Homíliavázlat

"Hogy egyek legyenek"

Az évközi második vasárnappal kezdődik az ökumenikus imanyolcad. Ajánlatos, hogy ez alkalommal a kereszténység egységtörekvéséről szóljunk. Jézus főpapi imájában azt kérte az Atyától, hogy a benne hívők legyenek mindnyájan egyek, hogy így a világ elhiggye, hogy ő az Atyától küldött üdvözítő.

Jean Guitton francia katolikus filozófus egy alkalommal így jellemezte korunkat: az ateizmus és az ökumenizmus korát éljük. Az ateizmus az egyre terjedő teljes evilágiság, az Isten nélküli (ha nem is istenellenes) társadalom a volt többé-kevésbé keresztény Európában is, kemény kihívás a Krisztus-hívők számára. Csakis a Krisztus melletti közös, hiteles tanúságtétel lehet "hívás" a nem hívők felé: a testvéri szeretetben gyümölcsöző eleven hit. Az első századokban is ez volt a fő-fő tanúságtétel a pogány környezetben: "Nézzétek, mennyire szeretik egymást!"

A keresztények már a múlt század elején rádöbbentek erre, főleg misszionáriusok tudatosították a botrányt, hogy megosztottságuk akadályozza a hithirdetést. Elindult az ökomenikus mozgalom. 1948-ban, Amszterdamban megalakult az egyházak Ökumenikus Tanácsa, amely egy minimális credóval egységbe szólította a keresztény egyházakat. Ekkor a katolikus egyház csak megfigyelőkkel képviseltette magát. Azóta sem lett tagja az Ökumenikus Tanácsnak, de a II. vatikáni zsinat óta elmélyítette kapcsolatait a nem katolikus egyházakkal; szépen haladt előre a teológiai párbeszéd, tisztáztak több, hajdan vitatott hittani kérdést (például az Eucharisztiáról, a megigazulásról). Elmélyült a "szeretet párbeszéde".

II. János Pál Ut unum sint kezdetű enciklikájában a II. vatikáni zsinat szellemében hangsúlyozta: "Az ökumenikus út: az egyház útja." A zsinat elsősorban a szív megtérésének szükségességét emelte ki, mert enélkül nincs igazi ökumenizmus és megújulás. A zarándokúton lévő egyházat Krisztus a szüntelen megújulásra hívja, mert enélkül nincs igazi reform. Alapvető jelentőségű a tanbeli kérdések tisztázása is az egységkeresésben, de mindenekelőtt lényeges az imádság, a közös imádság a keresztények egységéért, amely a szeretet legteljesebb megnyilvánulása. "A magán- és nyilvános könyörgéseket az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni"; ezt jogosan nevezhetjük lelki ökumenizmusnak. A szív megtérése is, amely az egység keresésének lényeges föltétele, az imádságból fakad, és az viszi teljességre. A pápa ezután részletezi az ökumenikus dialógus feltételeit.

Most, az imanyolcad alkalmával szerte a világon valamennyi Krisztus-hívő az Úr szándéka szerint a hívők egységéért imádkozik. Ha a Lélek indítására minden hívő és minden egyház, tehát a hívők közössége megújul, bűnbánatot tart és Krisztust tekinti célnak, középpontnak, életforrásnak, akkor majd a jövőben egyre inkább egymás felé is közelednek. Mert Krisztus a Kezdet és Vég, a Forrás és a Célpont, de ő a Középpont is: az egyházaknak és a híveknek feléje kell tartaniuk, őt kell szolgálniuk, ahogy VI. Pál pápa hirdette a zsinat második ülésszakát megnyitó híres beszédében, felidézve a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika apszisának mozaikját: a Pantokrátor Krisztus lábához borul III. Honorius pápa, aki az egyház igazi magatartását jelképezi. Szegény és szolgáló egyház: ez a II. vatikáni zsinat tanításának alapvető tétele, amely a pápaságra és a hierarchiára éppúgy vonatkozik, mint Isten földön vándorló egész népére. Ezért imádkozzunk a következő napokban!

Szabó Ferenc SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu