|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
"A laicista Franciaország és pápista elnöke" Ezzel a címmel kommentálta a baloldali beállítottságú olasz La Repubblica című lap Nicolas Sarkozy francia elnök karácsony előtti lateráni beszédét. Federico Lombardi jezsuita, szentszéki szóvivő is a laikus állam fogalmát emlegette kommentárjában. Ennek a francia történelemben 1905-re nyúlnak vissza gyökerei, amikor - az 1879-től folyamatosan előretörő szabadelvű politika következményeként - a törvényhozás úgy mondta ki egyház és állam szétválasztását és az általános lelkiismereti és vallásszabadságot, hogy megtiltotta az államnak és a közületeknek a vallások bármiféle támogatását. A törvény nem ismerte el sem az egyházmegyék, sem a plébániák, sem a szerzetesrendek jogi személyiségét, csak úgynevezett kultuszközösségként tartotta számon őket. Ettől kezdve a francia államnak máig alaptörvényévé vált egyház és állam e negatív előjelű szétválasztása. Ebből eredt például az, hogy nem vehette fel a francia kereszténydemokrata irányzatú párt nevébe ezt a jelzőt, és az is, hogy az Európai Unió korábban készülő "alkotmányába" éppen Franciaország miatt nem lehetett felvenni a földrész keresztény gyökereire szóló utalást. A történelem orgonáján azonban Isten játszik... Így - bár a keletkezett jogbizonytalanság, szegénység és paphiány miatt - a francia egyház először igen súlyos helyzetbe került, megszabadult viszont számos történelmi terhétől. Idővel aztán éppen szegénysége és szerénysége nagy értékévé vált, és mára a francia társadalom lassan növekvő rokonszenvvel tekint az egyházra. Ezt vette nyilván észre Sarkozy elnök már miniszter korában. És most - mint Federico Lombardi fogalmazott - "elismerte országa keresztény gyökereinek fontosságát. Az állam laicitásának új és pozitív felfogása mellett szállt síkra. Eszerint kívánatos és lényegbevágó a hívek és az egyház hozzájárulása a társadalom közös építéséhez." Az elnök egyrészt elég erős többséggel rendelkezik ahhoz, hogy ennek az új szemléletnek hangot adjon, másrészt érzékeli az elmúlt száz esztendő változásait az egyház és a társadalom arculatában egyaránt. Nicolas Sarkozy beszédében részletesen felidézte Franciaország szerepét a keresztény kultúrában, lelkiségben, a francia szentek, katolikus írók, művészek, gondolkodók és teológusok jelentőségét. Nem feledte Jean-Marie Lustiger bíboros méltatását és a római kúriában dolgozó Etchegaray, Poupard és Tauran bíborosok említését. De a francia katolikus államférfiakat, Charles de Gaulle tábornok, Valéry Giscard d´Estaing és elődje, Jacques Chirac neve sem maradt ki áttekintéséből. Beszédében kifejezetten szólt arról, hogy az állam laicitása nem jelentheti a vallás és egyházak társadalmi veszélyként való kezelését. Az egyház és állam szétválasztása pozitív értelemben természetesen lelkiismereti és vallásszabadságot jelent, de a párbeszéd keresését is az egyházakkal és hívő emberekkel. Az állam e pozitív laicitása a korszerű egyházpolitika szemlélete. Rosdy Pál
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|