Tiltakozni nem elég, segíteni kell...

Beer Miklós püspök az egészségbiztosítási törvényről és a keresztények tennivalóiról

December közepén a püspöki konferencia egészségügyi bizottságának elnöke, Beer Miklós váci püspök nyilatkozatot tett közzé, amelyben kifejezte aggodalmait a hazai egészségügyi helyzet alakulásával kapcsolatban. Azóta a parlamenti többség - a szocialista és a liberális frakció (számos tagja, úgymond "fájó szívvel...") - megszavazta az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök nem írt alá, sőt, újabb aláírásgyűjtés is kezdődött, hogy ezt a kérdést is bocsássák népszavazásra. Beer Miklóst először is arról kérdeztük, hogyan látja a jövőt, ha a kormányzat szándékainak megvalósítását nem sikerül megakadályozni.

- Aggodalommal. Megerősít ebben a köztársasági elnök is, aki aláírás helyett azzal az érveléssel küldte vissza a parlamentnek megfontolásra a törvényt, hogy - sem a politikai erők, sem a szakma képviselői részéről - nincs mögötte konszenzus. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem világos, valójában miféle koncepciót akar megvalósítani a kormányzat. Aggodalmamat csak fokozza az egészségügyi miniszter asszony minapi nyilatkozata, amely szerint a társadalom azért bizalmatlan az egészségbiztosítási rendszer átalakítása iránt, mert nem érti azt. Ha a kormányzat bízott volna benne, hogy érvei képesek meggyőzni a társadalom többségét, akkor talán szánt volna egy-két hónapot koncepciója megismertetésére.

Ennek hiányában tovább csökkent az emberek bizalma.

- Erről van szó. Hangsúlyozom: én nem vagyok szakember, nem ismerem az egészségbiztosítás részletkérdéseit. Azt viszont látom, hogy a hozzáértők ellenvéleményét egyszerűen lesöpörték az asztalról. Ez az, ami rendkívül aggályos: vagyis nem egy fontos kérdés szakmai megvitatása után született meg a törvény, hanem azt megkerülve - "erőből". Vajon konkrétan miért és kiknek ennyire sürgős ez a változtatás?

A törvény előterjesztői nem fogalmazták meg érthetően, hogy valójában mi is a baj a mostani egészségbiztosítási rendszerrel. Hogy sokan nem fizettek járulékot? Ez tény - de nem az egész rendszert kellene feldúlni, hanem a kibúvás lehetőségeit kellene visszaszorítani. Ilyen törekvést jó szívvel támogatnánk: mert az a közteherviselést és a társadalmi szolidaritást erősítené. A megváltoztatni kívánt rendszer ugyanis - bár sok problémával - azon az elven működött, hogy jövedelme arányában fizesse mindenki a társadalombiztosítási járulékot, és az így felgyülemlett összegből a szükséges mértékben részesedjék mindenki. Vagyis a megfelelő gyógykezelés ne függjön az egyén jövedelmétől, nyersen fogalmazva: az egészség ne legyen a gazdagok privilégiuma.

A hazai egészségügyben ugyanakkor nemcsak a biztosítási rendszerrel kapcsolatban fogalmazódnak meg súlyos aggodalmak. A bezárt kórházak, az elbocsátott orvosok, ápolók helyzete, az intézményrendszer nagyobbik részének elhanyagolt állapota, a vizitdíj és a kórházi napidíj, a betegszállítás körül kialakult anomáliák ugyancsak nyugtalanítók.

- Józan ember nem is gondolja, hogy ne volna szükség reformra az egészségügy számos területén. Csakhogy eddig nem reformokat, hanem teljesítmény-visszafogást, pénzkivonást, kapkodást lehet tapasztalni. Nagy szakmai ellenállás és társadalmi bizalmatlanság mellett, statáriumszerű intézkedésekkel lehetetlen hatékony reformokat bevezetni.

Mindezek a problémák nemcsak a mai vagy a holnapi betegeket érintik súlyosan, hanem az egyházi kezelésben lévő egészségügyi intézményeket is, amelyek életben maradásukért küzdenek.

De legalább ekkora problémának tartom, hogy alig történik valami a nevelés, a családok segítése, az egészséges életmód hathatós népszerűsítése, a tömegsport támogatása terén: hogy minél kevésbé legyen beteg a társadalom. De betegít minket az utóbbi évtizedekben féktelenül elszabadult önzés is....

És mi, keresztények sem élünk igazán a jézusi elvek szerint. Miközben - megítélésem szerint - joggal tiltakozunk a felelőtlen intézkedések ellen, felpanaszoljuk a keresztény értékek (a szolidaritás, a másokért érzett felelősség) semmibevételét, ne feledjük, nekünk is meg kellene reformálnunk a magunk életét. Hitelesebb és erőteljesebb lehet a tiltakozásunk is, ha valamiféle példaadással párosul. Ha nem csupán szidjuk a késlekedő betegszállítókat, hanem autóba ülünk, és elvisszük a kórházba az idős szomszédot. Szomszédsági, egyházközségi szinten annyi problémát meg tudnánk oldani, annyi gondon tudnánk segíteni! Mindezzel azt is igazolnánk - önmagunk és mások előtt is -, hogy nem pártcsatározás részeként, hanem lelkiismeretünk szavára teszszük, amit teszünk. Segítünk, ahol csak lehet, és tiltakozunk, amikor kell.

(kipke)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu