eleven, áthatol a lelkeken, és élesebb minden kétélű kardnál (Zsid 4,12). Az ember bensejéig hatol, és ott elhatározásokat fakaszt. Ahol hívő lélekkel fogadják, "megtudja menteni a lelkeket" (Jak 1,21-23).

Az evangélium hirdetésének és a szentségek kiszolgáltatásának egységét és lényegi egymáshoz tartozását tanúsítja a teológia- és liturgiatörténet. Szoros összefüggésüket látjuk már az apostoli időkben is. Az Apostolok cselekedeteinek könyvéből tudjuk, hogy az apostolok az igehirdetést és a szentségkiszolgáltatást egybekapcsolták. A pünkösdi igehirdetés utáni kérdésre ("Mit tegyünk hát, testvérek?"), Péter apostol a keresztség, illetve a Szentlélek befogadására szólítja fel a hallgatót (2,39). Az etióp udvarnok megtérése és megkeresztelkedése (8,26-40), Péter apostol Kornéliusz házában tanúsított magatartása (10,44-48), Ananiás eljárása Saul megtérése után (9,17-19) mind-mind arra utalnak, hogy az egyház életének első napjaiban az ige és a szentségek összetartoztak. Lukács leírásából azt is megtudjuk, hogy az első keresztények állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban (ApCsel 4,2). Ez a hit és gyakorlat Pál apostolnál kapja meg az elméleti megalapozást. Ő már világosan látja az evangélium hirdetése, a megtérés, a hit és a keresztség közötti összefüggést: akik megkeresztelkednek, azok Krisztust öltik magukra, a Lélek által beoltást nyernek az ő testébe a keresztség által (1Kor 12,13). Csak mint átmeneti probléma jelenik meg az apostoli egyházban az ige és szentségek egyensúlyának kérdése. A hét diakónus kiválasztása (6,1-7) és Szent Pál szavai egyértelműen erre utalnak: "Krisztus nem azért küldött engem, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem" (1Kor 1,17).

Nyilvánvaló, hogy az ige és a szentségek - egyiket a másik rovására háttérbe nem szorítva - együtt képezik Isten kegyelmének útját hozzánk. Rá kell mutatnunk az ige és szentség közötti lényegi, benső összefüggésekre, kölcsönös összetartozásukra. Nem tagadhatjuk, hogy hangsúlyeltolódásnak lehetünk tanúi a katolikus teológiában. Megszűnt a szentségek szerepének túlzott hangsúlyozása azáltal, hogy a II. vatikáni zsinat az igét és a szentségeket egyforma hangsúllyal emlegette. Nevezhetjük ezt protestáns hatásnak, de az igazság az, hogy egyszerűen csak a hitvitázó teológiai szemlélet megszűnésének vagyunk tanúi. A zsinat a szentmisében és a szentségekben nagyobb jelentőséget tulajdonít az Isten igéjének, mint ahogyan a zsinat előtti egyházi élet és teológia. De nem arról van szó, hogy a zsinat jóváhagyta volna a reformátorok "sola scriptura" tanát. Az ige és a szentségek egymás mellé helyezése a liturgiában nem adta fel a katolikus tanítást, hiszen a középpontban továbbra is Krisztus húsvéti misztériuma áll. A liturgia nem más, mint ennek a misztériumnak a megünneplése.

Dolhai Lajos

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu