Bábel Balázs érsek

"Imádság az imádságban"

Gondolatok az ökumenikus imahétre

A Krisztus-hívők egységéért tartott imahét fő gondolata az idén Szent Pál apostolnak a Tesszalonikiakhoz írt leveléből való: "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tessz 5,17). Az idei imahét két jeles dátumhoz is kapcsolható, az évenkénti imádság száz évvel ezelőtt kezdődött, amikor is Paul Wattson anglikán lelkész Szent Péter székfoglalása (január 18.) és Szent Pál megtérésének ünnepén (január 25.) közétette ezt az imanyolcadot. A másik dátum a negyven évvel ezelőtti időhöz kapcsolódik, ugyanis ekkortól imádkozik az egész keresztény világ: katolikusok és protestánsok együttesen közös bibliai gondolat alapján, amely minden évben más és más.

Az egység nem valamiféle politikai elgondolás miatt fontos, hogy a pogányokkal szemben, mint annak idején a katonák mondták "egyesült erővel" küzdjünk, hanem Jézus végakarata. Ő maga is imádkozott ezért az utolsó vacsorán: "Legyenek mindnyájan egy, amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17,21). Az egyháztörténetből tudjuk, hogy korán megkezdődött az egyházszakadás, a két legnagyobb az 1054-es keleti egyházszakadás, amikor is a római katolikus egyház és az ortodoxia vált külön, bár a szentségi és a tanításbeli egység még megmaradt a legfontosabb hittételekben. Az 1517-es nyugati egyházszakadás, a protestantizmus elindulása már a szentségek területén is elkülönüléshez vezetett. Az igaz keresztények mindig is érezték, hogy nem jól van ez így, mert nemcsak Jézus végakaratának nem teszünk eleget, hanem megnehezítjük a missziót, ami ismét csak Jézus parancsa, és vétünk a szeretet ellen is. Korábban is voltak kezdeményezések és imádságok a keresztények egységéért, igazi nagy lendületet a II. vatikáni zsinat hozott a katolikusok számára, amikor hivatalosan is az Egyházak Világtanácsával (protestáns) együtt és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács (katolikus) hivatalosan is együttműködésre szánta el magát. Hosszú idő múlt el az első látványos kiengesztelődő tettek után: a kiközösítések visszavonása, a legmagasabb szintű egyházi látogatások - Ökumenikus Charta -megalkotása, a megigazulás kérdésében való egységre jutás az evangélikus testvérekkel, és a minden évben megismétlődő imahét.

Sokaknak mégis úgy tűnik, hogy egy helyben topogunk. Ez a fejlődés hasonlatos ahhoz, mint amikor egy repülőgép felszáll. Amíg a földön fut, óriásinak érezzük a gyorsulást, amikor viszont fönt a magasban száll, sokkal nagyobb sebességgel, mint az induláskor, az utasok alig érzékelik a gép mozgását. A meglévő különbségek és az olykor keletkező vagy felszínre kerülő feszültségek ellenére biztató az ökumenikus egység ügye. Magyarországon az imahét egybeesik a Biblia évével is, amit mi, katolikusok már január 1-jén hivatalosan megnyitottunk, protestáns testvéreink az imahét kezdetén fogják. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Bibliát közösen ünnepeljük, olvassuk, iránymutatását keressük, mert éppen különböző értelmezések is közrejátszottak a szakadásban. Néha ironikusan azt szokták mondani, hogy a Biblia az a könyv, amelyben mindenki megtalálja a maga igazát. Mi azonban azt valljuk, hogy ha kérjük a Szentírást sugalmazó Szentlélek segítségét, és ha nem egyes részleteket kiragadva, hanem a maga katolicitásában, összességében olvassuk és értelmezzük az Írást, akkor teljes egységre jutunk. Az ökumenikus fejlődés ebbe az irányba kell hogy mutasson: visszatérés a Szentírás mélyebb megértéséhez, ami előbbre jutást jelent Krisztus megismerésében.

A múlt év szeptemberében Nagyszebenben tartották a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlést, amelynek mottója volt: "Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra. Reménység Európa megújulására és egységére." A Biblia az a könyv, amely által megismerjük Jézus Krisztust, ezért igaz Szent Jeromos megállapítása: "Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust."

Az egységért imádkoznunk is kell. Szent Pál apostol felszólítása a szüntelen imádságra nem annyit jelent, hogy állandóan imaszövegeket kell mormolnunk, hanem az imádság lényegéből kell kiindulni, amely az Isten-kapcsolatból ered. Emberi kapcsolataink hasonlíthatnak ehhez. Egy kisgyermek mindaddig nyugodtan játszik a játszótéren, amíg tudja, hogy vigyáz rá az édesanyja és az édesapja. Nem gondol erre minden pillanatban, mégis tudatában van ennek a kapcsolatnak, amelyet odapillantva újra meg újra tudatosít magában. Így vagyunk az imádsággal is. Az Isten jelenlétében élő ember olykor aktívan imádkozik. Egyébként munkáját, szórakozását is fel tudja ajánlani Istennek. Kérnünk kell a mennyei Atyát arra, hogy küldje el a Szentlelket, hogy jól tudjunk imádkozni, hogy a Fia által óhajtott egység előbbre haladjon. A kérő imát nem tartjuk annyira értékesnek, mint a dicsőítőt vagy a magasztalót, pedig pontosan ugyanannyira felbecsülhetetlen, ha azt jól végezzük. A kérő imával tanúsítjuk azt is, hogy nem jogi vagy kereskedelmi viszonyban állunk Istennel, hanem személyes a kapcsolatunk, ezért kérhetjük, ahogyan a gyermek kéri a szüleit. Vegyünk részt a közösen tartott imahét alkalmain, hiszen a közös imádság még inkább fokozza annak értékét.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu